Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. november 1., vasárnap

4. fejezet

Tudom, sokára jött, de amint mondtam, még a szünetben lett belőle friss. Elég rövid bár, de ez csak ilyen átvezető fejezet. 

4. fejezet - A három boszi alias a Társaság

- Az a pasi téged leütött, engem és Natalie-t pedig… nos leszúrt. Azt hittem, hogy meghalunk. És meg is haltunk, de aztán valami fény mind a kettőnket magába szippantott. Utána találkoztunk a szüleinkkel. – Itt tátott szájjal meredtem rá, ő pedig mosolygott. – Elmondták, hogy van két választásunk: vagy velük maradunk ott, vagy visszajövünk neked segíteni. Tudod, nagyon nagy volt a kísértés - mondta elgondolkodón, és a tűzbe meredt. - Nagyon hiányoztak a szüleink. De végül mind a ketten rád gondoltunk, és vissza akartunk jönni. Anyáék mögött megjelent egy ajtó, és egy kedves arcú nő jött be rajta, és azt mondta, ő a királynő. Elmondták, hogy angyal csak azokból lehet, akiknek valami felmenőjük angyal, de mivel a te barátaid és segítőtársaid vagyunk, visszaengednek minket. 
- És Natalie hol van? – Egy kicsit aggódtam érte, hiszen nem láttam őt is Phillel visszajönni.
- Ő is jól van, csak még egy kicsit anyáékkal maradt. Mondtam neki, hogy ezt egyedül én is el tudom intézni. 
- És a többiekkel mi van az angyalok világában?
- Semmi jó. Az árnyőrök folyamatosan támadják őket.
Hirtelen a szám elé kaptam a kezem. 
- Ezért is lenne fontos, hogy minél hamarabb a boszorkányokhoz menjünk. Ők talán tudnak segíteni. 
- Nagyon remélem. 
- Úgyhogy ha nem okoz problémát, amint visszajön a testvérem, azonnal elindulunk. 
- Rendben.
Ezután mind a ketten hallgatásba burkolóztunk. Én a lángokat figyeltem, ő pedig szórakozottan játszadozott az íjjal a kezében, amit eddig nem is vettem észre, pedig elég szembeötlő volt.
- Az mi? – kérdeztem a kezében lévő tárgyra mutatva.
- Ezzel öltem meg az árnyőrt. Ebben egy nyíl volt, a fény virágának nedvével átitatva. 
- Értem.
Hirtelen fény világította meg az arcom, és mellém lépett Natalie. Felpattantam, és hevesen átöleltem. Nagyon örültem neki, hogy nem haltak meg. Főleg nem az én hibámból.
Phil is felállt.
- Indulhatunk? – tette fel a kérdést, mire mind a ketten bólintottunk.
Tovább indultunk az erdőben. Remélem már több akadály nem áll az utunkba.
A nap lassan kezdett felkelni, mi pedig egy kicsit leültünk pihenni. Phil és Natalie ugyanis akármennyire angyalok, a gyorsaság nekik nem adatott meg. Gondolom ez csak ilyen vámpírtulajdonságokkal rendelkező angyaloknál szokás. 
Nem sokat pihentünk, és ismét indultunk tovább. A nap egyre fentebb emelkedett, sugarait ránk irányozva. Nekem pedig a hajam a hirtelen jött fény hatására ragyogni kezdett. Mind a két útitársam csodájára járt, én pedig mesélni kezdtem. Elmeséltem mindent. Hogyan kerültem be az angyalok világába, hogyan lettem szerelmes, hogyan találtam meg a húgom, és hogyan vesztettem el mindent. Amikor a vége felé közelítettem, könnyfátyol telepedett a szememre. Próbáltam nem pislogni. Nem akartam, hogy kicsorduljon az első könnycsepp, mert akkor szép fokozatosan követi a második és a harmadik is. Most pedig igazán nem engedhetem meg magamnak. 
Próbálok erős lenni, de nem mindig sikerül. Mióta átléptem ebbe a világba, teljesen megváltoztam. A másik világban meg sem próbáltam soha leplezni a könnyeimet, de itt más a helyzet. Nem akarom, hogy gyengének lássanak. 
- Mikor érünk oda? – tettem fel ismét a kérdést, az elmúlt fél órában már harmadjára.
- Nyugalom Medison – nevetett Phil. - Nem sokára oda érünk. Nézd – mutatott az előttünk lévő hegyre, ami nem is volt már olyan messze. –, ott fent van egy barlang. Ha jobban megfigyeled, akkor látod az oda felé vezető utat.
- Igen látom. Oda megyünk mi?
- Igen. 
Tényleg nem telt sok időbe, és már a barlang felé vezető úton mentünk. Egyre izgatottabb lettem. Mindjárt elérjük a lécállomást, és ezután remélem, nem kell sok idő, és eljutok a Lelkek börtönébe is. Szeretném már látni Kevint. Szeretném megölelni és megcsókolni, és milliószor bocsánatot kérni a baklövésem miatt. Elmondani sokszor, hogy mennyire szeretem.
A barlang szájához közeledve egyre csúszósabb lett az út, de ez annyira nem izgatott bennünket. Problémamentesen elértük a bejáratot.
- Menjek előre? – kérdeztem.
- Nem, megyek én – mondta magabiztosan Phil. A zsákjából elővett egy elemlámpát, és felkattintotta.
- Akartok még pihenni, vagy indulhatunk?
Mind a ketten nemet intettünk.
Elindultunk be a barlangba. Odabent hideg volt, de mégsem fáztam. Ez is valami vámpír tulajdonság gondolom. Megvallom, még nem nagyon volt alkalmam kideríteni a képességeimet. Annyit tudok, hogy látom a jövőt, gyors vagyok, jó a hallásom és a szaglásom, meg persze a látásom is. De további képességek még nem jelentkeztek. Ja, és a legújabb az auralátás, aminek különösképpen tudom a miértjeit. Mint például amikor elkapott az árnyőr. Tudtam, hogy nem ember, mert kék volt az aurája. 
Nagyon elgondolkoztam, mert arra eszméltem, hogy Natalie rázza a vállam.
- Mi az?
- Most merre? – mutatott az előttünk lévő elágazás felé. 
- Nem tudom… de várjatok. – Az ujjamat a számra tettem ezzel jelezve, hogy hallgassanak el. Fülelni kezdtem, és a jobb oldali járat felől beszélgetés hallottam. Ha jól kivettem, három női hang, és valami tányéron veszekedtek…
- Arra kell mennünk – mondtam, s elindultam abba az irányba.
Ahogy mentünk, a hangok egyre jobban erősödtek, és kezdett a barlang is fényárban úszni.
Kezdett kiszélesedni a járat, mi pedig megláttuk a három lányt, akik egy tányér felett lökdösődtek. Elég muris látvány volt, meg kell hagyni. Meg persze elég furcsa. Valahogy másképp képzeltem el őket.
Megköszörültem a torkom, mire mind a hárman mosolyogva felénk fordultak.
- Sziasztok – köszöntek egyszerre. 
- Öhm… hello – köszöntem zavartan. – Az én nevem Medison, ők itt pedig Phil – mutattam az említettre. -, és Natalie.
- Örvendek a szerencsének. Az én nevem Múlt – és pukedlizett egyet.
- Hali, én Jelen vagyok – vigyorgott a középen álló lány.
- Sziasztok, én pedig jövő vagyok – mosolygott ránk szeretetteljesen. – Tudom ám miért jöttetek – kacsintott ránk.
- Az jó. Mert…
- Tudom, tudom… Még te magad sem tudod – mosolygott rám Jövő.
Elég furcsa neveik voltak. A kinézetük sem volt ám mindennapi. Mind a hárman gyönyörű fiatal lányok voltak. A Múlt nevű lány egy fűzős hosszúruhát viselt. A másik két lány egy póló és nadrág összeállítást. Elég furcsa volt a jelen körülményekre tekintve. Valami egészen mást vártam volna. Ha már boszik, akkor boszis ruhájuk is legyen.
- Igazából tudom, miért jöttem. De hagy tegyem fel a kérdést… tényleg ti… - még be sem fejeztem, Jövő máris válaszolt:
- Igen, mi vagyunk a társaság vagy a boszik, vagy akárhogy is hívnak bennünket máshol. 
- Tudod elég idegesítő lehet neki, hogy minden mondatát befejezed. Nem gondolod Jövő?
- Befogatod Jelen. 
- Elég legyen! – kiabált rájuk Múlt, és mind a ketten befogták. Hajjaj, mik lesznek még itt…


1 megjegyzés:

Rika írta...

Szia! Na végre tudok komit írni, mert van működő pótgépem:D
Már régebben olvastam a fejit és nagyon tetszik. A boszis rész nagyon jó lett. Nem így képzeltem el őket, úgyhogy rendesen megleptél. Gratula!:D Mikor lesz Kevines rész? Már hiányolom:'( Remélem hamarosan lesz új feji!
Rika