Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. június 1., hétfő

Tiltott végzet 9. fejezet

9. fejezet- Ragyogás


Pánikba estem. Mi van, ha meg akar csókolni? Én még soha nem csináltam ilyet. Hogy kell? Villantak be az agyamba a kérdések. Valaki ezeken a dologokon tizenhét éves fejjel csak nevetett volna, de én nem. Még soha nem volt barátom. Vagyis volt, ha azt annak lehet venni, hogy két hétig jártunk, de ez alatt az idő alatt csak egyszer találkoztam vele. Akkor ha lehet úgy venni volt barátom, csak nem fordult komolyabbra a dolog. De ha mégis meg akar csókolni mit mondjak neki? Toljam el magamtól és mondjam neki, hogy bocs én még nem csináltam ilyet?


Miközben kattogott az agyam, arca vészesen közeledett az enyém felé. Jobbnak láttam becsukni a szemem és oda semnézni. A végén még valami hülyeséget csinálnék. Meg sem moccantam, csak ültem ott mint egy szobor becsukott szemmel. Aztán valami meglepő dolog történt. Éreztem lehelletét a számnál de mégsem az történt amire számítottam. Arca irányt változtatott és megcsókolta a nyakamat.

Valamiért eddig nem érzett megkönnyebbülés fogott el. Ezért görcsöltem? Jaj Medison de naív vagy. Nevettem magamban. Kevin nem az a típus. Nem mintha sok típust ismernék a pasikból, de a barátnőim elmesélése alapján sokféle típus van. A rögtön letámadó vagy aki kivárja a megfelelő pillanatot. És Kevin az előbbi kategóriába tartozott. Hogy lehettem ilyen kis naív!
Hangosan felnevettem. Kevin meglepődött arcal nézett rám. A végén még azt hiszi, hogy hisztérikus nevetési rohamot kaptam egy puszitól.
-Nyugi, semmi baj. Csak magamon nevettem. - jobbnak láttam magyarázatot fűzni a dologhoz, mert a végén még tényleg dilisnek néz.
-Megkérdezhetem min nevettél? - mostmár ő is mosolygott.
Elvörösödtem.
-Inkább nem szeretném elmondani. - a végén még egy künnyűvégű kis valakinek tekintene. Ezt pedig nem akartam. Így is eléggé szégyeltem magam -erről lángoló arcom is árulkodott-, hogy ilyeneket feltételezek Róla. Méghogy ennyi ismeretség után megcsókol?
-Ha nem, akkor nem. De most megyek. Magadra hagylak, hogy egy kicsit tudj pihenni.
Nem ellenkeztem. Kevin kiment az ajtón, így egyedül maradtam a gondolataimmal. Eszem ágában sem volt aludni. Vagyis lett volna, ha az agyam nem kattogott volna folyamatosan. És amúgy is nem éreztem magam valami jól. Olyan furcsán éreztem magam. De lehet, hogy csak a stressz miatt. Hiszen ha az ember ellen egymás után kétszer is merényletet követnek el, ez csak természetes. Sőt, más szerintem még jobban kibukott volna, mint én. De én annyira nem. Itt van mellettem Kevin, és tudom, hogy vigyáz rám. Ott az erdőben is megmentette az életemet és ma is. Ő az én őrangyalom ha úgy vesszük. Ha már az erdőnél tartunk, akkor ott van Amy. Vele tényleg nem tudom mit kéne kezdeni. Holnap a suliban álljak elé és kérdezzem meg tőle hogy " Hé, nem te akartál engem megölni azzal a szadista Vadásszal egyetemben?". Ha pedig semmit sem tudta az egészről a végén még hülyének nézne, és megkérne valakit, hogy utaltasson be engem egy elmegyógy intézetbe, mert összeesküvés elméleteket gyártok saját magam ellen. A letámadás ötletét inkább elvetettem. Valahogy tetten kell érni vagy nem tudom, de ha elé állok, akkor tuti tagadni fog mindent másnap pedig lehet, hogy már az ország másik végében lesz. De várjunk csak kiről is beszélek? Az egyetlen lányról aki képes volt befogadni a bizalmába. Én pedig gonoszul arra gondolok, hogy ő segít a Vadásznak! Hogy lehetne képes arra, hogy segítsen az életemre törni? Megráztam a fejem. Győzködtem magam arról, hogy ő nem tehette. De sajnos minden nyom rá utalt. Még Kevin is azt mondta, hogy lehetséges. De Amy... nem fér a fejembe! Mondjuk igazából nem csak azért kell aggódnom a holnapi nap alkalmával. Lesz egy idilli kis elbeszélgetésem az igazgatónővel. Marha jó, mondhatom. Szerencsém lesz, ha megúszom egy osztályfőnökivel vagy egy igazgatóival kicsapás helyett. A tanár pedig egész évben pikkelni fog rám. Magamban gratulálok a Vadásznak és még meg is tapsolom. Szerencsésen elintézte, hogy nélküle is egy pokol legyen az életem. Legalábbis a suliban jobbra nem számíthatok. És még itt van a harmadik probléma is. Csoda, hogy nem robban szét az agyam ennyi aggodalomtól. Mit fogok mondani a kezem hirtelen gyógyulásáról? Mégsem mondhatom azt, hogy "Megszálta a testem a Vadász és neki hála gyorsan felgyógyultam a kartörésbő!". Beszélnem kell majd erről Kevinnel. Ha nem is újragipszeljük, egy jó nagy pólyába be kell tekerni a kezem és a vállam is, nehogy feltűnjön. A gipszet amúgy sem fogják észrevenni, hogy hiányzik. Majd ráhúzom a pulcsimat a kötésre. Csak az a lényeg, hogy valami fehérség látszódnom a csuklómon. Az agyam még tovább kattogott a holnapi napról. A végén nem tudtam választ adni a saját kérdéseimre. Összefogtam a hajam, mert most idegesítettek a nyakamba zúduló göndör fürtjeim. Amint végeztem ezzel és fejemet a párnámra hajtottam elnyomott az álom.


Legközelebb másnap reggel ébredtem fel. Úgy aludtam, mint akit fejbekólintottak. Mondjuk lehet szószerint is venni. Eléggé ki voltam ütve tegnap. A mai napban is volt valami furcsa. Ahogy megpróbáltam kinyitni a szemem, hogy rájöjjek mi változott nem nagyon sikerült. Csak hunyogorni tudtam, de végül megértettem az okát. Hát persze! Kisütött a nap. De volt még valami. Valami természetellenes csillogás, ami mintha a hátam mögül jött volna. Nagynehezen kinyitottam a szemem és kikászálódtam az ágyból. Eléggé ramatyul éreztem magam annak ellenére, hogy tegnap átaludtam a fél napot. Meg ugye még a mai reggelt is. Tényleg mennyi is az idő? Ránéztem az órára. Még csak fél hét volt. Most szokatlanul korán keltem. Pedig nem szokásom. Az első sulinapomon belefért. De akkor is csak azért, mert új hely. Mostanra már egész jól kiismertem magam a suliban annak ellenére, hogy jóformán csak két hete vagyok itt.


Következő utam a fürdőbe vezetett. Ahogy kiértem a folyosóra megnyugodva vettem észre, hogy az erős fényforrás a hátam mögött megszült. Ott ugyanis félhomály volt. Alig láttam az orrom hegyéig. Pedig az alsó szintről elméletileg fénynek kéne bevilágítania. Le is mentem a nappaliba, hogy megnézzem mi az oka ennek a nagy sötétségnek.
A nappaliban az összes függöny be volt húzva. De nem csak ott, az egész házban kivéve az én szobámat. Elindultam a sötétben tapogatózva, hogy elhúzzam a függönyöket, de egy hang megszólalt a hátam mögött:
-Medison ne húzd el a függönyöket. Én húztam el őket.
Ijedten kaptam a szívemhez.
-Te jó ég Kevin! A szívbajt hozod rám.
-Veszem észre. - kuncogott.
Kérdőn néztem rá. De nem hittem volna, hogy észrevesz a sötétben is.
-Ha nem mondtam volna még tökéletes a hallásom és a látásom is a sötétben. A szemeim olyasmik, mint a macskáknak. Még éjszaka is látok. A hallásom pedig olyan kifinomult, hogy hallom a négy utcányira lakó öregbácsi egyenletes horkolását.
Tátva maradt a szám a meglepődöttségtől. De közben nem tudtam, csodálkozzak tovább vagy nevessek Kevin öregbácsis mondatán?
Halkan kuncogtam egyet. De még mindig kíváncsian méregettem Kevint.
-Ezt eddig még nem regélted el nekem.
-Mert nem kérdezted.
-Mindegy. Már tudom a fel nem tett kérdéseimre is a választ. Amúgy miért kell behúzni a függönyöket?
-A vámpíroknak ragyog a bőre a napfényben. Nagyid nem mesélte?
-Nem. Erre nem tért ki. Gondolom azt várta, hogy majd te mondod el nekem.
-Talán. - mondta.
-De ha most megbocsátasz, felmegyek a fürdőbe.
-Persze. Egész nyugodtan.
Nagynehezen megtaláltam a lépcsőt és felmentem rajta. Amikor bementem a fürdőbe, megint hunyorognom kellett. Megszoktam a nappaliban lévő sötétséget és most megint ezzel a vakító fénnyel kell találkoznom ami ismét a hátam mögül érkezett. Nem értettem, hogy, amikor minden függöny be van húzva kivéve az én szobámban és itt a fürdőbe. Eltűnődtem ezen egy darabig, de nem tulajdonítottam neki ezek után különösebb figyelmet. Beléptem a fürdőbe és vártam, hogy megszokja a szemem a hirtelenjött fényt. Nem nagyon ment. De amikor már-már elfogadhatóak lettek a fényviszonyok a szemem számára a tükör felé fordultam. Egy ijedt sikoly hagyta el a számat. Te jó ég mi történt velem? Én ezt nem értem! Nem elég nekem, hogy ennyi bajom van, de még ez is? Gyorsan Kevinért kiáltottam. Amint kimondtam a nevét, rögtön az ajtóban termett. Udvariasan megállt az ajtóban és bekopogott.
-Medison mi a baj? Bejöhetek?
Alig bírtam válaszolni. Amikor megpróbáltam megszólalni, csak nyöszörgés hagyta el a számat. De nagynehezen csak megszólaltam.
-Persze. - igaz így is csak egy erőtlen suttogásra futotta, de Kevin ezt is meghallotta. Belépett az ajtón. Most még nagyobb ragyogás lett a kis fürdőben. Amikor egymásra néztünk, megdöbbenve néztem végig rajta. Ilyen gyönyörű teremtményt, mint Ő, soha életemben nem láttam. A ruhától fedetlen bőre úgy csillogott, mintha apró gyémántokkal lenne kirakva. Megigézve figyeltem őt. Ő sem tett másképp. Igaz az én látványom nem volt annyira lenyűgöző, mint az ővé. Amikor belenéztem a szemébe megint fájdalmat láttam benne. Dehát miért? Mi rosszat követtem el, hogy megint szomorú? Közelebb mentem hozzá és gyengéden megsimogattam az arcát.
-Gyönyörű vagy. Nálad gyönyörűbb teremtménnyel még életemben nem találkoztam.
Nem válaszolt. Még mindig fájdalmas képet vágott és már nem az arcomat nézte, hanem AZT.
-Ne mondj ilyet kérlek! Megint miattam kerültél bajba. Azt hittem, mivel vannak benned vámpírgének, nem érek el majd semmit a megharapásommal. Mert sajnos akármennyire nem akartam, méreg is jutott a szervezetedbe. Azt hittem nem fogok különösebb bajt okozni ezzel, de tévedtem. Ezekszerint segítettem felerősíteni a vámpír énedet.
Megsimogattam megint az arcát. Azt hittem valami változást fogok rajta érezni, de nem. Ugyanolyan selymes és márványkemény volt mint eddig. Rámosolyogtam.
-Ne emészd magad miatta. Legalább még több közös van bennünk.
Poénkodni akartam és talán egy kicsit sikerült is, mert mosolyra húzta a száját.
-Én másféle hasonlóságokkal is megelégednék. De ha neked ez kell...
-Igen ez.
Mostmár nem voltam annyira megrémülve, mint eleinte. Lehet, azért hitte Kevin, hogy haragszom rá vagy valami ilyesmi, mert felsikoltottam. De igazából csak a meglepetéstől. Azt hittem a Vadász csinált velem valamit. De amint megláttam Kevin ragyogó bőrét megnyugodtam. Belenéztem a tökörbe. Így már, hgy tudtam mi miért van, nem is volt olyan ijesztő látvány a napfényben csillógó hajam. Úgyanúgy ragyogott, mint Kevin bőre. Csak annyi különbséggel, hogy az én gyámtjaim nem úgy néztek ki, mintha ki lennék velük rakva. Az én gyémántjaim, mintha cérnaszálakra lettek volna felfűzve és a fejemhez erősítve. Magamra mosolyogtam a tükörben. Tetszett amit látok. De egy dolog megrémisztett. Igazából nem tudom miért. csak furcsa volt.
-Kevin, nekem miért nem ragyor úgy az egész testem, mint neked? Nekem miért csak a hajam?
-Megmondom őszintén fogalmam sincs.
Ennyiben maradtunk. De ha ő sem tudja, akkor ki tudja? Utáltam a megválaszolatlan kérdéseket, főleg ha velem kacsolatosak. De felötlött bennem még egy dolog. Így nem mehetek iskolába!
-Kevin. Nem mintha nem lenne kedvemre való ez a dolog, de nem lehetne valahogy kikapcsolni? - furcsán nézett rám. -Mármint nem gondolom, hogy ez egy ilyen ki-be kapcsolgatható dolog, de nem lehet ideiglenesen megszüntetni? Ragyogó fejjel nem mehetek iskolába.
Bőszen bólogatott.
-Igen, tényleg nem mehetsz így. De sajnálattal kell a tudtodra adnom nincs rá lehetőség Medison. Mármint ennek a dolognak a kikapcsolására. Én is ezért húztam be a függönyöket, hogy a szomszédok ne vegyék észre ha a nappaliban járkálok. Vagy persze ha bárhol a házban. Eléggé intenzíven ragyogok. És mostmár te is.
-Nem baj. Még egy nap az iskola nékül.
Kajánul elvigyorodtam.
-Azt hiszem, ki fogod bírni.
Már ő is vigyorgott.
-Ebben biztos vagyok.
Elnevettük magunkat.
-Kevin, - szólaltam meg később, amikor már abbahagytuk a nevetést - mi lesz Amyvel?
-Megmondom őszintén én is ezen agyaltam egész este.
Egész este?
-Akkor nem aludtál semmit? - kérdeztem aggódó hangon. Milyen fáradt lehet akkor?
Hirtelen óriási nevetés tört elő belőle. Nem igazán értettem az okát, de gondolom az előző mondatom hozta ki ezt belőle. Mérges lettem. Már az ember nem is aggódhat?
Észrevette a dühömet. Gyorsan rendezte arcvonásait. Megengedett még magának egy kuncogást. Én várakozón néztem rá. Idegességemben már doboltam a lábammal. Vártam a választ a kitörésére.
-Tudod Medison - kuncogta el megint magát - én nem alszom.
A hirtelen meglepetéstől eltátottam a számat. Szabályos "o" alakot írtam le.
-Hogy mi?
-Jól hallod. A vámpírok nem tudnak aludni.
Végigmértem Kevin arcát. Höh. Kaptam fel a vizet. Én ha nem aludnék egy egész napon keresztük, úgy néznék ki, mint egy száz éves öreg banya. A szemeim beesettek lennének és még lila foltok is éktelenkednének a szemem alatt. Ezzel ellenben ő a nem alvásai ellenére is úgy néz ki, mint egy adonisz.
-De jó valakinek. - adtam hangot irigykedésemnek.
-Nehogy azt hidd. Eléggé zavaró, hogy körülütted mindenki alszik, te pedig nem tudsz magaddal mit kezdeni.
Ezt mondjuk valahogy megértettem. Még nem éltem át ilyesmit, de megtudom érteni.
Még mindig ott álltunk a fürdő közepén. A szemem már kezdett fájni az erős fénytől.
-Kevin nem megyünk ki innen? Mert kezdi bántani a szememet a fény.
-Rendben.
Kimentünk az előtérbe. Én az ajtóm felé vettem az irányt, és intettem Neki, hogy maradjon ott ahol most van. Gyorsan beszaladtam a szobámba és behúztam a függönyömet. Majd a szekrényemhez rohantam és magamra rángattam valami kényelmes göncöt. Mivel ma nem kell mennem suliba, így lassan végeztem el a felöltözködést. Ahogy az ajtó felé mentem megtorpantam. Mintha egy filmet vetítettek volna közvetlenül a szemem előtt. Láttam magam és Amyet egy parkban. Már szürkület volt így nem sokan tartózkodtak arrafelé. Egy padon ültünk és beszélgettünk. Látszólag semmi érdekes témáról. Aztán felálltunk és elindultunk sétálni. Egyre közelebb kerültünk az erdőhoz. Már csak ketten mentünk az úton, egy lélek sem volt a közelünkben. Aztán egy pillanat műve sem volt, Amy kezében megláttam egy kést. Majd belém döfte. Hatalmasat ordítottam a fájdalomtól. Nem csak a "kisfilmben" de a valóságban is. Ha Kevin nem kapott volna el, már a padlón hevernék. Aggódó szemekkel nézett rám.
-Medison mi történt?
Értetlenül meredtünk egymásra. Na erre én is tudni szeretném a választ...

Ezt a fejezetemet Tanya Cullennek ajánlom. És még szeretnék a késés miatt is bocsánatot kérni. Bocsi Tanya, hogy nem tartottam be a határidőt. De muszáj volt olvasnom :S Valahogy nem tudtam abbahagyni az olvasást. De azért valahogy csak összehoztam :P
A fejezethet most nem nagyon van hozzáfűzni valóm. Csak annyi, hogy lécci ne legyetek mérgesek az eleje miatt! Remélem ezt is szívesen olvastátok és a végére nem mondjátok azt, hogy már megint. Amúgy azon is gondolkoztam hogy egy kicsit nyugisabbra kéne vennem a dolgokat. Minden fejezetben történik valami és lehet, hogy már kezd az idegeitekre menni ez a sok izgalom (már ha ezt izgalomnak lehet nevezni). Ha írtok kritikát az elolvasás után, (amit remélek) akkor lécci mondjátok el a véleményeteket erről a dologról. De ha nem is kritikát, legalább a chatbe írjatok egy pár szót :) Jó olvasást! puszi

5 megjegyzés:

Mystic Angel írta...

Szia! Szerintem nem sokaltunk be még az izgalmakból! :) De nekem ez a fejezet is nagyon tetszett! Nagyon jó lett megint a vége!!! És sz eleje is!;) További jó munkát!:)

Névtelen írta...

Szia!:-)
mikor elkezdtem olvasni még nem volt megjegyzés...mire befejeztem már írtak:-D nah mind1:-P lassan olvasok:-)

Jó fejezetre sikeredett. Nekem egy kis töltelék fejezetre emlékeztetett - két izgalom között ki kellett vmivel tölteni. Medison számára is nyilvánvalóvá váltak azok a vámpír dolgok amiket mi már rég tudtunk :-D. Viszont ez a hajas megoldás teljesen meglepett és tetszett is. Először azt hittem, h Kevin van mindig a "nyomában" aztán, hogy most jött ki neki vmi angyalos cucc (pl hatalmas fény veszi körül vagy mit tudom én XD)de végén pedig kiderül, h a haja.
De viszont az jó, h jön elő neki az "angyali képessége" gondolom ez az lesz. Hiszen látja előre a jövőt. Azt is látta a múltkor amikor az erdőben sétáltak hárman.
Folytatást várjuk gyorsan :)

Puszpusz Hella

ui.:csak névtelenül engedte:(

Moll Rowan írta...

Szia Agyal! Nekem nagyon tetszett az eleje is, na meg a vége!!! Vagyis szóval az egész nagyon jó lett! Grat.!!! Remélem minnél hamarabb felkerül az új fejezet!!!

Drusilla írta...

Szia Angyal!
Szánom bánom bűnöm, hogy képes voltam egyszerre végigolvasni és nem írni neked kritikát. De úgy is tudod, hogy nagyon tetszik a törid. És szerintem egyre jobb lesz:) Nekem legalábbis egyre izgalmasabbá válik a cselekmény, ahogy olvasom. Oh, és nagyon aranyos volt így a 9. fejezet eleje. Egyszerűen imádtam.:)Folytit kér a nép:)

Truska írta...

Én már akkor beleszerettem ebbe a fejezetbe, mikor elolvastam a címet. A Bd-ből is a kedvenc részem címe: Ragyogás:D Nagyon jó lett. Ez olyan Angyalosan ragyogott. Szó szerint. Pont a haja?:o Tök jó:D Várom a folytatást:D