Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. május 21., csütörtök

Tiltott végzet 6. fejezet


6. fejezet - Bizalom nélkül...

Este egy pillanatra felébredtem. Rosszul fordultam, és belenyilallt a vállamba. Aztán eszembe jutott, hogy Kevin is itt van. Vagyis itt kellene lennie. Megfordultam és megnyugodva vettem észre, hogy nem hagyott egyedül. Teljesen felé fordultam és elkezdtem nézni az arcát. Nem láttam persze semmi csak a körvonalát. De nekem ez is elég volt ahhoz, hogy valami furcsa érzés kerítsen a hatalmába, amit még sosem éreztem. Elkezdtem hezitálni, felébredne-e ha megérinteném az arcát? De nem! Erre még csak gondolnom sem szabad. Ha tényleg felébredne mit gondolna? Álmában rá akarok mászni vagy mi? Nem. Inkább nem kockáztattam. Csak távolról szemlélem...

Kevin. Ki lehetsz te? És miért nem bízol bennem? Annyi kérdés van körülötted, de én mégis bízok benned. Pedig úgy tűnik te bennem nem. De reggel nem menekülsz! Ezt itt és most elhatároztam. Nem érdekel mibe kerül, de ki kell derítenem ki. Nem a kíváncsiság miatt, csak be akarom bizonyítani neki, hogy nem félek tőle. Eddig nem sokat tudok róla. Például nagyon gyors és hideg a bőre. Ja és csak úgy mellékesen, gyönyörű, mint egy görög isten. Nem tudom mi lehet, de nem is félek tőle, hogy megtudjam. Ha eddig nem bántott ezek után sem fog. Ha pedig nem ugrik rá a vadászra, én már régen a föld alatt lennék. Vagy még ott sem.
Tehát mindenféleképpen hálával tartozom neki. Ha pedig nagyinak igaza volt, még sokat segíthet nekem. Elsősorban saját magam megismerésében. Másodsorban még nem tudom.
De elég volt ennyi agyalás mára. Így is fáradt vagyok. Ha pedig nem akarok úgy kinézni, mint egy zombi, megpróbálok tovább aludni. Meg amúgy is kell az erő a reggeli vallatáshoz. Ami már előre látom, nem lesz könnyű... Elhelyezkedtem kényelmesen az ágyamban, magamra húztam a takarómat, majd mély álomba merültem.

Reggel az ablakon beszűrődő fényre ébredtem. Azért nem mondom, hogy napfény, mert az lehetetlen. Vagyis nem az, de ahogy kinéztem csak a nagy szürkeséget láttam az égen. Felültem. A takaró leesett rólam a földre, és csak most eszméltem rá. Valaki átöltöztetett.
Te jó ég! Elöntötte a forróság az arcomat. Remélem nem Ő öltöztetett át.
Ha már Ő-nél tartunk... merre is van? Tapogattam a helyét ahol feküdt, de nem láttam sehol.
-Kevin? - először szinte csak suttogtam, annyira be voltam rekedve. De aztán megpróbáltam hangosabban is megszólalni.
-Kevin! - ez pedig már túl hangos volt. De legalább meghallotta.
Az ajtóm nyílt, és Kevin bedugta rajta a fejét.
-Igen Medison? - mosolygott felém. Nekem pedig elakadt a szavam.
-Ööö... csak azt hittem eltűntél.
-Nem, csak a konyhában összeütöttem neked valamit.
-Nem kellett volna, de köszönöm. Le is megyek akkor. Csak először felöltözök.
-Nem, nem kell felkelned. Pihenned kell.
Na persze... még két hétig itt feküdni az ágyban, várva mikor jön el értem a vadász.
-Nem. Lemegyek. Meg kell erősödnöm, és azt csak akkor tudom megtenni ha nem fekszem tovább az ágyban.
-Hogy lehet valaki ennyire makacs?
-Hogy nem bízhat valaki ennyire bennem? - nem bírtam magam türtőztetni. Ki kívánkozott belőlem. Megmondja, hogy mit csináljak, kikönyörgi belőlem a válaszokat a kérdéseire. Én hol maradok? Nekem ki adja meg a válaszokat?
-Ez most hogy jön ide? - nézett rám bosszúsan.
-Sehogy. Csak gondoltam valamivel én is visszavágok.
A hangulat már nem is volt olyan jó, mint eleinte.
-Rendben. Akkor gyere le. - sóhajtott, majd eltűnt az ajtónyílásban.
Ez nem lehet igaz! Ha azt hiszi, ilyen könnyen megússza, akkor nagyon nagyot tévedt! A lábaimat az ágy mellé helyeztem. Szerencsére az mellettem volt egy éjjeli szekrény, abban találtam egy biztos kapaszkodó pontot. A többi pedig már csak a lábaimon múlik.
Lendületet vettem, és nagynehezen felálltam. Egy kicsit inogtam, de sikerült megállnom. A fejem viszont fájt. Aztán végre megtettem az első lépéseket. Na, nem is volt olyan nehéz szerencsére. Gond nélkül elértem a ruhásszekrényemet. Kinyitottam és kivettem belőle egy kényelmes melegítőnadrágot és egy pulcsit. Visszabotorkáltam az ágyhoz, majd felöltöztem. Aztán megint lendületet vettem. Felálltam és lassú léptekkel megindultam az ajtó felé. Amikor ez a küldetés is befejeződött jött a lépcső. A korlátot erősen markolva lejöttem rajta. Vagyis lejöttem volna, ha az utolsó két lépcsőfokon nem bukok fel. De Kevin elkapott. Mérgesen rámnézett és gyorsan eltolt magától. Amikor sikerült a konyhaasztalhoz vezetnie leültetett és elémtolta a tányéromat.
-Miért nem szóltál? Mi van ha a lépcső tetején botlasz meg és onnan gurulsz le?
-Azt hittem, nem akarsz segíteni.
-Hát az igaz, nem akartam, hogy legyere. De azt nem mondtam, hogy nem segítek.
-Oké. Akkor legközelebb szólok! - csattantam fel.
-Jó nyugi. Nem kell leharapni a fejem
-Nem az csak... - sóhajtottam egyet.
-Csak?
-Csak... nem tudlak megérteni. Az egyik pillanatban kedves vagy velem, bízol bennem. A másikban pedig olyan ellenséges és távolságtartó vagy. Én nem értek már semmit.
Tudta mire gondolok. Ezzel próbáltam úgymond rávezetni arra, ideje elmondania amit tudni akarok.
-Megmondtam, hogy nem!
-De miért?
-Még nincs itt az ideje.
-És mikor lesz?
-Nem tudom.
Dühösen fújtam ki a levegőt. Akkor sem adom fel. Megettem a reggelimet, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a mobilom felé, ami most a nappaliban volt. Megnéztem mennyi az idő. Hm, pont szünet van. Gyorsan megkerestem Amy nevét és tárcsáztam.
-Mit csinálsz? - kérdezte Kevin kíváncsian.
-Szerinted? - kérdeztem gúnyosan.
-Telefonálsz. - ez nem kérdés volt, inkább kijelentés. De ha tudta, akkor minek kérdezte?
-Igen képzeld.
Nem is vettem észre, de Amy közben felvette a telefon.
-Heló, itt Amy.
-Szia Amy! Medison vagyok.
-Szia! Annyira aggódtam érted. Hogy vagy?
-Egész jól. Holnap már képes leszek suliba menni. Tudnánk ma találkozni? Mert levagyok egy kissé maradva és szeretnék mindent bepótolni.
-Persze semmi akadálya. Ma mikor érsz rá?
-Nekem mindegy. Az a lényeg te mikor érsz rá.
-Negyed háromkor vége a sulinak. Aztán elmegyek hozzátok. Az úgy megfelel?
-Tökéletes. Örök hála.
-Semmiség. De most leteszem, mert becsöngettek. Bocsi. Szia, puszi.
-Szia.
Letettem a telefont és Kevin felé fordultam. Fortyogott a dühtől.
-Ki mondta, hogy holnap mehetsz iskolába?
-Talán... én? - próbáltam annyi gúnyt erőltetni a hangomba amennyit csak tudtam.
-Miért kell ennyire makacsnak és akaratosnak lenned Medison?
-Miért kell titkolóznod Kevin?
-Látom ma nem vagy hangulatodnál. Majd szólj ha észheztértél.
-Te pedig szólj, ha hajlandó leszel megbízni bennem.
Mire kimondtam már ott sem volt. Felment a szobájába. Azt hiszem. De nem baj. Egyszer úgyis el kell mondania amit tudni akarok. Hogy előbb vagy utóbb az csak rajta múlik.

A délelőttöm további része eseménytelenül telt. Kapcsolgattam a csatornák között, majd megállapodtam egy horrornál. Ez is fura volt. Délelőtt nem szoktak horrorokat leadni. Azt hiszem valami Éjféli etetés volt a címe. Vagy valami ehhez hasonló. De nagy hülyeség volt a végén megállapítottam. Egy fényképész pasiról szólt, aki éjfél után a metrón utazó fura pasi után nyomozott. A végére úgy festett mint aki begolyózott. De azért annyira mégsem. A metrón tényleg furcsa dolgok történtek. Mindenhol vég fröcsögött és miegyebek. De a legmorbidabb az egészben, a kampókra felakasztott emberek voltak. A végére valami nagyobb csattanót vártam volna, de csak ilyen ufó-szerű kis lények voltak benne még nagyobb szörnyecskévé átmásítva és azokat kellett etetnie. Miután vége lett le is kapcsoltam a tv-t. Nyugodtan megebédeltem. Kevin pedig még mindig nem akart előjönni a szobájából. vajon mit csinálhat?
Miután megettem az ebédemet ránéztem az órára. Háromnegyed kettőt mutatott. Ennyire elment volna az idő? Amilyen gyorsan csak tudtam felmentem a lépcsőn, be a szobámba és kikészítettem a cuccaimat. A táskámat a vállamra kaptam és visszaindultam a lépcső felé. Így nem volt tele a kezem és tudtam kapaszkodni. Mire leértem megint eltelt egy kis idő. Már nagyon vártam Amyt. Szerettem volna végre beszélni valakivel Kevinen kívül. Akivel most sem beszélek - vagyis én beszélnék - csak most valahogy nincs közös témánk. Amy fél háromkor meg is érkezett. Ajtót nyitottam neki. Ő pedig megölelt engem.
-Jaj de örülök, hogy jól vagy!
-Én is, de ha ennyire szorítasz nem sokáig! - nevettem el magam. Elhúzódott tőlem és mérges arccal nézett rám. De a következő pillanatban már ő is nevetett.
-Kevin itthon van?
Gondolhattam volna, hogy ez lesz a következő kérdése.
-Nem tudom biztosra. Reggel óta nem láttam.
-Csak mert le akartam szidni, amiért nem szólt, hogy jobban vagy. Amikor hazahoztunk a kórházból átöltöztettelek, mert Kevin megkért rá - huhh. Nagy kő esett le a szívemről. Legalább nem kell neki ezt a kínos kérdést feltennem. - De aztán mentem haza, mert késő is volt és úgysem tudtam volna túl sokat tenni érted.
Bőszen bólogattam.
-Persze megértem. Gyere menjünk be a nappaliba.
Leültünk. aztán Amy elővette a leckét. Te jó isten! Két nap alatt ennyi pótolnivalót felhalmozni már kész világrekord. De ahogy átfutottam a szememmel megnyugodtam. A többséget tudom miről van szó.
-Amúgy a suliban történt valami érdekes?
-Hát annyira nem történt érdekes. - kajánul elvigyorodott. Pasiszagot érzek...
-Csak nem Jessicáékkal kapcsolatban van valami új fejlemény?
-Honnan tudtad?
-Tudod ráérzek az ilyen dolgokra. Na de mesélj?
-Hát igazából semmi olyan érdekes dolog nem történt, Jessica viszont váltig azt állítja, randijuk lesz.
-De jó! - tényleg örültem neki. Legalább leszáll rólam és a velem alkotott hülye elméleteiről.
-Neked tényleg van örülni valód. Valahogy meggyőztem Jesst, hogy nem akarsz semmit a sráctól. Aztán hitt nekem. Úgyhogy nyugi, már nem kell aggódnod.
Még egy pipával több az "amit meg kell oldani" listámon. Még tovább beszélgettünk ilyen lényegtelen dolgokról, amik engem nem igazán érdekeltek, de meghallgattam. Miután elég sokat beszélgettünk egy kicsit kiszáradtam.
-Amy kérsz valamit inni?
-Persze. Köszönöm. Épp kérdezni akartam.
Kimentem a konyhába és visszatértem két pohár teával.
-Köszönöm. - mondta Amy, majd belekortyolt.
Közbe továbbhaladtunk az anyaggal. Most jöttem rá, az egyik füzetemet fent hagytam.
-Egy pillanat és jövök vissza, csak lehozom a füzetemet.
-Oké.
Felszaladtam és a könyv kupac legaljáról kihúztam a füzetemet. Persze minden borult vele együtt. Óriási puffanással az össze könyvem a földön kötött ki. Na szép. Elkezdtem összeszedegetni, de már Kevin is bent volt a szobában és segített.
-Nem akarok veled beszélgetni. - figyelmeztetett. Gondolhattam volna. - Csak jöttem megnézni, nem esett-e valami bajod.
-Nem, semmi.
Miután sikerült összeszednünk elmorogtam neki egy köszönömöt. Ő biccentett és visszament a szobájába. Én pedig Amyhez a nappaliba.
Kíváncsian méregetett.
-Mi volt ez a nagy puffanás?
-Jaj semmiség. Csak a könyveim.
-Okés. Hallod, ezt itt hagyom. Nekem is kéne még tanulni, Holnap viszont úgysem lesz ilyen óránk. Úgyhogy itt hagyom.
-Rendben. Nagyon köszönöm.
-Szívesen.
Kikísértem az ajtón.

-Majd akkor holnap találkozunk. - köszönt el amikor már a kocsiban ült.
-Jó. Szia.
Addig integettem neki, ameddig be nem fordult a sarkon.

A nappaliban ismét beletemetkeztem a pótolnivalóba, közben pedig iszogattam a jó meleg teámat. Úgyis egy kicsit kihűltem.
Miután mindennel végeztem felvittem a szobámba a könyveket és bepakoltam. Mivel már nagyon fáradt voltam, elvégeztem alvás előtti teendőimet, Kevinnek jó éjszakát kívántam - ez abból állt, hogy az ajtója előtt elmormoltam egy "Jó éjszakát-ot" - és befeküdtem az ágyba. Elég nehezen jött álom a szememre. Pedig az előbb még olyan fáradt voltam. De nagynehezen mégis sikerült. Abban a hitben aludtam el korábban, hogy reggel majd frissen és kipihenten ébredek. De miért is lett volna így?


Ez a fejezet kicsit eseménytelen lett. De a következőben remélem fedeztek majd fel egy kis izgalmat. Remélem nem lett annyira rossz. puszi nektek! Ja majd elfelejtettem: KRITIKÁT!

7 megjegyzés:

Nessie írta...

Szia! Klassz lett ez a fejezet is. IMÁDLAK!!! Siess lécci a folytatással. Kíííváncsi vagyok :D PUSZI

Angyal írta...

Most majd 8 körül elkezdem írni a folytatást, szal nem kell aggódni :D Tegnap este is 2 óra alatt megírtam a folytatást, szal lehet reménykedni :P

bimbicsi írta...

Ideis beírom hogy elsőosztályú folyti lett, kifejezetten tetszik.

Moll Rowan írta...

Szia Angyal! nagyon j´lett ez a fejezet is!!!! Grat nagyon várom már a afolytit!! Siess kérlek!!! ( bocsi hogy surgetlek de már nagyon várom a folytit)

Truska írta...

Szia Angyal!
De jóó,tudok írni:D
Na szal nagyon jó lett a fejezet:D Nem semmi ez a csaj, egy horror ebéd előtt:D Csak így tovább:D Várom a folytatást! puszi
az oldalam címe: http://truska-twilightfanfiction.blogspot.com/

Angyal írta...

Szia Truska! Igen sikerült megoldanom az írási problémákat. Igazából a horror ebéd előtt a saját példám alapján alakult ki:P A folytatás pedig most írom, igaz valamiért elég nehézkesen megy :S az oldaladat pedig megnézem ;)

Szandy írta...

Szija!Nagyon tetszik a történeted!Így tovább!!!Az Éjféli etetés címü filmről én is tudnék mesélni...
kicsit gusztustalan...de mind1.
További jó írást!;)