Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2010. január 6., szerda

Narancssárga rózsaszál

Hali^^ Ez még nem a friss, hanem egy pályázatra szánt történet. Diana hirdette meg, aki a Végtelen Választást írja, én pedig bátorkodtam jelentkezni rá. 

A címet ő adta meg, ami nem mondom számomra elég nehéz volt. De nem is beszélek tovább, itt lenne a novella (szerűség). Akinek tetszett, vagy talán lenne egy-két tanácsa a dologgal kapcsolatban, az lécci írjon kritikát :)

Narancssárga rózsaszál

Ma én vagyok a soros a film kiválasztásában. Ezért – bár tudom, a bátyám Shane nem szívleli-, de egy fekete-fehér film mellett döntöttem. Mindig is imádtam az ilyen filmeket. No, nem azért, mert az én életem is ilyen fakó és színtelen, mint ezek a filmek. Nem. Csak azért, mert fiatalkorában a nagymamám is színésznő volt.

Kiskoromban sok nyarat töltöttem nála, akkor mindig a régi szép időkről mesélt. Elmondta, milyen híres színészeket ismert, később pedig, amikor már elég nagy és érett lettem hozzá, mesélt egy pár színésszel való kapcsolatáról. Ezeket a gondolatokat általában olyan pillanatokban osztotta meg velem, amikor szerelmi bánat gyötört, vagy épp egy fiú megbántott egy szóval vagy tettel. Megnyugtatott, hogy nem csak az én életemben történnek ilyenek. Vagy amikor „szerencsétlen”-nek neveztem magam, akkor is szintén megnyugtatott: Mindenkinek vannak ilyen „szerencsétlen” pillanatai. Ő volt a legjobb barátnőm. De sajnos egy évvel ezelőtt meghalt.

- Shane! – kiáltottam fel bátyámnak immáron harmadjára az emeletre. – Gyere már! Még a mai nap folyamán meg akarom nézni ezt a filmet! Utána talán jut még idő valami másra is, amit te választasz!
Hangos lábdobogás, majd egy ugrás kíséretével megérkezett bátyám. Folyamatosan vigyorgott.
- Mi történt? Vigyori tablettát vettél be? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, egy apró mosollyal a szám sarkában.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces mondhatom húgi – mondta fanyarú mosollyal. - Egyébként nem. Csak… elhívtam Emilyt a bálba, és igent mondott!
Így már érthető. Emily volt a „szerelme”, sőt fogalmazhatok úgy is, a mindene. Legalábbis az elmúlt fél évben ez volt a helyzet. De nem mert hozzá közeledni, mert ahogy a bátyám mondta: „Ő a menők, én pedig a fél menők csoportjába tartozom. Nem hiszem, hogy eljönne velem a bálba.”
Már akkor is mondtam neki, hogy ez az egész menő dolog butaság. Az emberek között nincs különbség. De mond ezt egy elbizakodott egyetemistának, aki még mindig úgy örül egy randevúnak a számára „kiválasztott” lánnyal, mintha egy ovis lenne, aki megkapta az első szájra pusziját. És nem mellesleg egy makacs öszvér.
- Ez nagyszerű! – gratulációképp pedig megöleltem. – De most már menjünk filmet nézni – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Rendben.

Bementünk a nappaliba, és elhelyezkedtünk a kanapén. A filmet még mielőtt testvérem lejött volna az emeletről, betettem a dvd lejátszóba, már csak annyi volt a dolgom, hogy lenyomjam a Play gombot. 

Amint film elkezdődött, a bátyám felnyögött. Óvatosan rásandítottam a szemem sarkából, ő pedig elég bosszúsan méregetett engem. Minden héten eljátsszuk ezt.
Ő nem szereti az ilyen filmeket, én meg az általa annyira kedvelt horrorokat nem szívlelem.
- Már me… - kezdte volna a sopánkodást, de közbevágtam:
- … Igen, már megint. Nincs ellentmondás! Utána azt nézzük, amit te szeretnél.
- Oké – mondta feltartott kezekkel.

A filmet csendben néztük. Mint mindig, most is lekötött minket. Ha nézünk valamit, vagy például olvasunk, akkor sosem zavarjuk a másikat. Kivételt képez, ha ugyan azt már vagy hatvanszor megnéztük. De az ilyen film nagy ritkaság. Nem mondok nagydolgot, ha azt mondom, hogy a sarki kölcsönző filmjeinek hetven százalékát már láttuk.

Lassan már egy órája néztük a filmet. Szerelmes jelenet következett, amibe szokás szerint felcsendült a jól megszokott zene. De később valami megváltozott. A szerelmes zenét felváltotta egy gyönyörű altató, amit egy angyali hangú nő énekelt. Így is elég fáradt voltam már, ez pedig még rátett egy lapáttal. Lassan, de biztosan elszenderedtünk.

Álmomban, az egyik filmben szereplő fiúról álmodtam, aki meg kell mondjam, nagyon tetszett. Ugyan abban a városkában sétáltunk, kézen fogva. Már épp megcsókolt volna, amikor felébredtem. Valaki megbökte az oldalam.
- Jaj Shane! – nyavalyogtam. – Ez nem lehet igaz! Miért mindig a legszebb ál…
A szavam elakadt, én pedig döbbenten felültem. Már nem a nappaliban voltam, hanem egy utca kellős közepén feküdtem, körülöttem pedig emberek sokasága. De nem ez volt a legmeglepőbb dolog. A mindig színes utcai ruhák helyett mindenki fekete-fehér ruhákban volt, sőt, még a bőrük színe is késsé szürkésnek hatott.
- Nem… - suttogtam megdöbbenten. Remélem ez is csak valami buta tréfa, vagy egy rossz álom. Bekerültem volna a filmbe?
- Jó reggelt – köszöntött egy kedves férfihang. – Ha nem veszi zokon, mi itt mind szeretnénk megtudni, hogy miért az utca kellős közepén szenderedett el.
Bambán bámultam a férfira, miközben az agyamban lassan a helyükre kattantak a fogaskerekek. Tényleg bekerültem a filmbe.
- Én… én…
- Kedveském, emlékszel valamire? – Ezt a kérdést már egy idős, női hang tette fel.
- Hát… csak annyira, hogy az egyik pillanatban még otthon a kanapén néztem egy filmet, a következő pillanatban pedig már itt fekszem.
- Te egy átutazó vagy? – kérdezte valaki megdöbbent hangon.
- Hogy érti azt, hogy átutazó? – Forgattam a fejem, hátha megtalálom a kérdés feltevőjét.
- Jaj Billy. Ne beszélj zöldségeket! Az lehetetlen, hogy ő egy átutazó lenne.
- De hát benne van a Nagy film könyvben, hogy minden századik alkalommal, amikor megnézik a filmet, megadatik nekünk, hogy egy átutazóval beszélgethessünk a kinti világból.
A sok fejforgatás megtette a hatását, végre megláthattam Billyt. Ugyanolyan jóképű volt, mint az álmomban, és mint a filmben. Középmagas, finom arcú. Sajnos szemszínt nem tudok mondani és hajszínt sem, de ha nekem kellene „kiszíneznem” akkor azt mondanám: Kékszemű szőke herceg.
- Láthatnám ezt a könyvet?
Billy rám nézett, és lassan elmosolyodott.
- Persze! Gyere, megmutatom…
- De Billy! Ez lehetetlen! Neked mindjárt kezdődik a jeleneted Angelicával! Ha te nem leszel ott, akkor a filmnézők mit fognak hinni?! Ez lehetetlen! Ott kell lenned, ahogy a forgatókönyvben meg van írva!
- De hát most nem nézi senki a filmet. Legalábbis szerintem a bátyám ugyan úgy, mint én, elaludt – szólaltam meg kissé félénken, még mindig a földön ülve.
- De…
- Nyugalom. Nem lesz semmi baj. Ahogy a bátyámat ismerem, egy jó ideig nem fog felkelni.
Mindenkin látszott, hogy nem helyeslik a dolgot. Kivéve Billy.
A fiú felsegített a földről, majd kézen fogva húzni kezdett magával. Ha az én világomban lettünk volna, talán kissé feszélyezett volna a helyzet, de így nem nagyon izgatott.
- Hová megyünk?
- Oda, ahol a Nagy film könyv van. Még nem nagyon tanulmányoztam benne az átutazókról szóló részt. De ha jól emlékszem, akkor csak addig maradhatsz velünk, ameddig le nem megy a film.
- És az mennyi idő? – kérdeztem kétségbeesetten. Tudom, hogy nekem otthon kell lennem. De ez a helyzet tetszett. Itt voltam Vele. Bár nem lehetek szerelmes egy filmhősbe, de akkor is. Szerettem volna vele egy óránál több időt tölteni.
- Még egy óra – mutatott a nagy toronyóra felé.

- Komolyan nem lesz gond abból, hogy most nem vagy ott, ahol lenned kellene?
- Szerintem nem. A többiek viszont eléggé… maradiak. Mint láttad, ők nem nagyon szívlelik, hogy én nem mentem el a számomra kijelölt helyre. De ma „ünnep” van – mutatott idézőjeleket a levegőbe. - Csak ők nem tudnak róla – mosolygott rám azzal a szédítő mosolyával, amit annyira imádok benne a filmvásznon.
- De miért van az, hogy te ilyen vagy, de a többek nem?
- Én miközben megy a film, nem csak a szerepemre koncentrálok. Mindig figyelem az emberek reakcióját is. A többiek erre valamiért képtelenek. Számtalanszor megemlítettem már nekik, hogy mik voltak a nézők reakciói, de nem hisznek nekem.
- Akkor a nézők nem csak téged látnak, hanem te is látod a nézőket? – Még csak az elgondolástól is tátva maradt a szám.
- Igen. De megjöttünk! – kiáltotta örömtelien, és benyitott az egyik ház ajtaján.

Nem csak kívülről, be belülről is elég régimódi volt. Talán pont ezért tetszett.

Billy bevezetett egy kisebb szobába, amiben csak egy állványon lévő könyv árválkodott.
- Ez lenne az a könyv.
Szinte áhítattal figyelte a bőrborítású könyvecskét, amin díszes betűk hirdették: Nagy film könyv.
- Mindegyik filmben van ilyen? – Közelebb léptem, és végigsimítottam a könyvet.
- Nem tudni. Máshová nem tudunk átlépni. Számunkra csak ez a világ létezik. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy falu. Ha pedig megpróbáljuk átlépni a határt, egy falba ütközünk.
- De ez borzalmas. Én nem bírnám az egész életemet egy kis faluban tölteni. Sőt, számomra a város sem elég, ahol élek. Szeretek átutazgatni a környékbeli településekre.
Miközben ezt elmondtam, Billy közelebb lépett, és gyorsan lapozgatni kezdte a könyvet, míg a megfelelő oldalig nem jutott:
Átutazók

Minden film 100. megnézése alkalmából, az egyik szerencsés néző ajándékot kap. Beléphet a film világába, habár csak addig, ameddig a film tart. Erre az időre a szereplők is kapnak egy kis „szabadságot”, és szabadon azt tehetik, amit szeretnének.

- Ez érdekes. De akkor ne is maradjunk itt tovább. Menjünk ki a városba – mondta vigyorogva Billy, majd megragadta a kezem és kivonszolt a szabadba.
- Mihez lenne kedved? – mosolygott rám.
- Nem is tudom… talán vezess körbe?
- Ez most kérdés volt, vagy választás?
- Azt hiszem mind kettő. – Ha itt lennének színek, akkor azt hiszem elpirultam volna.

- Mesélnél a te világodról? - Miért van az, hogyha ez a fiú mosolyog, akkor szinte mindig elalélok tőle és nem tudok neki nemet mondani?
- Szívesen. Mit szeretnél tudni?
- Sokban különbözik a miénktől?
- Nagyon is sokban – sóhajtottam egyet. – Ott minden színes.
- Színes? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen. Például az én kedvenc színem a narancssárga.
- Az hogy néz ki?
- Ööö… - kaptam hirtelen a fejemhez. Most mit mondjak?
- Hát az olyan… narancssárga – nevettem el magam zavaromban. Hogy lehetne ezt meghatározni?
- Nem tudom elmagyarázni. Te az itteni színeket milyennek írnád le?
- Igazad van – nevetett ő is. – A feketét és a szürkét nem nagyon lehet elmagyarázni, csak ha megmutatod.
Pár percig csendben sétáltunk egymás mellett. Végül ő törte meg a csendet.
- Már nincs sok idő hátra. Még van tíz perced – szomorúan csengett a hangja.
Ilyen gyorsan eltelt ez a kis idő?
- Tudod, nem szeretném, ha elmennél. Az itteni emberekkel nem lehet olyan jól elbeszélgetni, mint veled.
- Én is így vagyok. Az otthoni férfiak mind bunkók.
- Bunkók? – Ráncolta össze a homlokát a számára értelmetlen szó hallatán.
- Udvariatlanok, fogalmazzunk úgy.
- Á, így már minden világos. Csak azt nem értem, hogy egy ilyen gyönyörű lánnyal, mint te, miért udvariatlanok?
- Magam sem tudom – gondolkoztam el. Tényleg, miért is?
- Megkérhetlek, hogy csukd be a szemed egy kicsit? – fordult felém. – Lenne egy meglepetésem.

Megadóan becsuktam a szemem. Egy ilyen kérésnek ki tud ellenállni?

- Kinyithatod- mondta fél perccel később. Most előttem állt, nagyon-nagyon közel. Megint elöntött a forróság. – Ezt neked hoztam – nyújtott felém egy rózsaszálat.
A rózsa a maga módján gyönyörű volt. Csak kár, hogy nem színes.
- Köszönöm – néztem rá mosolyogva. Attól függetlenül, hogy nem színes, még senkitől sem kaptam bármilyen ünnepeken kívül rózsát. A tekintetünk találkozott, ő pedig közelebb hajolt hozzám. Azt hiszem meg akar csókolni. Tény, hogy csak egy óránk volt a megismerkedésre, de mégis… egyszer vagyok egy ilyen filmben. És ha minden igaz, akkor ez még mindig csak álom. Egy álombéli csók pedig kit izgatna?
Picit lábujjhegyre álltam, hogy gyorsabban összeérhessen az ajkunk.
Nem tudom meddig csókolózhattunk, de nem is érdekelt. Az volt a lényeg, hogy itt álltam, az ő karjaiban.
Sajnos a kezemben tartott rózsaszál picit megnehezítette a pillanatot, mert a tüskéje megszúrt, én pedig jóformán belesziszegtem a csókba. Szinte azonnal eltávolodott tőlem, és lenézett a kezemre.
- Nincs semmi gond – mondtam neki még mindig az arcát figyelve.
- Nézd - suttogta meglepődötten. Én is lepillantottam, majd megakadt a szemem a rózsaszálon. Az egész virág narancssárga színben pompázott.
- Ez narancssárga - hirtelen megöleltem Billy-t. Végre meg tudom neki mutatni, hogy milyen a narancssárga.
- Tehát akkor ilyen egy szín – mosolygott ő is. Hogy a viselkedésemen-e, vagy a szín felfedezése miatt, nem tudom. De ezeket a mosolyokat sosem felejtem el. Megkockáztatom, hogy neki van a legszebb mosolya az egész világon.
A látásomat egy hirtelen jött fény vakította el.
- Azt hiszem, menned kell – szomorkodott Billy. Még egy apró csókot nyomtam ajkaira.
- Sosem felejtelek el. – Még ha csak álmodtalak is.

A testem halványodni kezdett, végül teljesen eltűntem Billy szeme elől.

Lassan pislogni kezdtem, és a nappaliban ébredtem. A filmben épp egy szerelmes jelenet következett, amikor Billy megcsókolja szíve hölgyét. Egy kicsit fájt a szívemnek őket figyelni. Az álmomban tudtam, hogy csak velem van azokban a percekben. És úgy éreztem, hogy csak engem „szeret”. Most mégis mással látom csókolózni. Elnevettem magam, a furcsa gondolataim miatt. Ezek szerint féltékeny vagyok egy színésznőre.
Shane ébredezni kezdett mellettem.
- Helló bátyus. Látom nagyon izgalmasnak találtad a filmet – kuncogtam.
- Ja – mormogta szűkszavúan, álmos fejjel.
- Menj fel aludni, én még kicsit tv-zek.
- Rendben.

Miközben bátyám felment, én kimentem inni egy kis teát. Nem is gondoltam volna, hogy épp ezekben a pillanatokban a nappaliban lévő kristályvázában megjelenik egy narancssárga rózsaszál…

Írta: Angyal

4 megjegyzés:

kryszi írta...

Szia Angyal!Mivel én nem vagyok író,csak egy lelkes olvasó,értemes kritikát nem tudok írni :).Az biztos,hogy jól felköthetik azt a bizonyos gatyát a többiek!Nekem nagyon tetszett!!Pusz:kryszi

MoOa írta...

Szia Angyal!Ez fantasztikus!Eddig még csak ezt olvastam, de ma elolvasom a többi történeted is:DEszméletlenül jól írsz, csak gratulálni tudok. Nem tudok kritikát írni, szerintem ez így perfekt.

Angyal írta...

Sziasztok!
kryszi : ez is nagyon értelmes kritika, sőt, nagyon köszönöm! Mondjuk arra nem vennék mérget, hogy a többieknek fel kell kötni a gatyájukat, inkább lehet, hogy nekem kell, de igyekszem :)

MoOa: Szia! Örülök neki, hogy elnyerte a tetszésed :) A többire nem tudok mit mondani, próbálok igyekezni és javulni... Már amennyire sikerül :) Köszönöm, hogy írtál, a történetedet pedig majd elolvasom :)

Puszi, Angyal

Marry Fairy írta...

Hali

Én még csak most találtam az oldaladra és nagyon tetszenek a történeteid meg ahogyan írsz. Szivem szerint abba se hagynám a történeteid felfedezését.:)

Am. ezt a történetedet nem akarnád folytatni? Nagyon kíváncsi lennék rá és sztem nem csak én!!!!!!!!!

Ui.: Sok sikert a további írásaidhoz, csak így tovább!!

Pusz
Marry Fairy