Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. május 29., péntek

Tiltott végzet 8. fejezet



8. fejezet - Kevin története

Kétségbe estem. Nem ölheti meg Kevint! Minden erőmmel az ellen voltam, hogy megállítsam. De nem sikerült. Így is ráugrottam Kevinre. Nagy meglepetésemre megfogta a két karomat és visszatartott magától. A kezemről a gipsz letört, és a kötés is leszakadt. De nem fájt semmim.
-Medison küzdj! Ha elég erős vagy, le tudod győzni.
-Nem megy... - nyögtem. Végre volt hangom!
-Nem! Medison nem tudsz legyőzni! Sajnállak de én itt és most megölöm a szerelmedet és vele együtt téged is!
A Vadász hangját már csak a fejemben hallottam. De a testemet még mindig irányította. Ahogy beszélt hozzám, Kevin a nyakamhoz hajolt. Nem tudom, hogy volt erre képes. Én rajta feküdtem, lefogta a két karomat én pedig próbáltam kiszabadulni a szorításból, és széttépni. Vagyis a Vadásznak ez volt a célja. Hirtelen éles fájdalom hasított a nyakamba. Kevin elengedett, mire én odakaptam. Megharapott! Éreztem, ahogy elmegy az erő a testemből. Szinte súlytalan állapotba kerültem, de a Vadász bosszús kiáltását még hallottam az elmémben.
"Ezért még bosszút állok! Valahogy úgy is enyém lesz a lelked egy nap! A drága Kevinedet pedig úgy is megölöm! Akármibe kerül! Nem nyugszom ameddig nem végzek veletek! Velem nem lehet csak így elbánni!"
A végére a hangja egészen elhalkult, majd nem hallottam többet. Csak feküdtem a padlón kábultan. A nyakan nagyon fájt, de már nem volt ott Kevin. Felülről nézett. Nem szólt egy szót sem. Hirtelen erős karjaiba kapott, és elkezdett velem az emelet felé száguldani.
A szobámban lefektetett az ágyamra, és csak nézett. Aztán elaludtam. Nem tudom mi történt. Amikor felébredtem a nyakamhoz kaptam, de már nyoma sem volt a harapásnak.
-Istenem mit műveltem!- hallottam meg Kevin hangját.
-Kevin... - suttogtam erőtlenül.
-Jaj Medison annyira sajnálom!
Ahogy kezdtem feleszmélni, eszembe jutottak a történtek. Felültem az ágyon. Kevin odaült mellém és szorosan átölelt. Időközben elkezdtek potyogni a könnyeim. Elkezdte simogatni a hátam, hogy nyugodjak meg. De sehogy sem akart sikerülni. Miért éppen én? Miért nem Amyre vadászik... miért pont én ? Miért velem történik ez? Tettem fel magamnak a miérteket, de nem sikerült rá választ találni. Kevin még mindig nyugtatóan simogatta a hátamat. Én pedig belefúrtam a nyakába az arcomat és szorítottam magamhoz. Nem akartam, hogy elengedjen. Így ültünk percekig, de végül sajnos elengedett. De csak annyira távolodott el tőlem, hogy beletudjon nézni könnyáztatta arcomba. A hajamat félresöpörte - amik a könnyektől rám ragadtak - és végigsimította kezét az arcomon. Ahol az arcomhoz ért felforrósodott a bőröm. Nem tudom mitől van ez, de még én is kezdtem magam furcsán érezni. Boldog voltam, hogy hozzám ért.
-Medison annyira sajnálom. - mondta szenvedő hangon Kevin. - De nem volt más választásom. Ha nem szabadítalak meg valahogy attól a szeméttől...
Lassan rátettem a mutatóujjamat a szájára. Elhalgatott.
-Sss... Kérlek ne okold magad. Nem tehetsz róla, hogy ez a szadista éppen engem szemelt ki magának. Csakis én tehetek erről. Te próbálsz megmenteni. Ha te nem lettél volna velem az elmúlt napokban akkor én már a másvilágon lennék. Ha pedig ma nem történik az ami és megöllek téged, nem tudom mit csináltam volna. A végén még megváltásnak tekintettem volna, ha a Vadász megöl. Úgyhogy nagyon szépen kérlek ne okold magad!
Halványan elmosolyodott, és megpuszilta száján lévő ujjamat.
-Rendben. Nem okolom magam.
-Örülök neki. - tétován néztem rá. Elmondja vajon mi történt ma?
-Látom furdal a kíváncsiság.
-Hát én már csak ilyen vagyok.
-Tudtam, hogy egyszer eljön ennek is az ideje. De ezt nem hittem, hogy ilyen hamar.
-Mármint minek az ideje?
-Hogy elmondok neked mindent.
-Akkor még mielőtt meggondolnád magad, elmondod?
Elnevette magát. Sikerült végre kivonszolnom az önkorbácsolásából. Mert tudom, a szavaim ellenére nem bocsájtott meg magának.
-Akkor ha nem bánod elkezdeném a kezdetek kezdetén. Amikor megszülettem és persze az lettem ami. De még előtte még valami. Sejtésed sincs, hogy mi lehetek?
-A mai nap után van. De ha tegnap teszed fel a kérdést, szerintem nem tudom.
-Akkor jó. Csak ennyit akartam. Tehát... kérlek most ne rémülj meg. 1910-ben születtem Chikagoban.
Az ütő is megállt bennem. Észrevehette, hogy egy kissé meglepődtem. Igaz, ezt ő ijedségnek fogta fel.
-Kérlek ha nem akarod hallani, akkor most szólj, hogy áljak le. - mentegetőzött. - Nem akarom, hogy félj tőlem. - suttogta és elfordította a fejét.
Az arcát magam felé fordítottam.
-Kérlek folytasd. Csak meglepődtem.
-Rendben. Amikor tizenkilenc éves lettem, elmentünk a barátaimmal egy kicsit bulizni, kirúgni a hámból, hiszen csak egyszer lesz az ember tizenkilenc éves. Eléggé felöntöttünk a garatra de nem nagyon zavart minket. Hajnali kettő körül idejét láttuk hazafelé indulni. Este veszélyesek az utcák, de ha sokan vagytok akkor nem. Betértünk egy sikátorba. Annyira nem álltam már a lábamon, hogy bedőltem egy sarokba. Az állítólagos barátaim pedig ott hagytak. Egyedül. Későn eszméltem fel és nem tudtam merre mentek. Így ott maradtam, gondoltam majd kijózanodok egyszer. Ezért nem is vehettem észre a sötétben a felém kúszó árnyékot. Amikor már mögöttem volt, akkor jöttem rá, hogy baj van. De nem tudtam elmenekülni. Gyorsabb volt. Megfordított és megharapott. Felordítottam. - megremegett. Nehéz lehet erről beszélnie. - Elkezdte szívni a véremet. Én pedig tehetetlenül vergődtem vasmarkaiban. Aztán valaki letépte rólam. A földre estem. Nem láttam semmit, a hangokat viszont hallottam és később égett szagot is éreztem. Közben belülről elkezdtem égni. Nem tudom miért, de nagyon fájt. Ordítottam a fájdalomtól. Aztán az aki leszedte rólam azt a férfit aki megharapott, odajött hozzám. Elkezdett valami átváltozásról meg méregről beszélni, és még valami három nap is felmerült. Akkor még nem tudtam mit jelent. Három napig kínzott belülről az a mindent elpusztító tűz. Az utolsó napon magam is azt hittem elemészt. A szívem ki akart szakadni a helyéről annyira dübörgött. A végén már azért rimánkodtam bárcsak valaki megölne. De nem így történt. Mikor felébredtem teljesen más volt minden. A hangok a színek a szagok. Valami pedig szinte marta a torkomat. Annyira, hogy nyelni sem tudtam. Amikor körbenéztem a szobában egy orvosi rendelő szerűségű helyen találtam magam. Az ablakok üvegből voltak, így láttam a ház melletti erdőt. Elmerültem a tájban. Most mindent érdekesebb szemszögből láttam a természetet is. Láttam a fák levelein megcsillanó harmatot. Egyszerűen gyönyörű volt. Közben kinyílt az ajtó és egy idegen alak lépett be. Ösztönösen támadó állásba helyezkedtem. A férfi bemutatkozott, Bennek hívták. Azt mondta ne féljek tőle és meg is bíztam benne így kiegyenesedtem. Méghozzá nagyon gyorsan. Emberi szemmel nem látható módon. Meglepődöttségem láttán mesélni kezdett. A sikátorban az a valami ami megtámadott egy vámpír volt. Igaz sikerült megmentenie, de így is nagy árat kellett fizetnem érte - legalábbis az ő elmondása szerint. Nem ölt meg, de megmérgezett és ennek hála én is átalakultam. Azt hitte megfogok rémülni, de tévednie kellett. Tetszett a dolog. Azt mondta őrült vagyok. Még mielőtt te is annak tartanál, hogy szeretek embereket ölni meg ilyenek elmondom, mi nem emberekkel táplálkoztunk. Ez a férfi akihez kerültem állatok vérét szívta, és engem is úgy próbált meg "nevelni", hogy én is ugyan így tegyek. Ahogy teltek az évek kezdett engem megismertetni a vámpírok történetével és egyre többet megtudtam a fontosabb személyekről is. Mint például az angyalokról. Tudtam, hogy a vámpírok is az angyalok szövetségesei közé tartoznak. Ben is azon volt, hogy megvédje őket. Így találkoztunk a szüleiddel. Az édesanyád angyal volt az édesapád pedig egy ember, aki csak a megszületésed után lett vámpír. Sokat kellett menekülnötök így az egyik alkalommal egy szörnyű sebet szerzett. Nem lehetett volna megmenteni. Át kellett változtatni. Szörnyű volt végig nézni az átváltozását. Átéltem újra az enyémet. Bennek sem lehetett könnyű. Aztán amikor édesapád átváltozott meglepő módon könnyű volt emberek közelében lennie, így együtt maradhatott veled és az édesanyáddal. De sajnos továbbra is menekülniük kellett. Amikor három éves voltál, megtaláltak benneteket megint. A szüleidet nem tudtuk megmenteni, de téged sikerült. - rámnézett és elmosolyodott. - A nagymamádhoz kerültél. De egy kikötésem volt. Már amikor kicsi voltál is nagyon sok időt töltöttem veled és elkezdtem hozzád kötődni. Az volt a kérésem, hogy tíz éves korodban had lássalak. Nagymamád be is tartotta a szavát. Édesanyád ellenezte, de a nagymamádnak mégis sikerült összehozi a dolgot. Egy játszótéren találkozunk. Amikor megláttalak nagyon meglepődtem. Már nem az a törékeny kisbaba voltál. Felnőttél. Megigézve figyeltem minden mozdulatod. Ahogy nevettél... elbűvölő a mosolyod.
Zavaromban el is mosolyodtam. Elfordítottam a fejem, mert nem akartam, hogy lássa ahogy elpirulok. De ő visszafordította a fejemet magafelé.
-Na látod, erről beszéltem. De sajnos ez a pillanat sem tarthat örökké. Távol kellett maradnom tőled, mert engem még figyelettek. Megölték Bent és attól féltünk engem is követnek. A nagyapádhoz költöztem. Sajnos aztán a te nagymamád is elhunyt. A temetésén is ott voltam, igaz csak a távolból figyeltem. Aztán anyukáddal tartottam a kapcsolatot. Én vigyáztam a nagyapádra, édesanyád padig rád. Amikor nemrég a nagyapád megbetegedett tudtam, ez nem egyszerű megbetegedés. Megtaláltak engem és csak idő kérdése volt, hogy téged is megtaláljanak. Édesanyáddal megeggyeztem, hogy én jövök ide helyette és megpróbálok vigyázni rád. Úgy jöttem ide, hogy úgysem fog történni semmi és te már nem is fogsz arra a törékeny kislányra hasonlítani akire régebben. De tévednem kellett. Ugyan az maradtál aki voltál csak felnőttél. Amikor a pályaudvaron megláttalak felismerhetetlen boldogság lett urrá rajtam.
Ezt nem értettem. Akkor miért...?
-De ha így éreztél, miért viselkedtél velem olyan furcsán? Miért néztél úgy rám?
-Nem akartam magamban hiú reményeket táplálni. Azt hittem már van valakid.
-Azt hiszem mostmár mindent értek.
-Ez nem taszít téged? Mármint, hogy én mi vagyok?
-Ugyan miért taszítana? Vámpír vagy. És? Nem vagy másabb a többi embernél. Legalábbis az én szememben nem.
-Túl jónak látsz Medison. De ez csak azért van mert még nem ismersz eléggé.
-Tévedsz. Én jó emberismerő vagyok. Vagyis a te esetedben vámpír. De azt elárulnád mégis miért haraptál meg?
--A Vadász mint mondtam egy bizonyos mérget termel. Valahogy túltelítődött ez az anyag a szervezetedben. Azt ne kérdezd, hogy hogyan. Én sem tudom rá a választ. Amikor megsebesített akkor utána kiürült belőled ennek egy része, tehát valamikor valakitől nagyobb dózisban is meg kellett kapnod. A suliban nem adott neked valaki valamit?
-Nem. A Vadász elmondása szerint már reggel óta irányított. Azért viselkedtem veled is ennyire ellenségesen.
-Értem. Akkor valaki időközben csempészte bele az italodba vagy épp az ételedbe.
Úristen az nem lehet! A fejemhez kaptam. Nem, nem, NEM! Ő nem lenne erre képes. Az lehetetlen. De ha mégis ő az? Tétován ránéztem Kevinre és beharaptam az alsó ajkam.
-Mi a baj Medison? Eszedbe jutott valaki?
-Igen. De nem akarom elhinni... - suttogtam magam elé.
-Mond már ki az?
-Amy.
Mintha megállt volna a levegő. Sem Ő, sem én nem tudtunk megszólalni.
Végül én törtem meg a csendet:
-Szerinted is Amy tette? A Vadász valami olyasmit mondott, hogy blokkolja az érzékeidet. Szerinted ennek a segítőnek ez lenne a képessége? Ez a segítő pedig Amy lenne?
-Ha úgy vesszük sokmindent megmagyarázna...
-Például?
-Emlékszel az erdőben amikor későn értem oda? Nem értettem miért nem vettem észre, hogy eltűntél.
-A Vadász erről is mondott valamit. Azt mondta, hogy amikor blokkolják a képességed, csak addig tehetik meg ezt, ameddig úgymond halálközeli élménybe nem kerülök. Amint megpróbálna megölni, rögtön ott lennél, mert tudnád merre vagyok. Ezért akart először téged megölni, és nem engem. De téged sem saját kezűleg. Azt akarta, hogy én tegyem meg helyette. Mert engem nem bánanál.
-Igen Amy a közelemben volt akkor is. De a vadász ma honnan tudta, hogy nem bántanálak?
-Mesélt a három ősboszorkányról. Belenéztek a jövőnkbe. Elmondták neki, hogy... hogy...
Nem akartam kimondani. Mi van ha nem úgy lesz? Nem akartam előre vetíteni a jövőt, hogy márpedig mi Kevinnel akkor is egy pár leszünk, ha törik ha szakad. Így kénytelen voltam hazudni. Nem akartam ráerőlteni semmit.
-Elmondták neki, hogyha együtt maradunk, akkor nem tudja megszerezni a lelkem.
Ez igaz is volt, csak azt hagytam ki belőle, hogy egymásba szeretünk. Vagyis a Vadász úgy fejezte ki magát hogy "egy pár leszünk" de godolom úgy értette.
-Mondott még valamit a Vadász Medison?
Ó igen Kevin persze. Elmondta nekem, hogy te szeretsz. Ha pedig azt akarnád megkérdezni, hogy én hogy érzek irántad őszintén szólva nem tudom! Na persze... ezt nem mondhattam el neki. Így megint hazudtam. Eddig is ehezemre esett, de most mégjobban. Fáj, hogy nem mondhatom el neki ténylegesen amit tudok.
-Ne... - nem tudok neki hazudni! Nem megy. De valahogy mégis meg kell tennem. - ...em. - úgy mondtam ki, mintha két szótag lenne.
Elég furcsán is nézett rám. Fürkésző tekintettel, mint aki tudja hogy hazudok.
-Medison. Van még valami amit el akarsz mondani?
-Van. - csúszott ki a számon. Gyorsan odakaptam a kezemmel de már nem tudtam megelőzni a belőlem kitörő szócskát.
-Akkor miért hazudsz?
-Mert... mert... - szünetet tartottam. Megpróbáltam összeszedni az érveimet. - Mert a Vadász elmondta a jövőt. Elég nekem tudnom, neked nem kell rájönni. Meg nem akarom, hogy bármiféle kötelezettséget érezz. Ez csak a jövő. Ami persze változhat, legalábbis a vadász elmondása szerint. Én pedig nem akarom rádkényszeríteni. - lesütöttem a szemem. Pedig szívesen elmondanám neki. De aztán felmerülnének elég kínos kérdések, amikre nem hiszem, hogy ennyi ismeretség után tudnék válaszolni. Érzem, hogy valami megmozdul bennem irányába. De még pontosan nem tudom beazonosítani. Még sosem éreztem így senki iránt, annyit tudok.
-De én szeretném tudni.
-Kevin, kérlek ne faggass. Ha elmondanám... nem hiszem, hogy tudnék válaszolni a kérdéseidre. De annyit szeretnék tudni, azt komolyan gondoltad, amit azelőptt mondtál mielőtt... rádugrottam?
Látszólag meglepődött a kérdésemen. Egy ideig hezitált. Aztán izzó elszánt tekintetével rámnézett. Közelebb hajolt az arcomhoz, majd halkan a fülembe suttogta. Mintha félne, hogy valaki más is meghallja.
-Minden szavamat.
Lehellete csiklandozta a fülcimpámat. De ez a két szó amit kimondott hatalmas boldogsággal töltött el. Ez azt jelenti, hogy szeret. Annak ellenére, hogy szinte nem is ismerem, mégis úgy éreztem mintha már évek óta ismerném. Eltávolodott az arcomtól, de így is egész közelmaradt hozzám. Belenézett a szemembe. Aranyszín szemében annyi gyengédség és szeretet volt. Mostmár értettem miért mondják azt - " A szem a lélek tükre" . Kezét a derekam köré fonta, és magához húzott. Az arcunk egy magasságban volt még mindig, és még mindig nagyon közel egymáshoz. Engem fürkészett. A pillantása egy pillanatra megállt az ajkaimon, de aztán lenézett a kezemre. Megfogta és összekulcsolta ujjainkat. Aztán megint a szemembe nézett. Így ültünk percekig, enymás szemében elmerülve. Aztán arca elkezdett az enyém felé közeledni...

Mivel megígértem egy régebbi alkalommal a kirikáknál, hogy elmondom mire gondoltam először mi legyen Kevin. Félig angyal, félig vámpír. De felmerült a dolog, hogy rokonok lesznek. Aztán úgy gondoltam, hogy ő majd a bukottak egyik gyermeke lesz. de az pedig már túl komplikált lett volna (legalábbis számomra), hogy mivel válaszolom meg azt, hogy ő hogy született, hiszen a bukottak és a vámpírok ellenségek. Aztán miért nem a rossz oldalon áll és miért nem akarja megölni medisont, és még egyéb kérdések is felmerültek a dologgal kapcsolatban. Volt még valaki aki kérte, hogy tegyek be egy képet Kevinről. Én azt hiszem maradok Robertnél :P Tudjátok ő lett a vámpír ideálom xD Nála jobbat szerintem lehet, hogy nem találnék. De ha valakinek van ötlene egy bronzhajú aranyszín szemű dögös vámpírra, akkor küldje el e képet erre az e-mail címre: 93angyal@citromail.hu
A fejezetről pedig csak annyit,- most igedondolom azt, amit nem szabad leírnom.... Remélem tetszeni fog. Még annyit szeretnék mondani, hogy bocs a késés miatt, csak tegnap este rendesen felidegesítettek, úgyhogy attól féltem a végén még valamit rosszul írok. Aztán később elveszett az egész változtatás amit tegnap este csináltam ezen a fejezeten, de valahogy újra megírtam. Na de akkor jó olvasást! Puszi!
ui.: alulra tettem be egy videót. ha van kedvetek nézzétek meg. Ma találtam a youtubon. :)

7 megjegyzés:

eila írta...

Jaaj Angyal nagyon jó lett. Nekem tetszett és Kevin...olyan cuki:-P.
Amúgy próbálom én Robertet beképzelni Kevin helyére, de nem megy...:D. Csak egy Edwardra hasonlító alak jön elém XD. A feji vége lett a legjobb. Amikor írtad, hogy Kevin már akkor nagyon kötődött Medisonhoz amikor kicsi volt nekem mindjárt a "bevésődés" jutott eszembe.
Nah pussz
ui.:a fejezet remek, nem tudom elképzelni, hogy neked miért nem tetszik. :@

Hella

Angyal írta...

Hella én is úgy értettem, hogy Robert/Edward csak nem tudom xD Valamiért Edward helyett Robertet írtam... :/ Na mindegy... hülye vagyok,de így kell szeretni :D Amúgy a bevésődés nekem eszembe sem jutott :O Jéééé tényleg... ezzel még lehetne valami kezdeni... Milyen ötleteket nem tudok szerezni egy kritika alkalmával :P
Amúgy csak szimplán azért nem tetszik mert én írtam. Másokét jobb olvasni, meg azok jobban vannak megírva is mint az enyém :) na mindegy... köszi, hogy elolvastad! puszi :)

Moll Rowan írta...

Szia Angyal!!! Nagyo jóó lett ez a fejezet is. IMÁDOM!! Amúgy nem tudom mért, de én Kevin helyébe egy feket hajú srácot képzelek el. Talán a Kevin név hozta ki belőlem et a képet. De ez csak az én képem róla!! Nagyon ügyes vagy!! Pussz.

Nessie írta...

Szia Angyal! IMÁDLAK!!! Kérlek, kérlek, kérlek siess a folytatással.Annyira örülök hogy Medison végre megtudta Kevin titkát:D Arra nem számítottam hogy Kevin meg fogja harapni... Olyan jó lett!!! Sok sikert a folytatáshoz.Puszi

Angyal írta...

Köszi :D
Moll Rowan: a fekete hajú srác ötlete sem rossz... csak az a baj, hogy már az elején is bronz hajút írtam... :/ De mindenkinek a fantáziájára bízom ;) Amúgy köszi a kiritikát.
Nessie: A folytatást most elkezdem írni. Anyum holnap nem lesz itthon, úgyhogy délelőtt 10-től délután 5-ig a gépelőtt fogok ülni. Teljesen bekockulok... és termelem az új fejezet. És én is örülök, hogy végre megtudta Kevin titkát, végre nem kell húznom az agyatokat... csak az a böki, hogy ezután nem tudom mit írjak. vagyis a következő feji eleje már megvan a fejemben :P De a folytatás... nem baj majd kiötlök valamit ;) Eddig is volt valahogy, ezután is lesz. A 3-8 fejezetig nem volt betervezve semmi. Az első 2 fejezet megvolt fejben, a többi meg valahogy nagynehezen jött. Szal most is lesz valahogy. A Kevin harapós részt pedig direkt beleterveztem. Hisz, máshogy hogy derülne ki, hogy ki ő? Önszántából nem akarta elmondani, ígyhát rákényszerítettem. Húúú... ez felért egy kisregénnyel. Bocsi érte :S Ja és Nessie remélem hamar lesz folytatásod, mert asszem lassan tényleg belehalok a kíváncsiságba :S puszi! Köszi, hogy ezt az őrült fejimet is elolvastátok :D (Jah és bocs a sok hülyeségért, amit most leírtam.)

Mystic Angel írta...

Szia Angyal! Nagyon teccik a történeted! Nagyon tehetséges vagy!!! És arra szeretnélek megkérni, hogy esetleg elolvasnád-e az én történetemet? Mystic Angel néven keress. Nagyon örülnék neki, ha elolvasnád, és utánna esetleg véleményt is írnál. Visszatérve a te történetedhez! Nagyon teccik ennek a fejezetnek a vége olyan jó hogy nem lőtted le a poént! bár szerintem sejthető hogy mi fog történni, de nem baj! Akkor is jó! További jó munkát!! És hamar írj folytatást!!! :)

Truska írta...

Nagyon ügyesen kiküszöbölted, hogy ne ölje meg Kevint. Akkor most azért nem változott át, mert ő egy angyal? Medison aranyosan szégyenlős:) Tetszik:D Kevin története is marha jó:Dcsak így tovább! Bocsi, hogy eddig nem írtam.:$