Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. július 14., kedd

Tiltott végzet 15. fejezet

Sajnálom ezt a sok késést. A fejezet nem lett a legjobb szerintem, de talán olvasható. És bocs a befejezés miatt. De mivel a többség a folytatásra szavazott, így fejeztem be. Persze azt sem garantálom, hogy a második könyv happy enddel végződik, de reménykedni lehet. Na... már túl sokat elárultam...


15. fejezet - Mindennek a vége

Muszáj volt valami tervet kieszelni. Figyeltem a farkasokat és a bukottakat ahogy a ház körül állnak, de semmi terv nem jutott eszembe. Nem vagyok én stratégiai zseni. Miközben ezen agyaltam, az egyik farkas morgást hallatott, és elkezdte az erdőben körbe-körbe forgatni fejét. A fenébe! Pont háttal álltunk a szélnek, így feléjük fújta az illatunkat. Mind a három farkas prüszkölni, és ugatni kezdett. Ebből semmi jó nem fog kisülni. Nyílt a ház ajtaja, és kilépett rajta a Vadász. Tényleg itt van Kevin. Ha nem a Vadász jött volna ki az ajtón, talán kételkedek majd benne, de így nem. Biztos voltam benne, hogy ez az a ház, ahol a szerelmemet fogva tartják.

- Mi a bajotok? - kiabálta a vadász. A farkasok nyüszögést hallattak. Majd látványosan beleszagoltak a levegőbe. A Vadász is követte a példájukat. Amikor rájött mi a probléma elmosolyodott.

- Keressétek meg! - adta parancsba. - A három farkas és ti ketten.

Odafordultam a harcosokhoz, akiket a királynő adott mellém, és suttogva így szóltam.

- Menjetek vissza a kapuhoz. Valakinek el kell terelnie a figyelmüket.

A harcosok bólintottak, és elindultak visszafelé. Így egyedül maradtam a két bukottal és a Vadásszal a házban. Jobb ötletem nem volt. A farkasok ugatását már csak messziről hallottam, így elindultam a ház felé. Amikor kiléptem a bokrok takarásából a két bukott figyelme rám irányult. Mind a ketten nekiiramodtak. Elővették a tőrjeiket és felém szúrtak. Azt hittem itt a vég. De reflex-szerűen kitértem a támadások elől. Nem is teketóriáztam tovább. Kicsavartam mind a kettőnek a kezét - vámpírerőmnek és gyorsaságomnak köszönhetően -, és saját tőrjeikkel szúrtam le őket. Egy utolsó pillantást vetettek rám, majd összeestek. Csodálkozni sem volt időm, hogyan tettem szert ilyen tapasztalatra - talán valami ösztön -, habozás nélkül elindultam a ház felé. Nem jutottam sokáig. Nyílt az ajtó, és valakit kituszkoltak rajta.

A Vadász állt a verandán, Kevin nyakához pedig egy fecskendőt tett. Nem nagyon értettem, hogy mire jó ez. Kevint nem tudja megölni. Főleg nem egy fecskendővel. Ezen felbátorodva elindultam a Vadász felé, aki mégjobban odatette Kevin nyakához a fecskendőt. Akkor pedig valami megmagyarázhatatlan történt, ami megállásra késztetett. Kevinnek a fecskendővel felhasította a bőrét! Igaz azonnal begyógyult, de akkor is. Erre hogy képes? A fecskendőben ha még nem mondtam volna, valami sárga folyadék volt.

- Ne gyere közelebb, különben megölöm!

- Mégis hogyan? Ő vámpír az isten szerelmére! - kiáltottam oda.

A Vadász csak lekicsinylően nevetett, majd folytatta mondókáját.

- Ez itt nem közönséges tű. És ami benne van az sem veszélytelen. Egy speciális fémből készült, ami bármin képes áthatolni. Még a vámpír bőrön is. A fecskendőben pedig farkas méreg van. Gondolom tudod, hogy a vámpírok mérge milyen hatással van a farkasokra - bólogattam. Nagyi még kiskoromban elmesélte. A vámpírok képesek a mérgükkel megölni a farkasokat. - A farkas méreg is ugyan így hat a vámpírokra. Kis dózisban kábító hatású, de nagy dózisban halálos. Gondolom, nem akarod, hogy megöljem Kevint?

- Nem - suttogtam halálra vált arccal.

- Akkor hagyd, hogy végezzek veled.

- Ne Medison! Ne hagyd! Kérlek menekülj!

- Medison nem teszi. Meg kell védenie az ártatlanokat. Hiszen már ő is angyal ugye jól mondom?

Keserűen bólintottam. Ha Kevint nem tudom megmenteni, nem sok hasznom származik majd belőle.

- Amy! Gyere ki!

Az ajtó újra kinyílt és Amy jött ki rajta. A Vadász felé fordult, aki fejével felém biccentett. Amy először meglepődve nézett végig rajtam, majd előhúzta a tőrét a zsebéből. Én is ugyan így tettem az enyémmel. A jobb kezembe fogtam. Amy is ugyan így tett és elindult felém. Egy darabig kerülgettük egymást, majd megejtette az első támadását. Előreszegezett tőrrel elindult felém, én persze kikerültem a támadást és hátba rúgtam. Elterült a földön. Oda mentem. Meg akartam ölni, de akkor kigáncsolt. Már én is a földön voltam. Mind a ketten egyszerre álltunk fel, és egyszerre szúrtunk a tőrrel. Egymást megsebesítettük a karján. A seb égni kezdett. De nem csak nekem okozott gondot, neki is. Aztán újra nekilendültünk. Ugyan azzal a rúgással, mint az előbb a földre küldtem. Csak most erősebben. Amy a fájdalomtól nem tudott feltápászkodni. A karja fájt, akár csak az enyém, de ő nem viselte olyan jól a fájdalmat. Felé hajoltam és a fájós karjába belemarkoltam. Ő erre felsikított. Reméltem is, hogy fáj. Megfordítottam, és felé tartottam a tőrt szúrásra készen.

- Állj meg Medison! Ugye nem akarod megölni a húgodat?

Ezt egy kis időbe tellett mire megemésztettem. Miről beszél? Kapkodtam a pillantásom Amy és a Vadász között. Amy sem értett az egészből semmit.

- Jól hallottad! Ő a húgod! Amikor anyádat meg akartuk ölni, észrevettük, hogy terhes. Az egyik bukottnak van egy ilyen képessége. Megvártuk, hogy megszülje a kölyköt, és csak aztán öltük meg. A gyereket magunkhoz vettük és a saját elveink alapján neveltük fel. Ugye Medison nem akarod megölni Amyt?

Tétováztam. Igazat mond? Ez egy csomó dolgot megmagyarázna. Miért olyan gyors Amy és még egy pár dolgot. Mostmár elhittem.

Kiegyenesedtem, és Amy felé nyújtottam a karomat. A Vadász ezt meglátva elvigyorodott.

-Amy öld meg! - kiáltotta. De Amy meg sem moccant. Nézte a kezemet és az arcomat. Könnybe lábadt a szeme. Neki ez sokkal többet jelenthetett, mint nekem. Már aznap amikor megismerkedtünk elmondta, hogy neki nincs testvére, de mindig is szeretett volna egy nővért. Elfogadta a felém nyújtott kezet, én pedig felhúztam. Belenézett a szemembe és megölelt.

- Annyira sajnálom, amit veled tettem - súgta a fülembe. Tudtam, hogy igazat mond. Sőt nem is tudtam, éreztem. Én háttal álltam a Vadásznak, Amy pedig pont szembe. Dobbanást hallottam. Amy elrántott és megfordultunk. Még mindig öleltem őt. Aztán valaki mintha hátulról meglökte volna. De nem így történt. A Vadász hátba szúrta Amyt. Engem akart megvédeni. A Vadász tettét látva hátra lépett egyet. Amy a karjaim között volt.

- Medison sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled - mondta akadozó hangon. - De most jóvátettem a bűneimet. - erőtlenül mosolygott.

- Amy ne mondj ilyet! - már én is sírtam.

- Csak mond azt, hogy megbocsájtasz.

- Megbocsájtok.

- Köszönöm. Tudod annak ellenére, hogy megpróbáltalak megölni, szerettelek.

Aztán teste elernyedt. Végre megtaláltam a testvéremet, akivel új életet kezdhettem volna, erre a karjaim között hal meg. Mindenki, akit akár csak egy kicsit is megszeretek, meghal körülöttem. Anyával is kitudja mi történt. Talán már őt is megtalálták. Kevint elrabolták, és nagyi is meghal. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Óvatosan lefektettem Amy testét a fűbe. A Vadász még mindig előttem állt, és halálra vált arccal figyelt. Nem értettem mi történt. Felnéztem a teraszra, Kevin ott ült és nézett minket. Elég ramaty állapota volt.

- Megölted? - sziszegtem a képébe a vadásznak.

- Nem. Csak volt benne már egy kevés dózis, ami kábító hatású.

- Ajánlom is! - a hangom dühösen csengett. A Vadász szemében vörös fényt láttam tükröződni, és felemeltem a kezem. Vörösen izzott. De hát ... mi történt velem?

- Bosszúszomjas vagy. - Közölte a tényt a Vadász. - Ha most megölsz, ugyan olyan elkárhozott lélek leszel, mint én. Az angyalok csak önvédelemből ölnek ezt nem tudod?

- Nem, nem nagyon volt idő kiokítani, de kösz a kiselőadást. Amúgy meg nem érdekel - felvettem a tőrt a földről és nekiindultam... volna, ha valaki nem kap el a derekamnál fogva.

- Medison nem éri meg - hallottam Kevin hangját a hátam mögül. Igaza volt. Leengedtem a kezem, de a Vadászról nem vettem le a szemem. Jól tettem. Látva tétovázásom neki indult, és le akart szúrni. De én is résen voltam. Kevinnek kibontakoztam az öleléséből, és megsebesítettem. A vörös izzásom csillapodott. Visszamentem Kevinhez, hogy tartson vissza. A végén még megölöm. Amint visszanéztem a Vadászra, már nem volt ott.

- Elmenekült - mondja Kevin és elkezdte simogatni az arcom. Most annyira meg szerettem volna csókolni. De nem tehetem, mert akkor nem bírnék tőle elszakadni. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, Kevin pedig letörölte.

- Ne sírj! Itt vagyok melletted!

Igaza van, de vajon meddig?

Az erdő felől hangokat hallok és megláttam Tristant. Gyorsan kibontakoztam Kevin öleléséből. Sajgott érte a szívem, de ha azt akarom, hogy elfelejtsen, akkor muszáj megtennem. Értetlenül nézett rám. Tristan hozzám rohant és átölelt. Nem értettem miért, hiszen nem is ismerjük egymást.

- Aggódtam érted - szólalt meg.

- Nem kellett volna.

Megsimogatta a hajam. Kevinre néztem és a szemében fájdalmat láttam. Az elválás sajnos nem lehet fájdalom mentes. Lassan megérkeztek a többiek is. Az angyalok királynője is lejött hozzám.

- Gratulálok Medison - szólt a királynő - Véghez vitted az első sikeres küldetésedet.

Halványan elmosolyodtam. A siker az igaz volt, de milyen áron. Nem lehetek a szerelmemmel.

Kevin hátrálni kezdett tőlünk, de a pillantásommal maradásra bírtam. Meg kellett tennem egy lépést, ami talán összetöri a szívemet, de ő hátha képes új életet kezdeni.

- Kérlek, magunkra hagynátok? - mondtam a királynőnek, de még nem vettem le a szemem Kevinről. Bólintott, de amikor oda jött mellék a fülembe suttogott.

- Ugye emlékszel az egyességünkre? – A királynő valami furcsa nyelven beszélt, de megértettem. Bólintottam. Hogy ne emlékeznék arra az egyességre, ami örökre megváltoztatja az életemet és elszakít a szerelmemtől.

- Akkor annak megfelelően cselekedj. És azt tanácsolom, Kevinnek ne mond el az okát, mert akkor még nehezebb lesz az elválás. – Ennyit mondott, aztán a többieket követve elhagyta az erdőt.

Én pedig kettesben maradtam Kevinnel. Az egyetlen szerelmemmel akit valaha szerettem a világon, és őt is el kell veszítenem. Pedig már elegem van a veszteségből. Amy teste már nem volt ott, ahol az előbb. Az angyalok az én kérésemre elvitték. Az erdőben körbe csak a harc és a pusztításom nyomait láttam. Ennél jobbat nem tudok. Minden embernek csak fájdalmat okozok. Lassú léptekkel elindultam Kevin felé. Amikor hozzá értem, leültem a fűbe, és én is meredtem ugyan úgy előre, mint ő. Nagyon kíváncsi voltam, vajon mit gondolhat.

Percekig csöndben ültünk és csak hallgattunk. Végül Kevin törte meg a csendet.

- Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni.

Tudtam, hogy magát fogja hibáztatni.

- Nem a te hibád Kevin. Ezt senki sem tudhatta előre.

- De én megígértem édesanyának, hogy megvédelek! – ezt már kiabálta. Nagyon dühös volt.

Nem tudtam mit mondani. Ha azt mondom neki, megtud védeni, akkor a tervem összedől. Így is nehéz lesz kimondani a szavakat. Azokat a szavakat, amikkel elérem, hogy soha többé ne keressen. Ez lesz életem legrosszabb napja. Sőt. Ez lesz életem utolsó napja. Akkor kezdtem el igazán élni, amikor őt megismertem. Most ha elveszítem, akkor újra visszaesek. Ezt pedig nem akartam, de úgy látszik muszáj lesz elviselnem.

- Ki volt az a fiú?

- Tristan, egy angyal.

- Miért ölelt meg téged?

Csend. Hallgattam. Muszáj lesz elmondani neki.

- Ő a vőlegényem – suttogtam.

Kevin felkiáltott. Felállt mellőlem, és belevágott a legközelebbi fába, ami megreccsent én kettétört. Végül visszajött elég, megfogta a kezem és felrántott.

- Tehát sosem szerettél?

Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Kívül nem látszott annyira, de belül szenvedtem és a fájdalom emésztett. Legszívesebben mondtam volna neki, hogy „De szeretlek!” De ezt nem tehettem.

- Sosem szerettelek. Azt hittem megtudsz védeni, ezért kerültem a közeledbe. De már látom, hogy képtelen vagy rá.

Ez volt eddigi életem legnagyobb hazugsága.

Kevin megérintette az arcomat, de én elhúzódtam tőle.

- Tehát sosem szerettél. Pedig én tiszta szívemből szeretlek Medison Carter. Megakartam kérni a kezed. Nem régóta ismerlek, de azt tudom, hogy tiszta szívből szeretlek. Azért voltam távol ma is, hogy megvegyem neked ezt.

Belenyúlt a zsebébe, és elővett belőle egy ékszeres dobozt. Oda adta nekem.

- Kérlek, nyisd ki.

Nem akartam megtenni. Ha kinyitom, akkor minden elveszik.

- Nem nyithatom ki – suttogtam neki. – És ne is add nekem. – Vissza akartam tenni a kezébe, de ő nem engedte.

- Csak ez az egy dolog had maradjon meg tőlem neked. Akármennyire nem szeretsz, de én szeretlek. És kérlek emlékezz rám mindig.

Elvettem a gyűrűt és remegő kézzel a zsebembe tettem. Meg akarta kérni a kezem. Ha nem történt volna minden, mostanra én lennék a világ legboldogabb menyasszonya!

- Minden jót Kevin! Legyél boldog. Ha már én nem tudtalak azzá tenni. Engem pedig felejts el. – Bár én sosem foglak téged.

- Nélküled sosem leszek boldog.

Nem tudtam tovább hallgatni. El akartam futni, nem akartam hallani a szavait. De ő megragadta a kezem, és magához húzott.

- Mit akarsz? – suttogtam az arcába. Ajkai vészesen közeledtek az enyémek felé.

- Csak egy utolsó csókot.

Válaszolni sem tudtam, és megcsókolt. Először ajkai csak puhán értek az enyémekhez. Tudni akarta, hogy nem tolom-e el őt magamtól. Nem akartam. Ez a búcsú jár neki, és nekem is.

Mivel nem toltam el magamtól, ezen felbátorodva egyre hevesebben kezdett csókolni. Én pedig viszonoztam. Próbáltam minden iránta érzett szerelmemet beleadni, és ő is.

Miután elváltak ajkaink nem akart elengedni.

- Kevin kérlek, engedj el – suttogtam neki. Közben a könnyek folyni kezdtem az arcomon. – Ne nehezítsd meg.

Nem akart elengedni. Én sem akartam, de muszáj volt. Valahogy kibontakoztam az öleléséből, és rohanni kezdtem. Könnyeim hullottak, mint a záporeső, de a széllel a hangom is visszaszállt felé.

- Isten veled Kevin! Szeretlek. – az utolsó szó már csak erőtlen suttogás volt, amit nem hallhatott meg.

Már csak egy kiáltást hallottam az erdő felől, én pedig egyre gyorsabban rohantam a kapu felé. Ott összerogytam a földön, és sírtam tovább. Mit tettem! Elüldöztem magam mellől. Nélküle már nincs életem, nincs végzetem. Ahogy sírtam a földön valaki felemelt. Könny fátyolomon keresztül láttam, hogy Tristan az. Elindult velem a kapu felé. Arra a helyre, ahol örökre megváltozik az életem. A boldogságból a saját poklomba kerülök. És innen már nincs visszaút. Vagy mégis?



Vége az első könyvnek…


Kritikákat!!!

8 megjegyzés:

Lena írta...

Wáááá! Nagyon tuti! Már várom a folytatást... Szegény Kevin...
Puszi, Lena

Rowan írta...

Szia Angyal!
Nagyon nagyon tetszett!! Én is nagyon várom már a folytatást. Amúgy megkrdezhetem hogy mi lesz a következő könyvnek a címe??? Nagyon kíváncsi vagyok a a folytatásra s nagyon várom már.

U.i.: Nemtudom el-e olvastad az első fejezetemet, ha nem kérlek olvasd el s írj krlek hsz-t a chatbe (nem lehet írni hozzá hsz-t írni nemtudom, hogy miért...)
Nagyon fontos lenne nekem.
Kellemes nyári szünetet!!
Puszi, Rowan :)

isabella black írta...

JÚJJJJ! A végén sírtam!!!!!! folytit!!!

Rika írta...

Anyám... Nagyon jó lett ez a feji... De olyan szomorú. A végén már könnyes volt a szemem. Nagyon várom a folytit. Kíváncsi vagyok mi fog kisülni az egészből. Gratula!

Lena írta...

Szia Angyal!
Épp most olvastam a kritikákat, és nagyon megörültem, hogy végre valaki írt is valamit. Egyépként nem baj, hogy kitettél a kedvencek közé, én ennek csak örülni tudok.
Amikor először találtam meg az oldaladat, nem értettem az angyalos sztorit/amit dőlt betűkkel írtál/
azt láttam, hogy a nagyis meséli. A kiváncsíságom vezérelt, így hát elolvastam az 1. fejezetet. De nem bírtam abbahagyni!!! Akkor még "csak" 13 fejezet volt fenn. És én is szinte vakulásig olvastam. Nagyon megfogott. Szóval várom a folytatást!
Puszi, Lena

Angyal írta...

Sziasztok! Köszönöm a kritikákat:)

Lena: A folytatás lassacskán jön (vagy ma vagy holnap, de ez nem 100%)
Amúgy a történeted nagyon jó :) És az első fejezetről... megmondom őszintén még magam sem tudtam mit akarok a nagyis sztorival. Aztán jött a többi.
Legközelebb ha pedig ilyen lesz, nehogy vakulásig olvass, mert akkor nem lesz aki írjon új fejiket :P

Rowan: Örülök, hogy tetszett. A folytatásnak három féle cím variációja van, de még sajnos nem tudtam eldönteni, hogy melyik legyen.
1. Örök végzet
2. Tiltott végzet 2.
Volt egy harmadik variáció is, de azt inkább elvetettem, mert túl sokat árul el a történet végéről:D
A hsz-ekkel kapcsolatban írtam az oldaladon a chatbe, hogy hogyan lehet megoldani a problémát. Remélem tudtam segíteni :)

isabella black: hát... nem mondom azt, hogy örülök, hogy sírtál, de akkor az azt jelenti, hogy annyira azért nem rontottam el a végét. Megmondom őszintén az akkori lelki állapotom nem épp a megfelelő volt, de már annyira ígérgettem, hogy megírtam. :)

Rika: köszönöm :) Sajnos azt kell mondjam, hogy az volt a célom, hogy szomorú legyen :( Pedig nem akartam, de ha kell második könyv, akkor így kellett befejeznem. Mondjuk így jobban meggondolva ígyis úgyis bekövetkezett volna az a dolog amit majd a második könyv első fejezetében fogok írni, de most elhúzom a dolgot.

Mégegyszer köszönöm a kririkákat :)

emyle írta...

Nagyon jó történet!
Várom a folytatást!
Csak így tovább:)

Gaby írta...

Ez annyira gyönyörű és szomorú volt! El kezdtem sírni olvasás közben!