Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. július 19., vasárnap

Örök végzet 1. fejezet


1. fejezet - Amikor az a kis boldogság is porrá hull


Már egy hete ebben a pokolban vagyok. Tristanhoz még aznap hozzá kellett mennem, Kevinről pedig azóta semmi hír. De hogy mennyit gondolok rá. Az esküvőn is csak rá gondoltam. Szerencsére nem hagyományos esküvő volt. Tehát fehér ruha és mindenféle jegyző nélkül. A királynő adott minket össze. Csak összehívott egy pár angyalt, és megkérdezte, hogy akarjuk-e egymást. Tristan válasza azonnali volt, de az enyémre sokat kellett várni. Majdnem két percet álltunk néma csendben, és hallgattunk. Az én válaszomra várva. Közben Kevinre és a búcsúcsókunkra gondoltam. Hát nem szánalmas? Miközben férjhez megyek, egy másik férfira gondolok. Nem pont így akartam. Én romantikusabban képzeltem el azt, ha férjhez megyek. Templomi esküvő, rokonok, barátok, és ami a legfőbb dolog: szerelem. De ebből mit kaptam meg? Ott volt a rég halott nagymamám. Aki nem is a nagymamám, bár én úgy tekintek rá. Nem mintha ez nem lett volna nagy ajándék, de egy lány álmodik az esküvőjéről. Tervezi, hogy mi lenne ha… Én terveztem, de nem lett belőle semmi.
Most pedig az álmaim véghezvitele nélkül élem a napjaimat. Már ha ezt életnek lehet nevezni. Miután kimondtam az igent – ami mellesleg olyan hosszú, és nehéz szó volt számomra, amilyet még életemben nem éreztem -, attól a pillanattól fogva Medison Carter meghalt. Nem, nehogy azt higgyétek, hogy felvettem a férjem nevét, és úgy értve halt meg a nevem. Nem. Teljes egészemben. Azóta nem beszéltem szinte senkivel. Itthon ülök a szobámban, és merengek. A gyűrűmet – amiről mellesleg anya nem tud és nem is fog tudni minimum tizennyolc éves koromig – bedobtam a szoba legtávolabbik sarkába, és már egy jó pár ruhámat is rádobtam, hogy ne is lássam. Én pedig az ablakban ülök, merengek az életemen, és hogy hogy lett az egyik pillanatról a másikra így elszúrva.

Akire pedig gondolok, az még Kevin. Hol lehet? Merre jár? Ha pedig nem ezen gondolkozom, akkor azon, ahogy elváltunk.
A legnagyobb boldogságom ezekben a nyomorúságos pillanatokban is ő. Hogy tudom él, és talán egyszer boldog lesz valaki mással, ha velem nem is.
Sírni kezdtem. Mostanában ez gyakran előfordul velem, főleg ha Rá gondolok. Ha úgy vesszük, direkt kínzom magam. Megmentettem azért, hogy más karjai között boldog legyen. Annyira önző vagyok! Még most is csak magamra gondolok. Az ő boldogsága a legfontosabb. Az, hogy velem mi lesz, nem lényeg. Engem már így is tönkretettek, ennél jobban már nem fog menni.

Ekkor még így gondoltam, mert nem sejtettem semmit.

Ahogy az ablakban ültem, és merengtem, éles fájdalmat éreztem. Mintha a bőrömet minden pillanatban felhasítanák. Lefeküdtem a földre összegömbölyödve, és vártam, hogy vége legyen. De nem lett vége. Egyre jobban fájt, én pedig a földön rángatóztam és sikoltoztam. „Elég!” Kiáltottam gondolatban, mert beszélni nem tudtam a számon kitörő sikolyok miatt. Aztán a tépő érzés abba maradt, helyette más fájdalom költözött tagjaimba. Mintha égnék.
Egy idő után az égés is csillapodott, és már nem éreztem semmit, csak a szívemet szorító fájdalmat. Mintha egy satuba szorítják, és percenként tekernének egyet rajta, majd végül összetört. Üresség, hiányérzet. De mi hiányzik? Miközben ezen gondolkoztam, újabb éles fájdalom nyílalt a szívembe, és a sötétségen kívül másra már nem emlékszem.

Amikor újra felébredtem, éles fény hatolt a szemembe. Újra az angyalok között voltam. Felültem, és közbe néztem. Egy szobában voltam, de azt se kérdezzétek hol. Ott ült az ágyam mellett nagyi, az ajtóban pedig Tristan és a királynő állt.

- Üdv újra köztünk. – Köszöntött a királynő egy mosoly kíséretében. – Hogy vagy?
- Jobban… azt hiszem.
- Ennek örülök.
- Mi történt velem?
- Te mire emlékszel?
Kérdésre kérdéssel felel. Ez semmi jóra nem utal.
- Hát csak arra, hogy olyan érzésem van, mintha széttépnének. Aztán égtem, végül pedig ürességet éreztem. Ez mitől van?
Mindenki tanácstalanul és sajnálkozó arckifejezéssel nézett rám. Mi történt amiről nem tudok?
A királynő jelentőségteljesen a nagyira nézett, aki bólintott.
- Hát akkor mi megyünk is. Ugye Tristan? Hagyunk titeket beszélgetni – majd egy mosoly kíséretében kikísérte Tristant a szobából. Most már én is tudni akarom mi történt. Elegem van a titkolózásból.
- Medison én… - szólalt meg nagyi.

- Ne. Hagyjuk. Kérlek, ne köntörfalazz – vágtam bele hevesen és gyorsan a szavába – Térj a lényegre.
- A lényegre? – Tette fel a kérdés, és könnybe lábadt a szeme.
- Igen nagyi, ha megkérhetlek.
- Hát akkor legyen, ahogy szeretnéd. Tudod az angyalok, ha nagyon kötődnek valakihez, akkor érzik annak a fájdalmát. Jelen esetben ha az ember szerelmes.
Nem értettem mire akar kilyukadni, de érdeklődve vártam a válaszát.
- Medison most jöttünk rá arra, hogy milyen erős a te kapcsod. Te érezted azt, amit Kevin érzett.
Így már minden világos volt.
- Neeee! – kiáltottam el magam, és sírva fakadtam. – Nem tehette ezt! Megígérte nekem, hogy boldog lesz! Hiába volt akkor az áldozatom? – sírtam tovább.
- Medison, Kevin annyira szeretett téged, hogy nem bírt tovább nélküled élni, így a legelső útjába akadó farkas hordát felhergelte, és hagyta magát legyőzni.
- Nem! – sírtam tovább.

Tehát éreztem a fájdalmát. Megölette magát. A szívemben mostmár nem ürességet, hanem fájdalmat éreztem. A hiányérzetem is elmúlt, hiszen megtudtam, mi az, ami hiányzott. Igaz, ezt eddig is tudtam, hogy hiányzik, de nem ilyen formában. Már nem él. Meghalt. Hiába volt az áldozatom.
De ha ő igen, én miért ne? Ötlött fel bennem a kérdés.

- Királynő! – kiáltottam el magam kétségbeesetten.
Az ajtón abban a pillanatban beviharzott a királynő, én pedig már a kezemben egy tőrt tartottam. Rájöttem, hogyha az angyalok között vagyok, tudok a gondolataimmal teremteni.
- Medison, én annyira sajnálom.
- Nem kell sajnálni. Ez mind miattatok van! Ha nem lennék angyal, akkor ez mind nem történt volna meg! Úgyhogy most tegyétek meg, amit kérek! Öljetek meg!

A szobában dermedt csend. Közben Tristan is beért. Odaléptem a királynőhöz és belenyomtam a kezébe a kést. Kitártam karjaimat, és így néztem rá.
- Kérlek, ölj meg! Vele akarok lenni, bármi áron. Ha ehhez az kell, hogy kövessem a túlvilágra, akkor megteszem. De magamat nem ölhetem meg.
- Medison semmi szükség ilyen őrültségekre – szólalt meg a királynő, miután felocsúdott döbbentségéből. – Vissza tudod hozni Kevint, de csak ha nagyon akarod és szereted őt. Ezt még egyik angyalnak sem ajánlottam fel, főleg ha ilyen nagy hatalma van, mint neked. De persze csak akkor árulom el, hogyha te is vissza akarod hozni. A te döntésed. Meghalsz, vagy visszahozod őt bármi áron?
- Bármi áron visszahozom. – Már nem a könnyek, hanem az elszántság csillogott a szememben. Meg akartam menteni, ha már elsőre elszúrtam.
- Akkor el kell menned a lelkek börtönébe. Ott van Kevin. De amikor oda belépsz, nagy vámot kell fizetned.
- Mégis mi lenne az a vám?
- Egy ajándék. Nem tárgyi, hanem ami belőled van. jelen esetben az angyalságod. Ha azt felajánlod, be tudsz jutni a börtönbe, de Kevint már saját kezűleg kell kijuttatnod. Ezért kockázatos. Odamenet még angyal vagy, de miután oda értél már csak egy jelentéktelen kis ember, akit a kapuőrök könnyűszerrel megölnek. Kivéve, ha fondorlatos vagy.
- És hol találom ezt a kaput?
- Arra sajnos neked kell rájönnöd, mert én magam sem tudom. De a Társaság tudja. Nem szívesen küldelek hozzájuk, de ez az egyetlen megoldás. Tőlük kérdezd meg, hogy merre van, és ennyi. Ne nagyon társalogj velük, mert a végén még elcsábítanak, és eltérítenek az úti célod felől.
- Megjegyeztem. De a Társaságot merre találom?
- Messze innen, a távoli hegyemben, amiket talán még ember sem fedezett fel. Tudod meséltem, hogy a Földön kívül több dimenzió is létezik. Mint például ez, ahol mi is vagyunk. A Társaság is egy ilyen másik „világban” van. A nevét nem mondom el, mert aki kiejti a száján, arra nem valami jó vég vár. Mi csak úgy emlegetjük A város. Abban a városban vannak, a legmagasabb hegy legtetején. Ott angyalok nem élnek, de vámpírok és más teremtmények annál inkább. Úgyhogy nagyon vigyázz. De te választottad a sorsod, neked is kell véghezvinned.
- Megértetten. Akkor holnap indulok.

Az angyalok hazavittek, én pedig összepakoltam. Anyának írtam egy levelet, majd ha hazajöttem – ha hazajövök valaha – számolunk. Bepakoltam a legfontosabb cuccaim, és csak most esett le. Mit művelek? Egyedül elindulok ,egy olyan helyre ahol ezernyi veszély leselkedik rám, és még csak nem is ismerem? Sokáig töprengtem ezen, és végül úgy döntöttem igen. A szerelemért bármit.

Másnap már indulásra készen vártam a királynőt és a többieket a kapunál. Még utólag szerettek volna tőlem elbúcsúzni. És ha még nem mondtam volna: ha megszűnök angyalnak lenni, akkor a Tristannal való házasságom is semmissé válik. Úgyhogy Tristantól is örök búcsút veszek és a többiektől is, hiszen őket már nem láthatom.

A királynőnél még volt egy pár dolog, és egy térkép is. A város átjárójához elkísér, de onnantól egyedül kell boldogulnom.

- Sok szerencsét Medison, és kérlek nagyon vigyázz magamra. Nem szeretném, ha örök látogatója lennél a mennyországnak – mondta nagyi búcsúzóul.
- Örülök, hogy ha csak ennyi időre is, de megismerhettelek. A feleség dolgot pedig sajnálom. Nem az én ötletem volt, gondolom tudod.
- Igen persze, nem kell mentegetőzni. De bármely más lány boldog lehetne veled, úgyhogy ne csüggedj, hanem próbálkozz – eresztettem meg egy gyenge mosolyt, majd a királynő felé fordultam. – Akkor indulhatunk?
A királynő bólintott, karon ragadott, majd ott sem voltunk a többiekkel. Helyette az erdő közepén álltunk. A közelben a fák mind elkorhadva, és kidőlve voltak. Elég ramaty állapotú az erdőnek ez a része, ezért se jár erre annyi táborozó. Én is csak távolról láttam először.
- Hát itt volnánk – szólt a királynő, és szembe fordított két egymásra dőlt fatörzzsel. – Ez az átjáró.

Megérkeztünk. Hát ez a pillanat is eljött. Tegnap este óta csak erre várok, most mégis félek átlépni a kapun.

- Nekem viszont mennem kell – szólalt meg a királynő. – Örültem, hogy megismerhettelek Medison. És ha később mégis angyal szeretnél lenni, és Kevint elhagyni, akkor csak szólj nekem.
- De ha nem látlak benneteket ,akkor hogy?
- Attól, hogy te nem látsz minket, mi figyelünk téged. – rám kacsintott, majd eltűnt. Biztos nem szereti a könnyes búcsút. A fák felé fordítottam a fejem, és lesz, ami lesz alapon átléptem a kettő között.

Amit az átlépés után láttam, elég meglepő volt.


Gondolom nem pont ezt vártátok. De sajnálom, ha annyira nem tetszik. Csak sajnos most mind a két múzsám házon kívül van. Nem tudom, hogy tudja két különböző személy ennyire egyszerre egyeztetni a nyaralást xD De nem ez a lényeg. Az első fejezet néhol lehet értelmetlen, kacifántos, vagy pont nem az amire vártatok. Úgyhogy mégegyszer elnézést kérek. A következő fejezet nem tudom mikor lesz.

Puszi mindenkinek, és KRITIKÁKAT!!

6 megjegyzés:

Rika írta...

Szia Angyal! Én imádtam az első fejezetet. Szerintem a múzsáid nélkül is remekül írsz, de azért velük együtt is. Kritikaként.. volt egy két félregépelési hiba, de azért nekem egyértelmű volt, amit írni akartál...én reménykedtem egy kicsit happy end ben szóval nagyon örülök, hogy legalább volt egy kibúvó, ha utólag is.. :) mégegyszer gratula ehez a fejihez is.
Puszi, Rika

Angyal írta...

Szia Rika!
Bocsi a gépelési hibáért, de éjfél után írtam, úgyhogy mentségemre szóljon xD Ma akkor átnézem még. Pedig wordben írtam, és bíztam valamennyire a word helyesírási ellenőrzésében, de rosszul tettem. Akkor majd később átnézem. Köszi, hogy szóltál. Amúgy örülök, hogy tetszett az első fejezet :)
Puszi, Angyal

Lena írta...

Szia Angyal!
Nekem tetszett a fejezet, bár úgy vagyok ezzel mint a nagyis sztorival... egyenlőre rejtély!
Várom a folytatást!

Puszi, Lena

Rowan írta...

Szia Angyal!
Nekem nagyon tetszett ez az első fejezet. Én is azért reménykedem a happy end-ben, de nekem így is tetszik hogy nem mindigg happy minden! Szerintem a múzsiddal és nélkülük is nagyon jól írsz!
Várom a folytatást!
Puszi,Rowan

Névtelen írta...

ANGYAL ANGYAL ANGYAL ANGYAL!!!!!!!!!
MEGVILÁGOSODTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szégyen, nem szégyen a Within Temptation / Angels című számának a klippjét most néztem végig kb fél perce és megvilágosodtam! (egyébként azért csak most néztem meg a klippet mert csak nem régóta vagyok W.T. fan)
Szóval az a lényeg hogy rájöttem, mi adta neked az ihletet a történeteddel kapcsolatban. A SZÁM!!! Ez a szám!!! Meg a klippje!!! Szólj ha tévedek! Amikor megnéztem a videót és leesett az összefüggés a klipp és a ficed között, kiült a leghülyébb vigyor a képemre! Hogy lehettem ennyire gyagyás hogy eddig nem néztem meg??????????? Imádom a W.T-t és a történetedet különösen!!!! Várom a folytit!!!!!
isabella black

Angyal írta...

Szia isabella black! Bármennyire is meglepő, most néztem meg először a klippet xD Mármint, amikor láttam, hogy írtál. Eddig csak a Memories és a Stand My Ground című szám klippjét néztem meg. Igaz, az a szám ihlette a történet elejét, de a klippet tényleg most látom először. de örülök neki, hogy egy kicsit hasonlít a klippre is akkor :) Jah és... kíváncsi lettem volna az arcodra a megvilágosodás pillanatában xD:P