Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. június 6., szombat

Tiltott végzet 10. fejezet

10. fejezet - Képesség(ek)

Nem értettem mi történik velem. A következő pillanatban szerencsére Kevin elkapott. Megkérdezte mit történt, de én is csak értetlenül meredtem rá. Én se nagyon értettem. Talán nem csak a vámpír énem, hanem az angyal is fejlődött. Hiszen nagyi szerint én látom a jövőt. De ha amit az előbb láttam az a jövő volt, akkor Amy mégiscsak az akinek hisszük. Kevin leültetett a földre. Ő maga nekidőlt a szekrénynek, engem pedig az ölébe húzott. Az ágyon biztos kényemesebb lett volna, de ha neki ez így jó, akkor legyen.
-Medison, kérlek mond el mi történt?
Egy pillanatig haboztam. Nem tudom milyen reakciót váltanának ki belőle a látomásban látott dolgok. Az biztos, hogy semmi jót.
-Egy feltétellel.
Mérgesen kifújta a levegőt.
-Medison ne húzd az idegeimet. Mi történt veled? Mit láttál?
-Egy parkban ültünk Amyvel. Beszélgettünk. Már szürkület volt, így csak egy páran voltak ott rajtunk kívül. Aztán valamiért úgy döntöttünk, hogy felállunk. Elindultunk sétálni az erdő felé. Akkor már csak ketten sétáltunk. Rajtunk kívül egy lélek sem volt az erdőben. Aztán egy pillanatra levettem Amyről a szemem... - itt elakadtam. Nem voltam benne biztos, hogy elkéne mondanom ezt Kevinnek. Mi van ha a következő állomása Amyék háza lesz? El is képzeltem a jelenetet. Nekiront Amynek, és elkezdi kérdezgetni. De ha azt is mondja, hogy nem ő csinálta, a látomásomban akkor miért szúr le?
-Medison... mi történt utána?- magafelé fordította a fejemet.
-Amy leszúrt. - hadartam el gyorsan egy szuszra. Reméltem, hogy nem ért meg majd belőle egy szót sem. Tévedtem. És a tévedésemet a szekrény bánta. Ugyanis Kevin akkorát ütött bele, hogy az oldalán lett egy hatalmas lyuk.
-Bocsi. - morogta dühösen.
-Semmi baj. Úgy is akartam valami szellőzőfélét beleépíteni. - próbáltam elhumorizálni a dolgot, de igazán gyenge vicc lehetett, mert Kevin nem nevetett. Inkább még sötétebben nézett rám.
-Tudom mivel próbálkozol de nem fog menni! Most azonnal elmegyek Amyhez!
-Hoppá... az nemhiszem, hogy menni fog.
-Ugyan miért ne menne? - kérdezte meglepődötten, de még mindig látszott rajta, hogy csak úgy fortyog a dühtől.
-Mert én nem engedem... - mondtam volna el a mondatot, de belémfolytotta a szót.
-Medison ne szórakozz! Te még ezek után is védeni akarod őt?
Dühös voltam.
-Ha hagytad volna végigmondani amit akartam, talán megértenél! - kiabáltam rá.- Én nem őt akartam megvédeni, hanem téged! Ugyanis ha elfelejtetted volna, odakint százágára süt a nap!- húú... fújtam ki a levegőt. Egy kissé ingerült vagyok, és sajnos Kevinen csattant az ostor. De ha nem hagyja, hogy végigmondjam...
-Sajnálom Kevin... nem volt szándékos csak...
-Semmi baj. - mosolygott rám.- Tudom, hogy ingerült vagy. És én mégjobban felingereltelek. Végig kellett volna hagyjam, hogy mond amit akartál.
Na ebből is látszik, hogy egy húron pendülünk. Szinte minden percben tudta, hogy éppen mire gondolok. Ez egyrészt hátborzongató, mert ez azt jelenti, hogy nem valami könnyű előle eltitkolni a dolgokat. Másrészt, pedig egészen romantikus. Mindig tudjuk mire gondol a másik. Legalábbis ő mindig tudja, hogy én mire gondolok. És azt hiszem, ez fordítva is igaz. Hiszen honnan tudtam, hogy el akar menni azonnal Amyhez?
-És köszönöm, hogy figyelmeztettél a napra. Ha nem mondod, tényleg elfelejtettem volna. De nagyon dühös vagyok... - ismét ökölbeszorult a keze. Valahogy enyhíteni akartam, így megpusziltam az arcát.
-Tudom. De most ne gondoljunk inkább erre.
-Akkor mire gondoljunk? - vigyorgott rám csibészesen.
-Nem tudom. Én ellennék így egész nap.-itt arra gondoltam, hogy az ölében ülve és elmerülni a pillantásában.
-Én is. Csak annyi a feltételem, hogy téged nézhesselek.
-Ugyan miért kéne engem nézned?
-Mert gyönyörű vagy.
Elakadt a lélegzetem. Megint egy furcsa érzés járt át, és önkéntelenül is megint megpusziltam az arcát. Ő is megpuszilta a fejem búbját, aztán megint egymást néztük. És egész délelőtt így üntünk. Egymásban elmerülve. A külvilág nem érdekelt. Most csak mi léteztünk. Ő és én. El lettem volna így, de egy idő után kínos volt számomra a csend és a kíváncsiságom is hajthatatlan volt. Minél több dolgot akartam meg az eddigi életéről megtudni.
-Kevin?
-Hmm?
-Mesélj még magadról kérlek. - néztem rá bociszemekkel.
Ezen elnevette magát.
-Mit szeretnél tudni?
Hmm... ez jó kérdés volt. Sokmindent meg akartam tudni, de azokra a kérdésekre egy délelőtt nem lenne elég.
-Na jó. Tudod sok kérdésem van de...
-... de nem lenne rá elég az örökkévalóság sem, hogy megválaszoljam őket. - kuncogott.
Már a mondataimat is befejezi... tényleg tudja mi jár a fejemben.
-Igen. Én is erre gondoltam.
-Sejtettem. Na szóval, mi lenne a kérdés?
-Miért lettél vegetáriánus? Hiszen ha jól gondolom, az emberi vérrel könnyebb lett volna. De te mégis vega lettél.
-Tudod ez nagyrészt nem rajtam múlott. Emlékszel Benre aki átváltoztatott? - bólintottam.- Nos neki köszönhetem, hogy nem lettem egy szörnyeteg. Hiszen aki ártatlan embereket öl, az én szememben annak számít. De, hogy a tényleges okát elmondjam, elmesélem neked Ben történetét. A családjával élt egy kisvárosban. Az édesapja imádta a természetfelettit, és kutatott legendás lények után. Főleg a vámpírok érdekelték Kutatott utánuk, a történelmüket a fajuk kialakulását. Teljesen megszállott volt. Végül a munkája meghozta gyümölcsét. Megtalált egy vámpírt. Mivel kutatásai alapján megállapította, hogy a vámpírokat szemük alapján meg lehet különböztetni, így nem félt hazahozni az aranyszemű vámpírt. A levelekből legalábbis ez derült ki. De ezután kezdődtek a bajok. A vámpír annyira volt vegetáriánus, mint hogy én most állok és nem ülök. Amikor elért hozzájuk megölte a szüleit. Mikor rá került volna a sor, már nem volt olyan szomlyas. Így ő fizetett meg apja kíváncsiságáért. Átváltoztatta. Szörnyű kínokat élt át egyedül. Amikor átváltozozz nem akart embereket ölni. De egy valakire nem számított. Miután több napig nem ment el otthonról, egy lány felkereste. Még nem bírt a szomlyával és nekiesett a lánynak. A szerelme a karjai között halt meg. És ő ölte meg. Igazából nem önhibából, hiszen ez a természetéhez tartozott ellene pedig nem tudodd mit tenni, de mégis magát okolta. Meg akart halni. A lányt az életénél is jobban szerette, így amikor megölte ő is meg akart halni. De sosem sikerült. Miután öngyilkossági kísérletei kudarcot vallottak, próbált áttérni egy másik életmódra. Az emberi vér ugyanis nagyon csábította. De próbált áttérni az állat vérre. És sikerül is neki. Kb harminc-negyven évvel ezután jöttem én a képbe. Ugyanaz a vámpír támadott meg engem, aki őt annakidején átváltoztatta. Követte, mert bosszút akart állni a családjáért. De azt már sajnos nem tudta megakadályozni, amit velem tett. Így kerültem hozzá. Hazavitt és átváltozásom után próbált távol tartani az emberektől. Sikerült neki. Mondjuk eleinte naponta el kellett mennem vadászni, de egy idő után megtudtam lenni az emberek közelében anélkül, hogy megpróbáltam volna őket megölni. Az állatok vére most pedig már annyira pótolni tudja számomra az emberi vért - amit igazából sosem ízleltem meg-, hogy elég két hetente egyszer elmennem vadászni. Valahogy így.
-Ez borzalmas. A saját szerelmét... Én nem tudnám elképzelni ha valamelyik szerettem az én hibámból halna meg. Megtudom érteni, mit érzett akkor. De egy kérdésem még lenne. Annak ellenére, hogy nem ízlelted az emberi vért, nem vágysz rá, hogy megtudd milyen lehet?
-Ezen még sosem gondolkoztam, de azt hiszem nem.
Több kérdést most nem intéztem hozzá. Meg kellett emésztenem az előbb hallottakat. Hiszen elég szomorú. Tényleg átéreztem a fájdalmát Bennek. Ha valakivel történne valami a Vadász miatt, akkor azt sosem bocsájtanám meg magamnak. De bízom benne, hogy nem fog. Mire észbekaptam már ez a szép napos délelőtt el is telt. Délután viszont megint beborult az ég, így végre elhúzhattuk a függönyöket, hiszen már nem ragyogtunk. De ezzel újabb rizikós helyzetbe kerültem. Otthon van már Amy. Nem süt a nap. Mi akadályozza meg abban, hogy elmennjen hozzá?
Ahogy sejtettem. Miután végeztünk a függönyökkel az első uta az ajtó felé vezetett. Utánarohantam és megfogtam a kezét.
-Kevin állj meg!
-Nem Medison! Most elmegyek Amyhez és kifaggatom.
-De, kérlek ne menj. Azzal nem lesz jobb.
-Akkor mit csináljak? Várjak itt ölbetett kézzel ameddig újabb kísérletet tesznek a lelked elvételére? Nem Medison.
-Jó, de akkor is várjunk. Gondoljuk át. Lehet, hogy nem Amy tette... - én kis naív, még mindig hittem Amyben.
-Medison. Hogy lehetsz ennyire vak? A látomásodban is bennevolt, hogy meg fog támadni.
Tudtam, hogy igaza van. De mégis...
-Tudom Kevin.
-Na akkor. Ha tudod, akkor megyek is.
Elindult az ajtó felé, én pedig szorosan a nyomában voltam. Amikor kiért az utcára, észrevette, hogy követem.
-Medison köszönöm, hogy kikísértél, de mostmár menj vissza a házba.
Ezen nevetnem kellett. Ha azt hitte, hogy nem megyek vele, akkor nagyon tévedett!
-Vagy úgy megyek vissza, hogy te is jössz velem, vagy sehogy.
-Medison ne akard, hogy én vigyelek vissza a házba.- fenyegetőzött.
-Úgysem hagysz egyedül. Mi van ha a Vadász pont ezt használja ki? - a zsarolás mindog bejön. De azért volt benne valami igazság is így jobban belegondolva...
-Mondhatom jó kis taktika... és be is vált. Igazad van. Nem hagyhatlak egyedül. Jössz te is.
Szélesen vigyorogtam. Bejött amit akartam. Elindultunk. Valamerre. Álljunk csak meg... megtorpantam. Merre lakik Amy?
-Öhm... Kevin nincs egy kis probléma?
-Ugyan mi lenne? - nézett rám zavartan.
-Te tudod merre lakik Amy?
-Igen persze. Azért annyira hülye nem vagyok, hogy elindulok anélkül, hogy nem tudom merre lakik.
-Jó igaz. De tényleg... honnan is tudod?
-Amikor hazahoztunk a kórházból, beugrottunk hozzájuk is.
-Jah értem...
Ezután az egész úton némán ballagtunk egymás mellett. Néha egymásra néztünk, de ez már nem olyan volt mint a délelőtt. Kevin is észrevette és, hogy tegyen ellene - gondolom- megfogta a kezemet és így mentünk tovább.
Amikor Amyék házához értünk nekilapultunk a szomszéd ház falának, hogy ne vegyenek minket észre.
-Kevin... - suttogtam.
-Sss. Egy pillanat.
Hegyezte a fülét. Nem tudom mit hallotta meg, de nem lehetett valami szívderítő, mert döbbenet suhant át az arcán.
-Itt van a Vadász.
Megrémültem. Elkezdtem jobbra-balra forgatni a fejem, hátha valamelyik bokor mögött meglátom. De mégsem.
-Nem Medison. Bent van Amynél. Rólunk beszélgetnek.
-És miről?
-Éppenséggel arról a jóslatról, amit nem akartál velem közölni. - jegyezte meg szárazon.
Az arcom lángolni kezdett. A pulzusom felment vagy kétszázra. Mégis megtudta. Kevin biztos meghallotta a szívem dübörgését, és hátrafordult. Rám mosolygott. Ha azt hitte, most megnyugszom, hát tévedett. Még hevesebben kezdett el verni a szívem.
Mégjobban a hideg falhoz préselődtem, hátha sikerül lehűtenem magam.
-Ajjaj. - hallottam meg Kevin vészjósló hangját. -Jön ki a Vadász.
-Akkor talán miért nem szaladunk el?
-Mert tudná, hogy mi itt voltunk. A szagunk alapján...
Amyéknél valami megnyikordult. Gonolom valamelyik ablak vagy hátsó ajtó féleség lehetett mert amennyi rálátásom volt a főbejáratra, azon nem jött ki senki.
Ahogy a falnak voltam préselődve, Kevin hirtelen elém állt. Megfogta a derekamat és magához húzott. Egy végtelen pillanatig egymás szemébe néztünk, és megtörtént. Nem tudom miért, hiszen ez nem olyan pillanat volt, de megtörtént. Kevin megcsókolt. Először csak ajkunk ért össze. Ha lehet úgy fogalmazni eleinte csak szájrapuszinak tűnt a dolog. De aztán ajkaink szétnyiltak és nyelveink vad táncba kezdtek. Sosem érzett bolgodság jött rám. Mostmár tényleg tudtam, szeretem. Már azért sem aggódtam, mi lesz ha megcsókol. Minden jött magától. Jelen pillanatban csak egyvalaki körül forgott minden és az a valaki Ő volt. Óráik sőt napokig képes lettem volna ott állni és csak csókolni. De valamikor levegőt is kell venni... sajnos. De az sem tartott sokáig. Amint elváltak egymástól ajkaink szaporán vettük a levegőt, de ez olyan volt, mint amikor adnak a szomjazó embernek egy kis vizet, de aztán hirtelen megvonják tőle. Mégtöbbet akar! Mi is így voltunk. Alig vettünk levegőt, már megint egymás ajkaira tapadtunk. Egyre vadabbul csókolóztunk. A csóknak végül Kevin szakított véget. Ha rajtam múlik, sosem lett volna vége. De talán így volt a legjobb. A végén még megunjuk egymást. Na meg persze máskorra is kell hagyni feltérképeznivalót. Amikor elváltunk ismét szaporábban vettük a levegőt. Homlokunkat összeérintettük és egymás szemébe néztünk. Amikor belenéztem Kevin szemébe, még nagyobb erővel ragadott el a szerelem. Miután lélegzetünk visszaállt a normális ütembe Kevin megszólalt:
-Végre elment.
Hogy mi? Elhúzódtam tőle. Ő még mindig fogta a derekamat, nem akart lelngedni. Eddig jól is tette, különben összeestem volna. Teljesen elvarázsolt. De most így elég kényelmetlen volt. Észrevette úgyhogy egy kicsit lazított fogásán. Már kicsivel távolabb álltam tőle.
-Kevin te kiről beszélsz?
-A Vadász. Végre elment.
-Hogy mi? - most csókolóztunk és ő csak a Vadászra tud gondolni?
-Az álcám működött.
-Kevin. - förmedtem rá már dühösen. A csóktól való szédelgéesm elmúlt, így képessé váltam az érzelmeim kifejezésére. - Miről beszélsz? Mert én semmit sem értek.
-Még nem meséltem neked a képességemről.- hajtotta le bánatosan a fejét.- Képes vagyok másoknak az illatát elrejteni. Mármint a vámpírok elől. És ehhez közeli kapcsolatot kell vele létrehoznom.
Legszívesebben sírtam volna. Tehát csak ezért volt ez az egész? De akkor miért kellett kétszer is megcsókolnia?
-Akkor csak azért csináltad? - már potyogtak a könnyeim. Lehajtottam a fejem. Így próbáltam meg előle elrejteni könnyeimet. A kezét az állam alá tette és magafelé fordította a fejemet.
-Nem te butus.- elmosolyodott.- Az életemnél is jobban szeretlek. És amúgy is, ahhoz, hogy biztosnágban legyél elég lett volna, hogy megöleljelek.
Hogy bizonyítsa igazát, újra megcsókolt. Miután elváltak ajkaink megszólalt.
-Ugye mostmár hiszel nekem? - bólintottam. Hogyne hinnék neki. Ez a csók mindent bebizonyított.
-Szeretlek. - suttogtam én is. Magához szorított.
-Sajnálom.
-Ugyan mit?
-Hogy meg kell szakítanom ezt a pillanatot, ugyanis most bemegyek és nekiesek Amynek.
Aztán elengedett és nagy léptekkel elindult Amyék bejárati ajtójának irányába.


Bocsánat, hogy ilyen sokáig kellett várni a frissre, csak nem tudtam, hogy írjam meg :S Nem lett valami jó, de azért olvashtó. Puszi! (kirtikákat kérek)

7 megjegyzés:

kristen írta...

dehogyisnem!jó lett,csak így tovább!
pápuszi:kristen

Truska írta...

Hát ez olyan igazi olvadós fejezet lett:D Nagyon-nagyon tetszik:D Várom a folytatást! Olyan aranyosak együtt:D Ügyes! További jó írást! Puszi, Truska

hella_eila írta...

szia,
nagyon jó lett a feji... és nem hiszem el, hogy megint hülyeségeket írsz az iró megjegyzésbe..-.-" bolond lány...=D végre volt csók, istenem. Téll az a csöpögös, érzelmes feji lett - imádtam.
Ezen kivül pozitívum, hogy megemlítetted Ben történetét és a fő kérdés nálam.. vajon Amy magától csinálja, kényszerítik, befolyásolják vaaaaagy ő ilyen beépített "ember" volt az évek során? :-D

puszpusz

Hella

Anita írta...

még hogy nem lett jó a fejezet. Pont az ellenkezője jó lett. Sőt nekem nagyon tetszett.Várom a folytit.
És egy kicsit több önbizalmat is kívánok a további fejezetek megírása mellett.
szió

Nessie írta...

Jujj!!! Ez nagyon jó lett! FANTASZTIKUS!! IMÁDLAK, meg a történetedet is IMÁDOM!!!:D Nagyon szépen kérlek a lehető leggyorsabban folytasd *boci szemekkel néz*. Puszi

Moll Rowan írta...

Nagyon, de nagyon jó lett!!!! IMÁDOM ezt a fejezetet!!!! Kérlek siess a folytatással!!!!

isabella black írta...

IMÁÁÁÁÁÁDOOOOMMMMMMMMM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!