Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. június 10., szerda

Tiltott végzet 11. fejezet

Ez egy ilyen átvezető fejezet. Előre is bocsi, ha nem tetszik valakinek, de nagyon nehéz volt megírni. A következő fejezet talán nem lesz ilyen nehéz(és hamarabb is jön), mert annak a darabkái már megvannak a fejemben. Ezt viszont szinte kipréseltem magamból. A címet pedig köszönöm beninának:) Ha nem lett volna, még mindig ott ülök felette, és csak bambán nézem a monitort :S xD kritikákat kérek! (ha nem is rendes kritit a feji végére, de legalább a chatbe *könyörgő szemek*) Tudom elég izé, hogy így kuncsorgok a kritikáért, de most is sokat segítettek :) Puszi!

11. fejezet - Őrjítő kétségek


Mire tényleg felébredtem az újabb csók okozta kábulatomból, Kevin már az ajtón dörömbölt. Odarohantam hozzá. Mi van, ha Amy szülei otthon vannak?
-Kevin, észnél vagy?! Nem ronthatsz be csak úgy! Mi van, ha Amy szülei itthon vannak? Kihívják ránk a rendőrséget!
-Csak rám hívják ki. És amúgy is, nincsenek itthon, mert elutaztak.
Értetlen arckifejezésem láttán magyarázkodni kezdett:
-Amikor te eszméletlen voltál, valahogy szó esett Amy szüleiről és mondta, hogy elutaztak egy kis időre.
-Aha, értem.
-Akkor jó. De most koncentrálok inkább arra a dologra, amibe belekezdtem.- és döröbmölt tovább. Mivel nem nyitotta ki senki, így lenyomta a kilincset. Mint kiderült az ajtó nyitva volt. Kevin pedig kapva kapott az alkalmon, és elkezdett a lakásban rohangálni, úgy, hogy a szememmel nem tudtam követni.
-Kevin? Hogy-hogy nem tudod, merre van Amy?
-Szerintem elrejti magát valahogy előlem, vagy már nincs is a házban.
Inkább az utóbbi lehetőség lenne a jó. Nem akartam, hogy Kevin elveszítse a fejét. A naivitás még mindig munkált bennem, és ha mégis ő segédkezett, akkor is biztos nyomós oka lehetett rá.
Gyorsan elkezdett felfelé rohanni a lépcsőn. Amint felért az összes ajtón benyitott a folyosó jobbra eső részénél, és szétnézett bennük hátha ott van Amy. Én a lépcső tetején megálltam és Kevint figyeltem. Talán ezért is nem vettem észre, az éppen a hátam mögé vonuló alakot. Erős ütést éreztem a fejemen. Valaki leütött. Igaz nem teljesen, mert félig még eszméletemnél voltam. Aztán már csak Kevin kiabálását hallottam, és egy nagy puffanást. A Valaki földet ért a szomszédos szoba sarkában, ezzel ledöntve egy polcot. Kevin mellém lépett (a cipője alapján) és a hátamra fordított.
-Héhé, Medison hallasz engem? Kérlek válaszolj vagy nem tudom, csak adj valami életjelet magadról!
Jelenleg erőtlen nyöszörgésen kívül nem futotta semmire. A fejem iszonyatosan fájt.
-Húú... - fújta ki Kevin a levegőt.
-A fenébe! - kiabálta. És már nem volt mellettem.
-Miaz? Mi történt? - nyöszörögtem és és végre kinyitottam a szemem. A szoba az tényleg káosz volt. Könyvek hevertek szanaszét a földön, a polc pedig a sarokban kettétört.
-Amy elmenekült. Nem tudom hogy, de olyan gyors mint én. Ilyen előnnyel nem tudnám már elérni.
-Sajnálom.
Visszajött hozzám, és letérdelt mellém a földre.
-Mit sajnálsz?
-Ha nem lettem volna ilyen figyelmetlen, akkor észreveszem, hogy ott van mögöttem.
-Ugyan Medison! Semmi baj - csókot lehellt a számra - Majd máskor elkapom- az utolsó mondatot már nem olyan gyengéden mondta ki, mint az előtte lévőket. Gyilkos düh volt a hangjában. Tudtam, bosszú akar állni rajtuk.

Visszafelé már futva tettük meg az utat. Nem nagyon érzékeltem semmit a külvilágból, csak elmosódott foltokat láttam. Mikor visszaértünk a házhoz megkértem Kevint, tegyen le. A saját lábamon akartam bemenni.
A nappaliban lehuppantam a kanapéra. Csak most vettem észre, villogott a telefon. Ezek szerint nem fogadott hívásunk volt. A telefont a kezembe vettem, és megnéztem ugyan ki keresett. Anya. És a többi öt hívásnál is anya, anya és anya... Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy fel kéne hívnom. Az elmúlt nap eseményei annyira felkavartak, hogy eszembe sem jutott. igaz ameddig eszméletlen voltam, elég nehéz lett volna felhívni. Gyorsan vissza kell hívni. A végén még tényleg felhívja a forksi rendőrt, hogy előkerítsen. Kevin közben szintén leült mellém. A tarkómra nyomott egy zacskó jeget, majd csendben nézte, ahogy tárcsázok. A telefon kicsöngött és két csörgés után meghallottam anya aggódó hangját.
-Igen?
-Szia anya! Itt Medison.
-Ugye nem gondoltál arra mit éltem át ma délután? Merre voltál? Miért nem hívtál eddig?-hirtelen összeszedte magát, és csak úgy szegezte nekem a kérdéseket.
-Nyugi anya. Minden rendben- igaz korántsem, de erről neki nem kell tudnia- csak Kevinnel elmentünk egy kicsit ö... motorozni.- Sosem voltam jó hazudó. Gondolom az a hangomból is kicsendült, de anya szerencsémre nem vette észre.
-Jó. Csak aggódtam érted.
-Elhiszem. Sajnálom, hogy eddig nem tudtalak felhívni, csak elég elfoglalt vagyok mostanában.
-Értem. Kevin ott van?
-Igen itt ül mellettem. Odaadjam? -legalább már nem nekem szegezi a kérdéseket. Még egy ilyen kérdés, és megunom a hazudozást. Nem szeretem anyának hazudni, de most kényszerhelyzet állt elő.
-Igen, ha megkérhetlek.
Át is aztam Kevinnek a készüléket.
-Igen?
aztán már nem nagyon figyeltem rá, mit beszélnek. Ha Kevin akarja, úgyis elmondja nekem. De egy kérdés engem is nagyon érdekelt.
-Igen persze minden rendben van. De megkérdezhetném hogy nagyapával mi van? Vagy javul-e az állapota?
Ez fura. Nekem tényleg a nagyapám volt, de hogy Kevin is annak hívta ez újdonság volt.
-Igen értem. - az arca ha lehet, még borúsabb lett, mint volt.
-Rendben. Akkor majd hívj. Visszaadom a telefon Medisonnak. Vagy szeretnél még valamit?
-Nem, akkor jó. Adom Medisont.
-Anya?
-Szia kicsim. Csak el akartam köszönni. Szia. Majd még hívlak.
-Rendben neked is szia anya. Szeretlek. És nagyapát is puszilom.
-Rendben. Megpróbálom átadni neki - hát ez nem sok jót ígér - Szia.
Már csak a vonal egyenletes búgását hallottam. Anya letette a telefon. Letettem magam mellé a készüléket, és érdeklődve Kevin felé fordultam. Kezei ökölben, és csak meredt maga elé.
-Kevin, mi a baj? Mit mondott anya nagyapáról?
-Az orvosok nem tudják mi a baja. Egyre romlik az állapota. És ez mint miattam van.
Arcát a kezeibe temette. Én pedig vigasztalóan átfogtam a hátát, és simogatni kezdtem.
-Ez nem igaz. Nagyapa magától is megbetegedett volna.
-Nem Medison. A Vadász műve. Megtalált engem. De nekem nem tudott a közelembe férkőzni, így nagyapát mérgezte meg.
-De akkor sem a te hibád -erősködtem. Miért kell mindenért magát okolnia?
-Rendben.
Ennyiben maradtunk. Belehúzott az ölébe, és simogatni kezdte a hajamat. Közben apró csókokkal jutalmazta az arcom minden szegletét. Végül én is felé fordultam és megcsókoltam. Megint rámjött a szédülés, pedig egy helyben ültem. A csókjától, mint ma délután is szinte megrészegültem. De mint akkor, ennek a pillanatnak is vége szakadt. És vajon ki vetett neki véget?
-Medison le kéne pihenned. Eléggé fájhat a fejed.
-Rendben- eggyeztem bele csalódottan. Pedig el lettem volna még egy egy darabig. Felkapott az ölébe- mint egy pihetollat- és könnyeg léptekkel elindult velem a lépcső felé. Mire felértünk, már én is álmosnak éreztem magam. Kevin letett az ágyamba én pedig mivel nem engedtem el, mellém feküdt és átölelt. Így aludtam el. Édes illata és a csókok amikkel előtte elhalmozott édes álmot biztosítottak. A rémálmaim is elmúltak. Nem kísértettek a Vadász fekete szemei, mert tudtam, itt van mellettem.

Reggel amikor felébredtem, kerestem volna magam mellett Kevint, de helyette csak egy cetlit találtam:

"Drága Medison!

Sajnos el kellett mennem vadászni, mert mióta itt vagyok, még nem voltam. Nem akarok rosszat neked, így jobbnak láttam, ha elmegyek. Délutánra visszaérek. Szeretlek!
Kevin"

Többször is elolvastam gyönyörű írását. Az utolsó szóval, pedig alig bírtam betelni. Szeret, szeret, szeret! Ordítottam magamban, mint egy óvodás kislány. Már hét óra volt, lassan suliba kéne mennem. De a fejem még mindig lüktetett. Lehet, hogy el kéne mennem egy dokihoz? Beveszek egy fájdalomcsillapítót, és valahogy majd átvészelem a mai napot. De ahogy eszembe jutott az igazgató meg a tanárom, mégjobban megfájdult a fejem. Miután elvégeztem reggeli teendőimet , lementem a konyhába bevenni azt a bizonyos fájdalomcsillapítót. A gyógyszeres dobozban káosz volt, biztos összerázdókott szállítás közben. De nagynehezen megtaláltam a gyógyszert és egy pohár víz kíséretében bevettem. Remélhetőleg a fejfájásomat egy fél órán belül tompítja.
A nappaliban megcsörrent a telefon. Ki hívhat ilyen korán? Gyorsan beszaladtam, nehogy letegye.
-Haló?
-Szia - ledöbbentem. Hogy meg a tegnapi után felhívni?
-Mit akarsz? - vettem egy kicsit mogorvábbra a figurát.
-Medison csak beszélni szeretnék veled.
-Amy, azt hiszem nincs semmi megbeszélnivalónk! A tegnapi ütésed azt hiszem mindent megmagyarázott veled kapcsolatban.
-De félre érted. Kérlek had magyarázzam meg - a hangja már könyörgő volt. Nekem pedig megesett rajta a szívem. Miért ne? Mindenki megérdemel egy második esélyt.
-Rendben. Mond meg hol és mikor. Ma délután megfelel?
-Nekem jó. És hol?
-Tudod hol van a vendéglő? - persze. Suliba menet mindig előtte megyek el.
-Igen tudom.
-Akkor jó ha ötkor ott találkozunk?
-Igen.
-Rendben szia.
-Amy... - de már csak a vonal búgását hallottam. Suliban nem találkozunk? Majd megtudom. Lehet, hogy ezt a napot kihagyja. Így jobban belegondolva a találkozásba, Kevin leszedi a fejem. De valahogy el kell mennem. Találkozni akarok Amyvel. Hátha megtudja magyarázni. Mi van, ha a Vadász a szüleivel zsarolja? Nem elutaztak, hanem elrabolta őket. Ez elképzelhető. Az az alak mindenre képes. De inkább nem agyalok rajta. Csak mégjobban megfájdul a fejem.
Elindultam GYALOG a suliba, mert Kevin eldugta a kulcsom. Még lesz egy pár szavam hozzá. Zenét most kivételesen nem hallgattam, csak fokoztam volna a fejem zsongását. Így elég hosszú volt az út, de próbáltam mindent kizárni a fejemből. Amyn sem akartam gondolkozni. Ráérek még.

A suli udvaron szétnéztem, de nem láttam Amy kocsiját. Pedig már háromnegyed volt. Akkor ma nem jön suliba. Az udvaron sem voltam sokan, úgyhogy jobbnak láttam betérni a vesztőhelyre. Gyorsan átszeltem a folyosót, nehogy valamelyik nem kívánt tanárral találkozzak. Mázlimra nem találkoztam egyikkel sem. Gyorsan berontottam a terembe, és sietősen elfoglaltam a helyem. A többiek szóra sem méltattak. Minek is? Amyn kívül nem nagyon beszélt velem senki. Már megint Amy. Még egy kicsit reménykedtem benne, hogy mégis betoppan. De aki a legközelebb belépett a terembe, maga a tanár volt. Az órára nem nagyon emlékszem. Nem tudtam koncentrálni, a szünni nem akaró fejfájás miatt. Lehet, hogy mégis otthon kellett volna maradnom.
A nap többi része is ilyen siralmasan telt. Ebédszünetben is legszívesebben lecsaptam volna Jessikát. Be nem állt a szája. A hétvégéjéről beszélt folymatosan, milyen volt a fiúkkal lent a tengerparton. Gondolom nekem akarta fájdítani a szívem, amiért engem nem hívtak el. De valahogy hidegen hagyott az egész. Én akkor békésen feküdtem az ágyamban. Bár belülről cseppet sem voltam békés.
Lassan letelt az ebéd szünet is, úgyhogy elindultam a következő órámra, amiből szerencsére már csak kettő volt. Még két óra a pokolban, aztán fél ötig aludhatok. Hátha egy kicsit kialszom ezt a fránya fejfájást.
A két óra is eltelt... valahogy. Az a mázli, hogy a tanárok az utolsó padban ülőket nem nagyon veszik észre. Főleg ha az illető (mint én például) igyekszik beleolvadni a pad magasságába. Néha kisebb, néha nagyobb sikerrel. Én nagy sikert arattam, főleg az előttem ülő hústoronynak köszönhetően. Eddig utáltam, hogy előttem ül, mert nem látok tőle semmit, de most kivételesen örültem a "szerencsémnek".

Suli után ugyanolyan monoton hangulatban baktattam haza. De legalább az vidámságot öntött belém egy icipicit, hogy Kevin otthon lesz, és láthatom. Vagyis remélem a délután nem egészen késő délutánra vonatkozott. És még az Amyvel való találkozást is meg kellett valahogy oldanom.
Elhaladtam az étterem mellett, ahol Amyvel majd találkozunk. Aztán egy kocsi leparkolt mellettem, és kiszólt belőle egy női hang:
-Hé Medison! Nem gondoltam, hogy ilyen hamar találkozunk!

7 megjegyzés:

Rowan írta...

Szia Angyal! Ez tényleg ilyen átvezető rész lett, de így is nagyon tetszik. Nagyon kíváncsivál tettél, hogy mi lesz Amyvel és mit fog szólni ehez Kevin. Nagyon várom már a következő részt!!! Pussz. Rowan

Truska írta...

Szia Angyal!
Szerintem aranyos fejezet lett:) Átvezetés, meg kitöltés mindig kell:)
A kevines részeket sajnálom, hogy nem húzod el még jobban. Tudom...tudom...csak romantikus alkat vagyok,szerintem még simán passzolna bele néhány aranyos évődés:)
Szerintem Amy, aki kiszólt a kocsiból...de hát majd meglátjuk:)
Puszi, Truska

Angyal írta...

Sziasztok!
Rowan köszi:) Azt hogy ki mit szól és mi lesz sajna nem árulhatom el:( De Truska már jó felé tapogat :)
Truska neked is nagyon köszi! A romantikus részek felőlem is jöhetnének, de tegnap este valahogy nem jött a romantikus hangulat :( A következő fejezetben talán... több lesz, de nem ígérek semmit :/ Sőt inkább vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Lehet, hogy í végén annak akarom írni, de nem fog menni :) Nem tudok én ilyen romantikus részeket írni... na mindegy :)
Puszi nektek, és köszi a kritikát!

Nessie írta...

Szia! Nagyon jó lett ez a fejezet is! Nem értem mért hiszed mindig azt hogy rossz lett. Nekem mindig tetszik :D. A romantika nekem is hiányzik kicsit a Kevines részeknél, de kiengesztelhetsz azzal hogy hamar folytatod XD. Amy az aki kiszól az autóból?? Kíváncsi vagyok. Várom a folytatást. Puszi

Angyal írta...

Szia Nessie! :) Azért hiszem mindig, hogy rossz lett, mert én úgy érzem, hogy mindig lehetne sokkal jobb. Csak én nem vagyok elég hozzá xD Romantika kéne mi? ccc xD Szerintem ezt hamarabb folytatom, mint a 11. fejezetet. Mostmár áttértem én is újra a "egy-füzetbe-írjuk-le-az-ötleteinket" dologra. Igaz, mindig változtatok rajta, de legalább van tervem xD Azt, hogy kiszól ki az autóból majd megtudod. De azt hiszem nem ér nagy meglepetés ;)Puszi!

bimbicsi írta...

Drága Angyal ilyen átvezető részek is kellenek, nem lehet mindig ezerrel pörgés. hihi VÁROM a folytit. pusszantlak.

Drusilla írta...

Szia Angyal! Szerintem nagyon jó kis feji lett, attól, hogy átvezető:) Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak alakulni a dolgok. Puszi