Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. december 29., kedd

7. fejezet

Sziasztok! megint sok kihagyás után itt vagyok, és egetrengető terveim vannak... legalábbis magam számára pif Ugyanis még 2010 előtt szeretném befejezni a történetet (bár a jelenlegi állás szerint sikerülhet a dolog) , de még magam sem tudom, hogy sikerre viszem-e a tervem. Elég a locsogásból... itt lenne a fejezet, ami szerintem borzalas lett, főleg a közepe, de elnézést érte :(

7. fejezet – Az árnyőrök birodalma

- Hagyjon békén! Ne taszigáljon! – kiabáltam rá a mögöttem jövő férfira. – És örülnék, ha nem bökdösné folyamatosan a hátamat azzal a szarral! Egyszer elesek, és átszúrja a tüdőmet maga vadbarom!
- Nyugi kislány – jött oda mellém az árnyőrök leendő királya, akiről, mint kiderült Damen-nek hívták. – Ezek csak szükséges óvintézkedések. Arra az esetre, ha megpróbálnál elszökni. Én ugyanis nem akarom ugyanazt a hibát elkövetni, mint az embereim.
- Mert, ők milyen hibát követtek el? – kérdeztem kíváncsian. Felkacagott mellettem, és úgy nézett rám, mint hogyha egy fontos részletet kihagytam volna. Látva értetlen arcom, újra megszólalt:
- És én még azt hittem, hogy éles az eszed, ezért nem sikerült elkapniuk. Egyébként azt nem akarom, hogy megszökj előlem. Az nagyon nagggyon sajnálatos lenne.
- Nekem mondja? Számomra akkor ez lenne életem legboldogabb napja. Tekintve a jelenlegi helyzetemet. Amúgy meg eddig sem én szöktem meg, hanem megmentettek. Én csak a csapdába eséshez értek – mondtam elszontyolodottan. Látszólag felvidult.
- Hát akkor nincs mitől félni. A barátaidat elkaptuk, innentől a feláldozásod már sima ügy lesz.
- Si… sima ügy?! – kérdeztem felháborodottan.
- Jól hallottad. – Vigyorgott szemtelenül továbbra is. – Amint visszaértünk az én kis árnybirodalmamba…
- … leendő…
- Az teljesen mindegy! Ne vágj bele a szavamba, vagy különben itt és most feláldozlak! Na, szóval… hol is tartottam?
- Ott, hogy visszaérünk a te kis árnybirodalmadba – mondtam gúnyos hangon. Nem nagyon törődött vele, mert folytatta tovább.
- Szóval, amint visszaérünk, te felveszed az áldozati lepledet, én pedig egy szép fekete hegyikristályból készült tőrrel átszúrom angyali szívedet.
- Nehogy meg merészelje tenni! – kiabált mögöttem Kevin, aki amióta elindultunk három őr karjai közt vergődve próbál kiszabadulni. Én is próbálkoztam, de rá kellett jönnöm, hogy eredménytelen.
- Óh, hogy akarod megakadályozni? – kérdezte lebiggyesztett ajkakkal. – Csúnyán rám nézel?
Körülöttünk mindenki nevetésbe kezdett, kivéve én.
- Kevin, nincs semmi baj. Próbálj meg megnyugodni. Nekik csak én kellek. – Damen felé fordultam, és könyörgőn a szemébe néztem. – Kérem, hogyha engem megöltek, őket engedjék el.
- Ugyan miért tenném? – gúnyolódott továbbra is.
- Nem tudom – suttogtam. Pár percig így mentünk tovább, nagy csendben. A fejemet lehajtottam.

Ha meghalnak, az az én hibám lesz. Én hoztam el őket magammal. Kevin is miattam halt meg, és Amy is. Még egyszer nem bírnám őket elveszíteni.
Egy kósza könnycsepp hullott le a földre. Halkan sírdogálni kezdtem. Talán jó lesz, ha mégis meghalok. Nem leszek itt, hogy a többieket belevigyem a bajba.

- Sírsz? – kérdezte egy döbbent, suttogó hang mellettem.
- Nem – suttogtam vissza szipogva. Ilyen hülye kérdést!

Ezután nem kérdezgetett tovább. Valójában azt sem tudom, hogy kinek a hangját hallottam. Egy pillanatra sem néztem fel.

- Főnök! – hallottam meg egy férfi kiáltását. – Mindjárt megérkezünk!
- Rendben. A foglyokat majd vigyétek be a zárkákba. De ha kérhetem, akkor azt a cellát kapják, ami a nagyterem felé néz.
- Erre mi szükség van? – tettem fel a kérdést, mert megint nem értettem ezt a burkolt célzást.
- Onnan mindent jól látnak – vigyorodott el. – Sőt! Szinte testközelből nézhetik végig a halálod.
- Ne! – kiáltottam el magam.
- Ó, pedig irtó élvezetes lesz. – Aztán otthagyott. A csatlósai kiláncoltak egy falhoz, ő pedig gondolom ment előkészülni.

Mit fognak otthon szólni? És mi lesz anyával? Elmentem oké így is, de nem azért jöttem el, hogy meghaljak és soha ne menjek hozzá vissza. Kevinnel is alig töltöttem pár percet, hiszen amint kiszabadultunk, azonnal elkaptak minket.
A francba! Most kezdek el pánikolni.

Nem tudom mennyi idő telhetett el. Folyamatosan gondolkoztam. Ha azt vesszük, megtartottam a magam gyóntatását. Nem voltam eddig vallásos, de ha már az angyalok és vámpírok léteznek, akkor Istenben miért kételkedjek? Vagy talán a többi angyal megtudja, hogy segítségre van szükségem, és segítenek. Magam sem tudom. Vagy talán jön egy égi sugallat?

De semmi sem jött. Se égszakadás, se földindulás. Sem semmi más. Még mindig ott voltam a falhoz láncolva. Kínomban rángatni kezdtem a láncaimat. Igaz, nem hittem, hogy lesz valami hatása. Csak annyit értem el, hogy az egyik őr odajött hozzám, és belenyomta a büdös képét az arcomba.
- Mi van kislány? Szabadulni próbálsz?
- Mi van idióta? Nálatok a büdös lehelet hagyomány?
- Főnök! – kiabált ki a pasi.
- Mi van? - szólt vissza Damen.
- Megpofozhatom a kiscsajt?
- Nem!
- Ezt most megúsztad – sziszegte a pasi a képembe, majd eloldozta a blincseimet.
Kirángatott abba a barlangba, ahol az a magas trónszék is volt. Mindenki odagyúlt egy kő asztal köré. Ezt csak most vettem észre. Mind a négy oldalához kötelek voltak erősítve.
Damen odajött hozzám valami fehér lepellel, és a fejemre akarta húzni, én pedig vadul kapálózni kezdtem. Rám ugyan nem húznak semmilyen áldozati leplet!
- Ha ficánkolsz, csak neked lesz rosszabb! – kiáltott rám Damen.
- Ugyan mitől? – sziszegtem a képébe.
Nem figyeltem semmi másra, csak az ő szemébe néztem rendületlenül. Közben nyikorgást hallottam, és dulakodást, végül már semmit. Ha a fülem nem csalt, akkor két ember mögém állt. Az egyik vadul zihált, a másik csak egyenletesen lélegzett.
- Nézz hátra, és megtudod.
Óvatosan oldalra fordítottam a fejem és megláttam, amint az egyik férfi Amy-t tartja a kezeiben, a nyakához egy pengét szorítva.
- Még mindig ellenkezel?
- Nem – suttogtam megtörten.
Furcsa volt, ugyanis annak a lepelszerű izének a színe nem fekete volt, mint itt minden más, hanem fehér.
- Miért ilyen a színe? – adtam hangot kíváncsiságnak. Ha már meghalok, legalább a halálom körülményeit ismerjem…
- Azért, hogy lássuk, ahogy a véred átüt az anyagon. Tudod milyen izgalmas?
- Nem. De szívesen megnézném, ahogy a te véred átüti az agyagot.
- Abból nem eszel – nevetett fel. – Egyébként, ha nem kellene, hogy megöljelek, talán kedvelnélek is. Eléggé felvágták a nyelved, de nekem tetszik – suttogta bele a fülembe, egész közel hajolva hozzám. Kicsit visszább húzódott, majd mutatóujjával körözni kezdett az arcomon.
Legszívesebben ellöktem volna magamtól a kezét, de meg voltam kötözve.
- Hát akkor ne ölj meg – suttogtam vissza.
- Azt nem tehetem – nevetett fel.
- Kár – húztam el a szám.
- Ahhoz képest, hogy pár percen belül meghalsz, egész szépen elcsevegünk, nem gondolod? Nincs egy kis… halálfélelmed?
- De van. Csak nem szívesen mutatom ki. – Csak úgy dúl bennem a félelem. De neki ezt nem kell tudnia
- Hm… Utolsó kívánság? – kérdezte, miközben kikötöttek az asztal négy sarkához.
- Engedj el.
- Még egy lehetőséget adok. Ilyet nem lehet kérni.
- Engedd el a barátaimat. Add rá a szavad, hogyha engem megöltök, nekik nem esik bántódásuk semmiképp.
- Mivel ez az utolsó kívánságod, eleget teszek neki. De lenne egy kérdésem: ha már az angyalok országát is elpusztítottuk, akkor hova fognak menni?
A szemeim elkerekedtek. Megölték őket?
- Látom érted a célzást. Még napokkal ezelőtt küldtem oda egy csapatot, hogy öljék meg őket. Remélem sikerrel jártak.

Becsuktam a szemem a feltörő könnyek miatt. A fejem is elfordítottam. Így a többiek nem látták az arcom. Szörnyű érzések tomboltak bennem. Szinte éreztem, a közelgő halált. Annyira mégsem féltem. Tudtam, hogy nagyival lehetek ezután. Tudtam, hogy ő tártkarokkal fog várni a halálom után. Legalábbis ha lesz hely, ahová „meghalhatok”.
- Felkészültél? – kérdezte mohón a leendő király.
- Ugyan mire? – suttogtam erőtlenül, könnyes szemmel.
- A halálra – ejtette ki úgy a szót, mintha valami egészen vidám dologról beszélne.
- Én már egyszer meghaltam. De akármennyire is átéltem már azt a fájdalmat, nem lehet rá soha felkészülni. Tehát a válaszom: nem.

Láttam, ahogy a kezébe veszi a tőrt. Egy pillanatra elmosolyodtam. Magam sem tudom miért. Talán ennyire tetszett a halál tudata? Vagy inkább csak az utána lévő élet izgatott? Nem tudom. De van még egy lehetőség… Mosolyogva akartam a barátaimra, a testvéremre, a szerelmemre nézni. Hogy ne az legyen az utolsó képük, hogy egy kőasztalon fekszek kikötve, az arcom pedig halálfélelmet tükröz. Nem! Az utolsó emlékképük rólam az legyen, hogy kikötve bár, de mosolyogva fekszem a halálomat várva. Nem tudom, miben változtat ez meg mindent, de talán tudatja velük, hogy elfogadtam a sorom. Hogy nem küzdök, nem harcolok a végzetem ellen. Hiszen nekem egyszer már végem volt, de most talán véglegesen távozom az élők sorából. A múltkor akartam, hogy életben maradjak. Most, nem. Mert így megmenekülnek a barátaim. A múltkor szükség volt arra, hogy életben maradjak, mert csak így tudtam megmenteni a szerelmem. De most, talán az én életem vége hozza el számukra a megváltást.

Magasra emelte a tőrt. A távolban hallottam a többiek kiáltását, de mindközül Keviné volt a legkétségbeesettebb. Végül ezek a hangok is eltűntek, és nem figyeltem mást, csak a fekete kést, ahogy közeledik a mellkasom felé…

7 megjegyzés:

Mimi írta...

szia
szerintem nem lett rossz sőt tök jó lett nekem teccet főleg a vége sok sikert a folytihoz és mihamarabb mert érdekel a folytatás..=)
pusz mimi

Brixi írta...

Szia!

Szerintem tök szupi és izgi és totál jó volt ez a feji is! (nem, mintha nem fejtettem volna ki bővebben a véleményem msn-en XD)
Am komolyan... téged meg kéne lincselni, hogy lehetett itt abbahagyni??? Nagyon gonosz vagy, de pont ezért szeretlek:P:D (Nem félre érteni :D)
Egyébkén tudom, hogy most az a kérdés vetül fel benned, hogy mért írok komit... A válasz egyszerű: unizok és gondoltam itt is kifejtem, hogy mennyire tetszik az írásod :D. És még azért is írok komit, mert mostanában panaszkodsz, hogy keveset kapsz. Jah, és azért is, mert egyáltalán nem rossz a feji és szeretném, ha a fejedbe vésnéd!
Asszem ennyi, ha valamit kihagytam úgyis elmondom msn-en:P:D

U.I.: Jobbulást!!

Puszi, Brixi

Rika írta...

Szia!
Egyetértek az előttem szólókkal.. Még hogy borzalmas.... Szerintem nagyon jó lett! Nagyon tetszett. Egy szempontból örülök, ha sikerül még idén befejezni a sztorit:D: MErt akkor nem kell olyan sokat várni a frissre:D De a másik szempont: máris vége lesz az egésznek??? (hüpp hüpp) :( Kegyetlenség, hogy pont itt hagytad abba... De pont ezért izgat, hogy mi lesz a következő fejezetben..:P
Rika

Elena írta...

Borzalmasan izgalmas! DE ugye nem hal meg? Van vmi különleges képessége vagy valami, akármi, de nem halhat meg! Nem lehet így vége. :) Rettentően izgulok, már alig várom, hogy mi lesz benne. Jobban várom, mint hogy végre rájöjjek, hogyan is folytatom a történetem. :) Pedig attól is borsózik a hátam, de hát enyhe szadista hajlamommal, már kinyírtam a fél szereplői csapatot és most nem tudom mit csináljak. :)
Na jó nem untatlak ilyen sületlenségekkel, de akkor is rettentően izgi!
Remélem hamar lesz folyti!
Pussz!

ui.: ugye nem baj, ha kiraklak a blogomra? Itt a címe ha kell :)
http://elenairasai.blogspot.com/

Angyal írta...

Sziasztok! MIvel mostanában a három kritika rekordnak számít, szeretném megköszönni.

Mimi: Még nem láttam, hogy írtál volna kommentet (ha mgis, akkor bocsi, csak ezekszerint nem emlékszem rád) úgyhogy irtó köszi :D

Brixi: Ha unalmadban ennyi mindent tudsz írni, akkor aszthiszem többször kell egyedülhagyjalak msn-en :P (nem komoly) És nem kell megcsincwselni! Lécci, ne bíztasd a megmaradt olvasóimat xD A panaszkodás pedig privát üzi volt... ejnyebejnye... ezt még megbeszéljükl. Akár unalomból, akár nem, köszi a komit :)

Rika: Nem biztos, hogy sikerül idén befejezni, de ha mégis, akkor utána jön egy másik angyalos sztori, ami elméletileg karácsonyi ajándék lett volna, de túl hosszúra nyúlt, és nem sikerült a tervezett időpontra megírnom :S Úgyhogy ezutén azt szeretném majd feltenni a blogra :) Már egy pár rész megvan belőle.
A törinek pedig azt hiszem itt az ideje, hogy befejeződjön és menjen egyet pihenni a html vadászmezőkön :) A folytatást megpróbálom ma, de ha nem sikerülne, akkor holnap mindenképp feltenni :)

Puszi, és mégegyszer köszönöm, hogy írtatok és olvastatok. Előre is B.U.É.K. mindenkinek :)

Angyal írta...

Jaj Elenának nem válaszoltam :) Bocsi, de csak utólag láttam meg, hogy tőled is kaptam komit :) Köszönöm szépen :)
Nem árulok el semmit, de megvannak a magam tervei az elkövetkezendő 1-2 fejezetre, plusz az epilógusra :) Elolvasom a törtidet ha úgy lesz időm, a blogcímedet pedig kiteszem az én blogomra is :D A fél szereplői gárda kinyírása pedig nem nagy kunszt :) Én is tervezek valami ilyesmit :) Sőt, az Árnyak közöttbe már a 3. fejezetben kinyírtam a srácot :S Pedig még nekem is tetszett a karaktere, és felötlött bennem, hogy "megtartom", de csak mennie kelett... Najó, ez így elég nyers, és szadistának hangzik xD Inkább befogom :$

Puszi, Angyal :)

Névtelen írta...

Azt hiszem megtaláltalak