Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. június 17., szerda

Tiltott végzet 12. fejezet


12. fejezet- Amitől tartottam


A kocsiban nagy meglepetésemre Amy ült. Méghogy nem gondolta, hogy ilyen hamar találkozunk. Ejnye, ejnye... ez túl átlátszó. Hiszen tudja, hogy minden nap erre megyek suliba. És még az órarendemet is kívülről fújja. Tuti, hogy nem akarta, hogy beszéljek Kevinnel. A francba, pedig még haza is akartam menni. Ez a fránya fejfájás még nem múlt el. Most mit csináljak? Vagyis előbb meg kéne tudni, őt mit akar.

-Szia. Tényleg hamarabb találkoztunk a megbeszélt időpontnál.

-Igen - mosolygott - vegyük úgy, hogy ez a sors keze - és kiszállt a kocsiból.

-Milyen sors kezéről beszélsz? - mondtam neki gunyorosan. Bocsi Amy, de átlátok rajtad.

-Hát a sors keze, hogy hamarabb találkoztunk. Így hamarabb tudunk beszélgetni.

-Akkor inkább ne a sors kezéről beszélgessünk, hanem arról, hogy szándékosan jöttél ide hamarabb.

-Rendben igaz. De miért vagy velem ilyen ellenszenves?

-Talán nincs rá okom? - kérdeztem egy kis éllel a hangomban. A fejem még mindig lüktetett.

-Igazad van. Magyarázattal tartozom - nem is kicsivel! - Mit szólnál, ha beülnénk és ennénk valamit? Ha már úgy is itt vagyunk?

Találni kell valami kibúvót. Kevinnel valahogy tudatni kéne- ha nem is személyesen - de egy levéllel vagy valamivel, hogy itt vagyok. De hogy szabaduljak meg egy kis időre Amytől?

-Jó lenne Amy, csak az a baj, hogy nincs nálam pénz. Úgyhogy hazaugrom, meg a táskámat is leteszem otthon. Meg akarok bevenni egy fájdalom csillapítót is...

-Fájdalom csillapító? Ugyan miért?

-Nagyon fáj a fejem - itt egy sötét pillantást vetettem rá. Na ugyan ki miatt? - Úgyhogy szeretnék bevenni valamit, hátha segít. Délelőtt is elmulasztotta egy kis időre a fejfájást - mondjuk ez nem igaz, de neki arról nem kell tudnia.

A következő pillanatban egy lépéssel közelebb lépett a két kezét pedig a fejem két oldala felé indult meg. Meglepetésemben hátraléptem és majdnem felbuktam egy kiálló járda darabban.

-Mi a baj Medison? - nézett rám Amy, a kezei pedig még mindig a levegőben voltak.

-Mit akartál csinálni? - talán összezúzni a koponyám?!

-Nyugi Medison. Csak meg akartam masszírozni a fejedet. Nekem mindig segít.

Még mindig nem akartam a közelébe menni. A tegnap után valahogy nem volt erőm megbízni benne. Ahogy ránéztem láttam az arcán a felismerést.

-Nyugi Medison. A nyíl utcán vagyunk. Csak nem akarom összezúzni a koponyád vagy valami ilyesmi...

Ez igaz volt. A látomásomban mégis a nyílt utcán késelt meg. Bár akkor nem volt körülöttünk ennyi ember. Hogy pontosabb legyek, egy sem volt a közelünkben. Úgyhogy most nem kell tartanom semmi ilyesmitől... túl sok lenne a szemtanú.

Ígyhát visszaléptem Amy elé, és hagytam hogy a kezeit a fejem két oldalára tegye. Aztán elkezdte masszírozni. Bevallom jól esett, és már a fejem sem fáj annyira.

De elég hülyén festhettünk. Én a táskával a vállamon állok a járda közepén, ő pedig a fejemnél motoszkál. De mindegy. A lényeg az, hogy segített a fejfájást elmulasztani.

-Remélem segített – mondta Amy, amikor levette a kezeit a fejemről.

-Igen, köszönöm.

-Nos, akkor megyünk enni?

-Felőlem mehetünk, csak előtte haza akarok menni letenni a táskámat és pénzt is hozok magammal.

-Jaj ne butáskodj! Meghívlak. A táskádat pedig betesszük a kocsiba.

-De én haza akarok menni! – erősködtem. Kevinnek valahogy kell üzenetet hagyni.

-Te nem bízol bennem Medison – nézett rám résnyire nyitott szemén keresztül.

Te jó ég! Adjanak neki egy kitüntetést! Rájött, hogy miért nem akarok vele kettesben maradni. Ez Nobel-díjat érdemel de komolyan. Már hogy bíznék meg benne? De persze neki nem mondhatom meg, hogy jaj igen Amy, nem bízom meg benned.

-Igazam van? – kérdezte meg mégegyszer. Húha Medi... muszáj lesz válaszolnod.

-Nem. De tényleg szeretnék hazamenni egy kis pénzért. Aztán visszajöhetünk.

-De van nálam. És amúgy is tartozom ennyivel, kárpótlás kép a tegnap esti viselkedésemért.

Ezt már muszáj lesz elfogadnom. De miért nem akarja, hogy hazamenjek?

-Rendben Amy. Maradok. De akkor készülj fel, mert nagyon éhes vagyok.

-Rendben – vigyorgott rám. Nekem csak egy erőtlen vicsorgásra futotta. Na ez szép lesz mondhatom.

Beültünk az „étterembe” és mind a ketten rendeltünk egy-egy hamburgert. Közben meg sem szólaltunk, valamiért mind a ketten hallgatásba burkolóztunk. Végül én törtem meg a kínos csendet.

-Amy, mire jó ez az egész?

-Ezt most nem értem. Mi mire jó?

-Hát ez az egész- mutattam körbe – Tegnap még meg akarsz ölni, ma pedig már itt ülünk és ebédelgetünk. Mond mire jó ez?

Mostmár tényleg tudni akartam mindent. Elegem van a hazugságokból és abból, hogy nem tudom mi mit miért tesz.

-Azt is el akartam mondani, csak gondoltam nem étterembe illő téma.

-Jaj értem – végül is igazat adtam neki. Az angyalok és vámpírok valahogy nem egy ebédhez illő csevej témáját képezték.

-De felőlem most is beszélhetünk róla. Csak én azt hittem, hogy majd elmegyünk sétálni.

-Akkor majd menjünk el sétálni.

Na most ástam ki a saját síromat. Tuti, hogy egy parkba fogunk menni.

Miután befejeztük az ebédet Amy fizetett és kimentünk az étteremből. A táskámat bedobtuk Amy kocsijába és elindultunk sétálni.

-Mit szólnál, ha elmennénk a közeli parkba beszélgetni?

Na mit mondtam?

-Forksban van park? – adtam a hülyét. Hiszen én még nem voltam ott.

-Tudom elég furán hangzik – nevetett fel. Na erre én valahogy nem vagyok most képes. Főleg az ő társaságában. Bezzeg ha Kevinnel lennék... – Hiszen Forksban annyi erdő van, hogy ide miért kell park?

-Hát igen.

-De azért elég hangulatos. Szerencsére vannak padok, úgyhogy majd letudunk ülni – mosolygott rám megint.

Gyorsan felidéztem magam előtt a látomásban látott padot. Mi van, ha nem arra ülnénk le?

Amikor beértünk a parkba Amy gyorsan leült egy padra. Méghozzá ARRA a padra. Én pedig gyorsan tovább húztam, hogy üljünk le egy másikra. Eleinte akadékoskodott, hogy ott nagyon jó, de aztán bele kellett egyeznie. Én kijelentettem, hogy arra a padra nem ülök. Amikor megkérdezte miért kitaláltam valami igazán nagy hülyeséget. Ha ő lettem volna, még én is hülyének nézem saját magam. Úgyhogy nagy nehezen belement, hogy máshová üljünk. A park tele volt. Szinte minden pad foglalt volt, csak az a másik nem, ahová leültünk.

-Medison mire volt ez jó?

-Csak a másik padnak nem tetszett a kinézete.

-Mert ez máshogy néz ki?

Végigmértem a padot. Ugyanúgy nézett ki.

-Nem fontos Amy. A lényeg, hogy elültünk.

Amúgy ha még nem mondtam volna, annak reményében ültem el, hogy talán így megváltozik a látomás.


-Szervusztok – köszönt oda egy öreg néni.

-Csókolom – köszöntünk mind a ketten.

-Kérlek nem ülnétek át egy másik padra? Tudjátok én minden nap itt ülök, és gyönyörködöm az erdőben. Nem tennétek meg nekem, hogy átültök?

Megesett rajta a szívem. Inkább haljak meg, minthogy az öreg néni ne legyen boldog.

-Rendben, persze.

Amy gyorsan visszament az előző padhoz, és leült.

-Most bezzeg jó a pad mi?

Inkább nem válaszoltam.

-Nos akkor Amy el is kezdhetnéd a magyarázatot – vágtam vissza. Elvégre nem az én pad fóbiám miatt vagyunk itt.

Egy ideig farkas szemet néztünk. Aztán gyorsan elkezdtek belőle csakúgy ömleni a szavak:

-Medison én nem akartam! Nagyon sajnálom, de ha ott maradok Kevin megöl. A méreg miatt is bocsáss meg! Ő kényszerített rá! Ha nem teszem meg...

-Amy te kiről beszélsz? – vágtam a szavába.

-Hát a Vadász – suttogta, majd körbenézett a parkban, hogy nem hall-e minket senki. – Elrabolta a szüleimet, és velük zsarol. Azt mondta, ha nem teszem meg amit mond, akkor megöli őket.

-Tehát akkor nem utaztak el – gondolkodtam hangosan.

-Nem. De te ezt honnan tudod?

-Kevin – reméltem, hogy ebből az egyetlen névből is megérti amit mondani akarok.

-Óóó már értem.

-De miért nem szóltál nekünk? Segíthettünk volna!

-De ha elmondom, ő tud róla.

-Mert most nem tudja meg? – váltottam gúnyos hangnemre. Megfogtalak Amy.

-Most nem – értetlen arckifejezésem láttán folytatta – Elment egy napra. Beszerez valamit.

Éppen szólásra nyitottam a szám, amikor belém fojtotta a szót– Ne kérdezd, nem tudom miről van szó.

Hát ha nem, akkor nem.

-Úgyhogy nagyon sajnálom amit veled tettem.

-Fátylat rá. Ha a szüleidről volt szó – neee. Ezt én mondtam? Ha Kevin most hallana őrültnek kiáltana ki. Megbocsátok valakinek, aki többször is segített az én gyilkossági kísérletemben.

-Amy – most hirtelen bevillant valami, amire tényleg választ adhatna –, miért voltál tegnap olyan gyors?

Beharapta a száját. Na érzékeny pontra tapintottam?

-Ilyen vagyok, mióta az eszemet tudom. Tudod a szüleim nem a vér szerinti szüleim. Csak örökbe fogadtak.

-És az igazi szüleidről nem tudsz semmit?

-Sajnos nem. Anyáékat és kérdeztem, de mindig kitértek a válasz elől. Otthon is kutattam apa dolgozó szobájában, hogy találok-e valamit. De semmi. Úgyhogy biztos nem tudnak semmit. Vagy ha tudnak is, nem otthon tárolják az adatokat.

Valamiért együtt éreztem vele. Én is apa nélkül nőttem fel. Csak anya volt ott nekem, de mióta megtudtam, hogy nem ő az igazi szülőm, valamiért egy kicsit úgy érzem magam, mintha én is örökbefogadott lennék. Pedig sosem voltam gyerek otthonban vagy ehhez hasonló létesítményben.

Mire észbekaptunk már besötétedett. A park is kiürült majdnem. Bejött amitől tartottam. Egyedül vagyok Amyvel, és az utcán szinte egy lélek sincs.

-Medison elmenjünk sétálni?

Jobbat nem tudtam, ígyhát rábólintottam. Tovább mentünk. Egészen az erdőig sétáltunk és beszélgettünk.

-Amy? Lehetne még egy kérdésem?

-Persze Medisonmostmár a mosolya zavart volt. Tuti, hogy készül valamire.

-Amy – hagytam egy kis szünetet. Magam sem tudom, miért kérdezem meg. Úgyis tagadni fog – nincs a zsebedben véletlenül valami, ami nem oda való?

Ez elég hülyén hangzott. De szerintem elég burkoltan ahhoz, hogy ne jöjjön rá mire gondolok.

Zavarodottan nézett rám egy pillanatig, de aztán rendezte vonásait.

-Nem Medison. Nem tudok róla. Mert te mire gondolsz?

-Semmire, semmire.

Valami neszt hallottam az erdő felől, és arra fordultam. Kémleltem a sötétséget hátha meglátok valamit, de nem.

Visszafordultam Amyhez. Bekövetkezett amire már vártam. Nem jó értelemben, hanem rossz. Nagyon rossz.

Amy elszánt arccal nézett rám, és már csak azt láttam, hogy a keze lendül és valami fáj. A hasamhoz kaptam.

Megértettem mindent. Ahogy a kezemet az arcom elé emeltem, láttam, hogy véres. Térdre rogytam. Lassan kihúztam magamból a tőrt. Felsikoltottam. Nagyon fájt.

-Amy... mi... miért.... tetted ezt? – kérdeztem akadozottan.

-Megbízásom van Medison. És amúgy is, egy hülye kis angyalt hogy a francba ne ölnék meg? – aztán pofon vágott. Már a számból is folyt a vér.

Az ütés erejétől pedig eldőltem. Nem bírtam magam tartani.

-Ezt a tőrt itt hagyom emlékbe a drága Kevinednek – aztán beleszúrta a földbe pont a fejem mellé.

-További jó haldoklást – és elindult az erdő felé. Ha fordított helyzetben lettünk volna, talán nevettem volna a viccén, de így nem ment. Csak ott feküdtem tehetetlenül, miközben patakokban folyt a vérem. A szemeim elnehezültek és onnantól minden elsötétült.


Sajnálom, hogy ilyen későn jött a feji. Mondjuk tegnap este készen lett éjfélre, de még át akartam nézni. Mondjuk így se nagyon ment, úgyhogy bocs ha voltak benne hibák. Nem tudom nektek hogy tetszett, de én nem vagyok annyira megelégedve magammal. Eddig sem voltam, de most még annyira sem mint eddig.

A következő fejezet nem tudom mikor jön. Kritikákat kérek! Puszi!

9 megjegyzés:

bimbicsi írta...

Angyalka Drága, nincs olyan hogy rossz rész. pontosan tudom mit érzel, én is így vagyok vele, mikor elkészülök egy résszel és nincs az a gyomrot remegtető érzés. Nagyon jó lett szóval csak így tovább. És jelentem sorozatfüggő lettem, ez alatt azt értem, hogy mindig mindenki részét olvasom, és ennek csak ti vagytok az okai mert annyira remekül írtok, és az lesz a vége, hogy a sajátomat nagyon el fogom hanyagolni. anyám már megint szótfosok, bocsesz.

hella_eila írta...

Szia Angyal:-),
jó lett a feji tényleg. Bár sztem mindenki tudta mi lesz a végkifejlet. :-P Amy...hát az elején talán még hittem is neki, de a pados résznél már tiszta volt minden. Egyetlen egy dolog nem tetszett benne, nem is az, hogy nem tetszett csak furcsa volt. Az a késes kérdés, hogy nincs-e nála vmi olyasmi ami nem kellene. Azzal sztem mintha elá
rulta volna magát. Bár mind1 is lett, mert ígyis-úgyis leszúrta. A fejezet vége nagyon tetszett téll az izgalmas volt. Kövit gyorsan, mert Kevin hiányom van. Kiváncsi vagyok a fájdalmára, a maga hibáztatására.. mindenre :-D.
Hoppsz kisregény..

puszpuzs

Hella

Névtelen írta...

Szerintem nagyon jó lett! Várom a folytit! Kicsit több önbizalmat, mert tényleg jó! :)

Nessie írta...

Szia! Huh... ezt nem hiszem el! Komolyan megtörtént? De ugye túléli?? Remélem hamar folytatod:D Egyet kell bimbicsivel értenem! Én is függő vagyok XD Várom a folytatást. Puszi

ui.: És köszike hogy elvállaltad (tudod mit):D

Truska írta...

Drága Angyalom! Bocs, hogy eddig nem írtam, de próbáltam összeszedni néhány biztató szót:) JÓ VAGY! Érzem a fejezeteden a bizonytalanságot , de nem kell bizonytalankodni, jól csinálod! Egyszerűen csak írj! Ne arra gondolj, hogy mit gondolnak a többiek, csak azt írd ,amit a szíved diktál, ez a véleményem a szavazásról is:) Nagyon ügyes! Medison meg olyan kis naív:/ Remélem Kevin megint gyors lesz!

Puszi,
Truska

Angyal írta...

Bimbicsi: igazad van. Olyan, hogy rossz rész nincs max csak eseménytelen, vagy rosszul megírt. De az ötlet az mindig jó :) Amúgy nem baj, hogy szótfosol xD engem nem zavar. És nehogy elhanyagold az írást miattunk! Én nagyon várom a fejezeteidet szóval...
Hella:Amúgy azon a részen én is agyaltam, hogy beletegyem vagy ne tegyem bele. Dehát maradjunk annyiban, hogy Medison ilyen. De ez így legalább jól jött ki. vagyis nem úgy értve jól, csak nekem jött ki jól, mert megtudtam írni. De medisonnak nem valami jól jött ki :/ És tényleg mindegy volt hogy beleírom-e vagy nem, a végkifejlett ugyan az lett volna. Ha azt mondta volna Amy, hogy van, Medison akkor sem tudott volna elfutni, úgyhogy teljesen mindegy. Mindenféleképpen megtörténik a dolog. És ha már a Kevin hiánynál tartunk, erősen gondolkozom rajta, hogy a következő fejezet Kevin szemszöge legyen :P
Névtelen: nagyon köszi. Mondjuk az több önbizalmat nem tudom garantálni, de megpróbálom :)
Nessie: Ha nem élné túl, nem lenne főszereplőm akit összehozzak Kevinnel :P Vagyis már összehoztam nagyjából xD Felőlem lehetsz függő, de a fejezeteket te is írd! :D (Amúgy én is függő vagyok:P)
Truska: Köszi:) Főleg a biztató szavakat :) És amúgy tényleg bizonytalan voltam/vagyok azt nem tudom, hogy leszek-e... de szerintem igen. Amúgy a szavazást én már magamban eldöntöttem még akkor amikor kitettem, de nektek is kíváncsi voltam a véleményetekre. Azt hogy Kevin gyors lesz-e meg majd a következő fejezetben megtudod :P
Puszi mindenkinek! És köszönöm a kritikákat! Angyal

hella_eila írta...

Jaaajj Angyal az isteni lenne, mármint ha Kevin szemszögéből írnád meg. Légyszi, légyszi, légyszi...:-P *igézőbociszemek*. És siess, siess, mert már téll Kevin hiányom van.

Puszpusz

Hella

Névtelen írta...

Szia Angyal. Gratulálok. Imádom a történetet. Egy másik oldalon kezdtem olvasni, de hiányom volt úgyhogy feljöttem ide is. :) Tiszta függő lettem én is. Az tük jó lenne,ha Kevin szemszögéből lenne a kövi fejezet! :D Csak így tovább. Mondjuk abban egyet értek, hogy a késes rész furi volt egy kicsit, de mindegy. Attól, hogy fura, mi még megértjük.:) huh mennyit írtam. Na szia!

isabella black írta...

1. teljes mértékben egyet értek az elöttem szókókkal, akik dicsérték a történetet!!!!!

2. elnézést kérek a pofátlanságomért, amiért itt reklámozom a blogomat (engedély nélkül), de mégcsak nemrégiben csináltam és még alig van olvasóm.Szóval REKLÁM:
http://twilightsaga-fanfictions.blogspot.com/
A végzet iróniája - alias - Irony of the destiny

Ui.:az első fejezetet most rakom fel minnyárt csak egyszer elolvasom még, hogy biztos legyek benne, hogy nincs benne helyesirási vagy fogalmazási hiba.
Puszika!!!!!