Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. május 11., hétfő

Tiltott végzet 3. fejezet


3. fejezet - Kérdések és válaszok

Egyre beljebb haladtunk az erdőben. Amyék továbbra is vidáman beszélgettek rólam nem is nagyon vettek tudomást, mint a nap nagy részében.

Én se róluk, mert igyekeztem a lábam elé nézni. Nem hiányzik nekem, hogy elessek és beverjem a fejem. Mostanában egyre több balaeset ér. Mintha nem lennék ura a saját testemnek.
Még mindig gyalogoltunk... Nem tudnánk megállni? Meg idegesít ez a turbékoló pár is itt előttem. Amyt mintha kicserélték volna... Itt édeleg Kevinnel, aki azzal az álszent angyalarcával és szívdöglesztő mosolyával méregeti őt... miért nem engem néz így? A francba. Miket beszélek?! Méghogy szívdöglesztő?! Gyorsan megráztam a fejem. Ki kell űznöm belőle ezeket a gondolatokat. Az erdei levegő biztos megártott nekem vagy valami... Utál engem! Én meg itt álmodozok. Ha neki Amy kell, akkor legyenek boldogok.
Gyorsan eltereltem a figyelmem, és elkezdtem az uticélon gondolkozni, amit még mindig nem tudok. Gyorsan Amy mellé szaladtam. Talán hajlandó lesz elárulni.
-Amy. Megmondanád merre tartunk?
-Madison, nem mondták még neked, aki kíváncsi hamar megöregszik? - rámvigyorgott, én pedig bosszúsan fújtattam. Miért nem képes elmondani?
De hirtelen furcsa érzésem támadt... mintha már átéltem volna ezt egyszer, csak elfelejtettem. Villámként csapott belém a felismerés. Az álom!
Nem az nem lehet! Te jó ég. Akkor lehet, hogy találkozok azzal a csuklyás idegennel? Gyorsan vissza kell fordulnunk. Mivan ha nem csak engem, hanem Amyéket is megtámadja?
Kattanást hallottam. Egy kicsit összerezzentem, mert valami meg is villant közben. Felnéztem. Csak Amy volt, kezében fényképezővel.
-Medison minden rendben? Olyan sápadtnak tűnsz.
Összeszedtem magam, hogy hihető választ tudjak adni.
-Nem semmi baj- ennyit sikerült kipréselni magamból, és jobbnak láttam lemaradni mögöttük. Így legalább megint együtt maradhattam a gondolataimmal - De örülnék neki, ha nem szegeznéd rám azt a masinát.
Vette az adást. Elindultunk tovább. Amy közben bőszen kattogtatott a géppel. Akármi szépet meglátott, rögtön lefényképezte. De legalább már nem engem vett célba.
-Igazán sokoldalú vagy - bókolt neki Kevin. Na ilyenkor mégjobban fölöslegesnek érzem magam. Mintha én csak a gyertyatartó lennék.
Amy közben talált valami igazán érdekes fényképeznivalót, mert mind a ketten megálltak, és azt figyelték. Engem nem izgatott annyira a dolog, úgyhogy jobbnak láttam előre menni. Abból csak nem lehet baj. Ha meg nem arra kell menni, akkor sem leszek messze. Ha érdeklem őket és kiabálnak, csak megtalálnak.
Bevetettem magam az erdőbe. Egy ideig mentem, de aztán nem messze tőlem megláttam egy rétet. Elindultam felé. Egyszercsak megtorpantam. Mintha egy árny suhant volna el a fák között. A frászt hozom saját magamra. Biztos csak az álom miatt van. Továbbmentem. Aztán megint. De most az árny közelebb volt.
-Van itt valaki? - szóltam. Elég hülyén éreztem magam, de ha nincs ott senki, akkor úgysem volt semmi értelme. Ha mégis, remélhetőleg előjön és abbahagyja a szórakozást.
Kacagást hallottam. De ez nem az az önfeledt kacaj volt... mintha valaki becserkészte volna a zsákmányát, és most örül, hogy belesétált a csapdájába. Ez semmiféleképpen nem Amy vagy Kevin volt. Ez valaki más. Egyre szaporábban vettem a levegőt.
-Ne bújócskázz gyere elő!- kiabáltam.
Valaki hátulról elkapott, és megfogta a nyakam.
-Óóó... pedig én szeretek játszani - majd magával szembe fordított.
Ugyanazzal az álmomban látott emberrel találtam szembe magam.
-Mit akarsz?- kérdeztem remegő hangom, ami már-már hisztérikusan csengett.
-Hogy mit? Hát nem nyilvánvaló? - egy kis szünetet hagyott.- Tényleg nem tudod? Tédeg!
-Medison! - pont jókor kezdtek el keresni. A csuklyás alak elengedte a nyakam, és a hang irányába fordult. Ez nekem pont kapórajött.
Rohanni kezdtem. Jobb ötletem nem volt. De ez sem bizonyult túl jónak, mert hátulról meglökött. De olyan erővel, hogy nekicsapódtam a legközelebbi fának. A karom reccsent egyet, és éreztem a fejemből pulzáló vért. Az idegen alak megint mellettem termett. Megragadta az eltört karom, és maga felé fordított. Láttam fekete dühtől izzó szemeit, és mégjobban elfogott a félelem, mint az álmomban. Hegyes körmeivel egy vágást ejtett a karján, majd belemártogatta ujjait. Aztán felemelte a kezét, és végighasította a karomat. Rettentően fájt. A végén már sikítottam. A fájdalomtól és az egyre fogyó véremtől kezdett elhomályosulni a körülöttem lévő világ, és így a sikoltásom is egyre csak halkult. Már csak egy elmosódott foltra emlékszem, aki lelökte rólam a férfit. És persze a mérhetetlen fájdalomra. Mintha ezerszer felhasítanák a karomon lévő sebet. De amikor teljesen elnyelt a sötétség, már ezt sem éreztem.

A legközelebbi emlékem az, hogy erős fény éri a szemem. Így védelmezően magam elé tartom a kezem.
-Kapcsolják le a villanyt! - kiabáltam kínomban. De a válasz csak egy nagyon halk, kedves kis nevetés. Aztán karokat éreztem magamon, amik segítettek felállni.
-Én kis durcisom. Mostmár kinyithatod a szemed.
De ez lehetetlen! A nagymamám hangját hallottam. Mostmár tudom, álmodom. Megint.
-Megígéred, ha kinyitom a szemem, nem fogsz eltűnni?- az álmaimban ha kinyitom a szemem, mindig felébredek. De ez egy gyönyörű álom, és én nem akarom hogy vége legyen. Megint jót nevetett rajtam.
-Nem fogok eltűnni. Nyugodtan nyisd ki a szemed.
Hittem neki. Mivel a fény még mindig nagyon erős volt a szememnek, eleinte csak hunyorogtam. De amikor végre tényleg kinyitottam a szemem, megláttam nagyit.
Szorosan átöleltem. Nem tudom, hogyan került ide, de örültem neki. Örökre így akartam maradni, és soha el nem engedni. De hirtelen kibontakozott az ölelésemből. Értetlenül meredtem rá.
-Kicsikém, én is szeretnék veled lenni, és ölelni ameddig csak tudlak. Nagyon hiányoztál. De szorít az idő. Kérlek hallgass végig.
-Rendben nagyi, de először kérdezni szeretnék. Most hol vagyunk?- a nagy fehérségre céloztam ami körül vett minket - És aki az előbb megtámadott - itt megborzongtam. Megint eszembe jutottak a fekete szemek, és az a mérhetetlen fájdalom - ő ki volt?
- Azért mondtam, hogy kevés az idő, mert mi, vagyis jobban mondva te - mivel az én sorsom már réges-rég eldőlt - egy átmeneti állapotban vagy. Átmenet az élet és a halál között. Én kértem meg rá az angyalokat, hogy engedjék meg nekünk. Nagyon sok kérdésedre nem válaszoltam gyerekkorodban és most szeretném megtenni az elmaradásomat. Aki pedig az erdőben megtámadott... Ő volt a Vadász. Azért hívjuk így, mert a rendes nevére már senki sem emlékszik. Sőt, talán ő maga sem. Eddigi élete során ráragadt ez a név, a rendes neve pedig a felejtésbe merült. Ő az ősgonosz. De a léte annál inkább megmaradt. Sajnos. Olyan angyalok lelkéből táplálkozik, akik még nem változtak át. De az évek alatt az emberi lelkekre is ráfanyalodott. Már nem születik olyan sok angyal, mint régen.
-Lelkek elrablása? De mit jelent ez? És az angyalok hogy jönnek a képbe? És én?
-Mindent a maga idejében. Ígérem, ezalkalommal mindent elárulok, amit még életemben nem tudtam. Emlékszel még arra a mesére, amit kiskorodban meséltem neked? Tudod az angyalok születéséről.
-Persze nagyi. Azt a mesét soha sem felejtem el.
-Akkor a szereplőkre is emlékszel, és arra is mi történt velük.
-Igen.
-Ha emlékszel rá, a történet elejét már nem mondom el, csak elevenítsd fel.
Gyorsan átfutott az agyamon a történet eleje. Camil, Dominik. Holdfény... hullócsillag. A tündér, aki átváltoztatja őket. Cedrik akibe Camil beleszeret.
-Addig a részig gondold át, amikor megölik a lány szerelmét, és ő is végezni akar magával, de nem sikerül és elszökik. Dominik egy hónap múlva hall csak a lány felől. Azt, hogy meghalt, mert megölte magát. Ez igaz, de előtte más is történt.
Camil és Cedrik között történt valami, amiről a történetben nem meséltem. Szerelmük minden téren beteljesült...
-Úgy érted hogy... ?
-Igen, úgy. Camil terhes lett. Azért is szökött el... leginkább. Nagyon messzire vándorolt, de nem jutott sokáig. A hasában lévő kisbaba rohamosan nőni kezdett. Egy paraszt család talált rá, akik segítettek neki átvészelni ezt az időszakot. Két hét elmúltával amikor a baba megszületett, már tudták, hogy különleges. De az édesanyja nagyon le volt gyengülve, testileg is, lelkileg is. Nem bírta tovább, így megölte magát. Ha most szívtelennek tartod, amiért magára hagyta gyermekét, ne tedd. A család akiknél hagyta felesküdtek rá, hogy megvédik a babát, bármi áron. Sajátjukként nevelték fel.
Ahogy a lány cseperedett, egyre többet árultak el a múltjáról, és a szüleiről. Megtudta, hogy félig vámpír és hogy az édesanyja egy angyal volt. Ami a meglepő volt az egészben, hogy nem kívánta a vért. De ennek ellenére volt vámpírtulajdonsága: bár a bőre nem volt hideg mint a márvány, és olyan kemény sem , mégis sebezhetetlen volt. Később ő is szerelmes lett, és családja lett. És így ment tovább... míg egy nap, nem találkozott egy másik angyallal. Ez az angyal Dominik családjából származott. Az őseik hibáiért ők álltak bosszút. Kitört a háború. A vámpírok is Camil lányának leszármazottai mellé álltak a csatában, de nem sikerült megnyerni teljesen.
-És ezt eddig miért nem mondtad el? - már dühös voltam. Ennyi éven át nem mondta el nekem a történet végét?
-Kicsim... megvolt rá az okom. Folytathatom? Tudod, hogy nincs sok időm. És neked sincs. A valóságban küzdesz a méreg ellen.
-Méreg? Mondd el, hogy miről beszélsz! - már dühös voltam. Csak félmondatomban beszélt nekem, amikből egy mukkot sem értettem.
-Medison Carter! - húha rosszat sejtek - Kérlek hagyd, hogy befejezzem a mondanivalóm. Aztán annyi kérdést teszel fel, amennyi csak akarsz!
-Rendben nagyi. Sajnálom...
-Akkor folytathatom? - én csak hallgattam. Hallgatás beleeggyezés alapon nagyi folytatta a történetet.
- Na hol is tartottam? Jaj megvan! Szóval... a gonosz angyalokból bukott angyalok lettek. Igaz nem nagyon lehet megkülönböztetni egymástól a bukott vagy nem bukott angyalokat. Csak az aurájuk színe más. A bukottaké szürkés a rendes angyaloké pedig arany színűen ragyog. De ez most nem lényeges. A csatákat sajnos a bukottak nyerték. A jó angyalok közül is maradtak páran, de nekik bujdosni kellett. A bukottak üldözték őket. A Vadász is valaha bukott angyal volt. De a sok élet miatt amit kiontott, egy sokkal rosszabb szintre jutott: angyaldémon lett. Rajta kívül még kettő létezett a világon, de őket nagy harcok árán sikerült elpusztítani. Ők mégnagyobb veszélyt jelentenek az angyalok számára. De közben a védők sem tétlenkedtek. Ha megfeledkeztél volna róluk, az ő családjuk volt az, aki megvédte Camil gyermekét. És a vámpírok is csatlakoztak hozzájuk. A védők segítettek az angyalokat elbújtatni. Én is a védők leszármazottja vagyok.

Értetlenül meredtem rá. Akkor én is egy védő lennék? Magamra mutattam, és kérdőn néztem rá.
De ő csak megrázta a fejét.
-Nem kicsim. Te nem védő vagy. A védők csak én, és édesanyád vagyunk. Téged kellett megvédenünk. A családodra rátaláltak, és megölték őket. Téged sikerült megmenekíteni a bukottak elől, de a szüleidet nem tudtuk. Édesanáyddal fogadtunk örökbe. Ezért is nem akartuk elmondani, ki vagy te igazából. Azt hittük megfeledkeztek rólad. De tévedtem. És most az én hibám miatt szenvedsz. Sajnálom, hogy csak most tudtam elmondani. Medison te angyal vagy. Azért érzékeled magadon mostanában ezt a sok változást, mert kezdesz átalakulni. Nem olyan észrevehető tulajdonságok, hogy szárnyakat növesztesz vagy ilyesmik. De annyira eléggé nagy változások, hogy te észrevedd magadon.
-Az álmaim is emiatt voltak?- a hangom egész meggyőzően csengett. Pedig belül nem ezt éreztem. Egy világ omlott össze bennem. Az én drága jó édesanyám nem az akinek az évek során hittem? Jó persze ez nem változtat azon, ahogy érzek iránta. De akkor is.
-Igen Medison. Attól tartok, neked a jövőbelátás lesz a képességed. Ez nagyon nagy adomány. A Vadász ezért is üldöz téged. Ilyen adottságról még soha nemhallottam. Pedig az angyaloknak nagyon egyformák a képességeik. És később miután átváltozol, elkezded látni az emberek és az angyalok auráját. Minél világosabbnak látod, annál jobb a lélek akivel találkozol. persze ezt nem tudom biztosra, de ahogy hallottam ez így megy...
-Susan!!!
Valaki a nagyit szólította. Egy kicsit mérges volt rá, de nem tudom miért.
-Tessék Heaven?
-Csak annyit mondj el, amennyit kell. A többiről Kevin majd gondoskodik.
Kevin? Ő hogy kerül a képbe?
-Köszönöm. Most megint magyarázkodhatok.
Már éppen szólásra nyitottam volna a számat, hogy mi folyik itt, amikor nagyi felemelte a kezét, és csendre intett.
-Ezt nem az én dolgom elmondani! Majd ha ő akarja, elmondja neked. -beleeggyezően bólintottam. Ha nem, hát nem. -A hang, aki pedig az előbb szólt Heaven volt, a védőangyalom. Neki köszönhetjük, hogy együtt lehetünk.
-De a Vadászra visszatérve. nagyon vigyázz vele! És mostmár, hogy tudja létezel, nem csak vele kell foglalkoznod. A Társasághoz megy biztos, és elmondja nekik, még létezel.
-A Társaság? - mintha egy szekta lett volna.
-Igen. Ősi lények, akik képesek a jövőbe látni. De csak akkor, ha tudnak rólad valamit. És ezt már nem lesz nehéz... a Vadász rohan hozzájuk, és szól a fenyegetésről. Érzékeli az erődet. Látja, hogy különleges vagy, és magának akar. Azt hiszi, hogy a Társaság majd segít neki.
-És most mit csináljak?
-Beszélj Kevinnel, ő majd segít.
-Mit tud segíteni? Azon kívül hogy utál, és undorodik tőlem?
-Medison... ismerd meg.
-Ha te mondod... - bár nem tudom mit tud nekem segíteni. Nem értek én már semmit!
Húzó érzést éreztem a gyomromban. Mintha kifelé húzott volna a fehérségből, bele az annál rosszabb sötétségbe és fájdalomba.
-Ne, kérlek Heaven, ne! El sem tudtam búcsúzni!
-Sajnálom Susan. De az idő lejárt. Értsd meg.
-Nagyi!! -kiabáltam, miközben egyre távolodtam tőle.
-Szeretlek Medison!
-Én is téged... - a hangom elhalkult- A fehérség helyét átvette a fájdalom, és a félelem. A félelem, hogy nem tudom mi fog velem történni. De ha bármi történik is, remélem nagyival még találkozom.

8 megjegyzés:

Truska írta...

Ez aztán a bonyodalom! nagyon jó lett! tetszik! Fejezetről fejezetre egyre jobb. Gratula! ügyes! csak így tovább! folytatást!:D Puszi!

isabella black írta...

JAJJJJJ!!!! Ez annyira jó volt!!!!! MÉG MÉG MÉG!!!!!!!!!!

Moll Rowan írta...

Wow, ez is nagyon jó lettt!!!! Még, mééég, méééééééééééég!!!!!!!!!!!!!!!!

Angyal írta...

Szia Truska! Az előző fejezetnél lévő kritikádra szeretnék válaszolni :) A Kevines bunkóságon én is elgondolkoztam... eleinte furcsálltam is, hogy ezt komolyan beleírtam? De aztán arra jutottam: Kevin a vendég... jobb magyarázatot nem tudok. Azt, hogy az anyja nem kérdezte meg ki azaz Amy... jelen pillanatban jobban aggódik az édesapja egészségi állapota miatt, és elsiklik felette... talán ezzel tudnám magyarázni. Meg megbízik a lánya ítélőképességében, bár erre rácáfol azzal, hogy elküldi Kevint és a rendőrt is ráállítja. Ezt azzal magyarázom, hogy félti. És van is rá oka:P De ebbe most ne menjünk bele.
Remélem azért ezeken a dolgokon kívül nem találtál semmi nagyobb hibát :) De ha bármi mást találsz benne, kérlek szólj. Hátha a későbbiekben ki tudom küszöbölni ezeket a hibákat. :)
Puszi :) És mégegyszer köszi, hogy írtál.
isabella black: nagyon köszönöm :) remélem, hogy a 4. fejezet utáni részeket is ennyire fogod várni :)
Moll Rowan: neked is csak azt tudom mondani, remélem te is várni fogod majd a többi fejezetet is :) Puszi, és köszönöm, hogy olvassátok! :)

Nessie írta...

Nagyon jó lett. Egyszerűen IMÁDOM!!!Siess a folytatással léccííí!! Puszi

Angyal írta...

okés Nessie :) De akkor te is siess az első fejezeteddel :P puszi

Gaby írta...

Húha, ez elsőre egy icipicit kínai volt, de még egyszer elolvasva már világos! Nagyon jó!

vanelee írta...

Nahát nemmondom.. ez naggyon jó!!! Csak így tovább!!