Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. május 18., hétfő

Tiltott végzet 5. fejezet

5. fejezet

-Rendben elmondok mindent. De előtte válaszolj egy kérdésemre...
-Az attól függ mi lenne a kérdés...
-Az előbb miért néztél olyan meglepődötten rám? Mármint amikor felébredtem.
-Hát azért is mert végre felébredtél.
-És mi a másik ok?
-Az, hogy ragyogtál. Mi történt veled?
-Amikor elmesélem a történetemet, majd erre a részre is kitérek. De előtte hallanod kell az elejétől a végéig, hogy megértsd.
-Rendben. Akkor ha kérhetlek, kezdj bele.
Belenéztem a szemeibe. Egy kicsit feszült volt. Mint ahogy én is. Mind a ketten tudtuk, hogy sok igazság és kérdés fog felmerülni az elhangzottak után.
-Akkor belekezdek. De előtte még elmondanám, hogy sokmindent még én sem értek. És ha befejeztük, tőleg várom a válaszokat - reménykedve néztem rá. Talán tényleg válaszol. Hiszen mostmár nem nagyon van mit tikolni előttem. Tudom mi vagyok, és azt hiszem ezt ő is tudja. Így csak segíthet nekem azzal, hogy elmondja amit tud.
-Megeggyeztünk - elég feszült volt a hangja, de az ígéret pecsétje is bele volt vegyítve.
-Akkor belekezdek. Amikor Amyivel... - az utolsó szót gúgyosan mondtam ki. Nem értettem miért, de így sikeredett. Ő csak mosolygott rajta. - Na szóval amikor ti ott maradtatok, és gondoltam elindulok egy kis felfedező útra. Ahogy mentem az erdőben, láttam egy árnyat elsuhanni nem messze tőlem. De nem törődtem vele. Azt hittem csak a képzeletem játszik velem az álmom miatt... - itt elharaptam a mondatot. Nem akartam még neki elárulni ezt. De inkább folytattam, mert egyre idegesebb lett minden alkalommal, amikor elhalgattam - De aztán valaki megfogta hátulról a nyakam. Elmondta, csak játszani akar velem. De aztán meghallottam a hangotokat. Ő is, és egy pillanatra elengedett. Én pedig kapva az alkalmon elkezdtem rohanni. Aztán hátulról nekemrontott, és nekicsapódtam egy fának. Hasra estem, ő pedig a hátamra fordított, és megkarmolt - megremegtem. A vállam megint sajogni kezdett. De inkább folytattam - Azután valaki leszedte rólam. Onnantól pedig eszméletlen voltam... azt hiszem - jelentőségteljesen Kevinre néztem. Csak ő tudhatta, mi történt velem, miután elájultam.
-Majd a végén elmondom az én verziómat is... de kérlek folytatsd - elég ideges volt. Csak tudnám miért?! Én lehetnék ideges, amiért mindent csak harapófogóval tudok kihúzni belőle. De most még arra sem volt erőm, hogy ideges legyek. A beszéd elvette minden erőmet.
-Amikor felébredtem, - legalábbis akkor ezt hittem-egy nagyon fényes helyen találtam magam. Nagyi pedig várt rám.- megint könnybelábadt a szemem. Ott volt nagyi, de el sem tudtam tőle búcsúzni. - Elmondta, hogy egy olyan helyen vagyok, ami átjáró a két világ között. Az élők és az angyalok világa között. Majd elmondott mégvalamit, amit eddig nem tudtam. Te ismered azt a mesét, ami elmeséli ahogy az angyalok megszülettek? - bólintott. Hát persze. Hogy is gondolhattam, hogy ő ezt a történetet nem ismeri. Nagyi is sokat emlegette, és Heaven is megmondta, hogy ő majd válaszol a kérdéseimre. - Akkor jó. Megspórolsz nekem egy kis időt és energiát. Már tudom mi történt Camillel. Született egy lánya Cedriktől. De ő maga sajnos, mint az eredeti történetben meghalt. Azok az emberek vették magukhoz, akikhez a lány elment, és felnevelték a kisbabát. Később őket hívták a Védőknek. Camil lánya, pedig félvámpír volt. Vagyis jobban mondva félig vámpír, félig angyal. De a vámpír énjéből nem sok képessége maradt. Csak a sérthetetlen bőr - hoppá. Ledöbbentem. Eddig tényleg nem történt velem semmi baleset. Nem vágtam meg magam és miegyebek. Anya mindig azzal magyazárta, hogy elkerülnek az ilyen dolgok. De akkor a mai, vagyis azt hiszem mai kéztöréses és fejsebes eset mi lehetett? Meg a vágás a vállamon? Húha Kevin.... nehéz dolgod lesz már előre látom. Ezt meg is kuncogtam. Kevin értetlenül meredt rám. Épp kezemmel leintettem, hogy ne kérdezzen, és inkább folytattam a mesélést. - A lánynak családja lett. De Dominik családja is tovább szaporodott. Később a két család tagjai találkoztam. Eddig nem tudtak egymás létezéséről, túl sokat. Legalábbis ez egyik tényleg nem tudott a másikról, a másik pedig lehetetlennek tartotta a dolgot, hiszen meghalt Camil. De ahogy szokás mondani: tévedni emberi dolog. A két család között háboró lett, amihez a vámpírok is csatlakoztak. Háború a bukottak és a rendes angyalok között. Nem kérdés, hogy Dominik családja volt a bukott angyalok csoportja. Köztük voltak a Vadászok is - Kevin felszisszent. Tehát tudja. Akkor biztos azt is tudni fogja, hogy vadászik. Ha már annyi halálnemet végiggondoltam, ténylegesen tudjam, hogy öl. És a későbbiekben is jól fog jönni a felkészülésre. - A vámpírok pedig az angyalokat segítették. De végül nem sokan maradtak az angyalok. A bukottak túlerőben voltak. Később bújkálni kellett, mert a bukottak üldözték őket. A Védelmezők segítettek az angyaloknak. Mint ahogy nagyi is. Én így kerültem hozzá, és anyához. Én is egy angyal vagyok. A szüleim menekültek, de réjuk találtak. Engem sikerült megmenteni, de őket nem. Aztán anyával magukhoz vettek. Azért nem mondték el nekem eddig mindezt, mert nem hitték, hogy bajbakerülök még.
-Hogy mekkorát tévedtek - sziszegte a fogai között Kevin.. Kérlek folytasd....
-Nagyi még mesélt az angyalokról, és a képességeimről. De aztán jött Heaven, nagyi őrangyala, és megtiltotta, hogy mondjon még neki valamit. Azt mondta, majd te elmondod amit még kell - reménykedtem benne, tényleg így lesz - És valami Társaságot is megemlített. Azt mondta Nagyi, a Vadász most rohan hozzájuk, hogy szóljon nekik rólam. Kérdeztem, mit tegyek, de megintcsak azt mondták te majd segítesz. Még kérdeztem volna valamit nagyitól, de valami elkezdett elhúzni tőle. Heaven azt mondta, lejárt az időnk. Még el sem tudtam tőle búcsúzni - már megint elkezdtem sírni. Eszembe jutott a pillanat, amikor bekerültem a sötétségbe. Nagyi már nem volt velem. Egyedül voltam. Aztán erőtvettem magamon, és folytattam a mesélést- Egy sötét helyen találtam magam. Szörnyen egyedül éreztem magam. Ezt az idő arra használtam, hogy megértsem magamban a kérdéseket. Amikor elfogytak, és rájöttem nem tudok rá magamtól választ találni rájuk, a Vadászról kezdtem el gondolkozni. Mi van ha elveszi a lelkem? A sötétben sokszor eljétszottam a gondolattal mi lesz ha felébredek és a karjaiban találom magam. Amikor ezek a gondolatok is kifogytak a fejemből, kétségbeestem. Olyan régen lehettem ott. El sem tudtam képzelni. Azt hittem kómába estem. De aztán meghallottam egy hangot. Ami a nevemet suttogta, és azt mondogatta, hogy ébredjek fel. Én visszakiabálta neki, de nem kaptam rá választ. Tehetetlenségemben a földre rogytam, és csak sírtam - most vettem észre, hogy már megint végifolynak a könnycseppek az arcomon - De megint hallottam a hangot. Erősebben. Felálltam és elkezdtem rohanni. Nem tudtam merre, csak a hangot akartam megtalálni merről jön. Sokáig futottam a sötétben. Végül kifáradtam, és megint összerogytam. Összegömbölyödtem és sírtam tovább. Ahogy ültek, karok érintettek meg. Legalábbis azt hittem. De amikor felnéztem nem volt ott senki. Csak az a fény. Eindultam felé. Egy ajó volt. aminek a nyílásaiból aryan fény szűrődott ki. Kinyitottam, és megláttam magam, ahogy fekszem az ágyamban. Te is akkor jöttél be a szobába. Akkor értettem meg, kinek a hangját hallottam a sötétben. Fégül kiléptem a sötétből, és bezárult mögöttem az ajtó. Magamfölé hajoltam, és vágre már a saját testemben ébredtem. Hát azt hiszem ennyi lenne. Szeretném neked megköszönni.
-Nem kell megköszönni - engem ne érdekelt. Ha nem is hagyja megköszönni, legalább egy ölelést elfogadhat. Elhatározásomat be is végeztem. Megöleltem. Eleinte merev volt, és nem is viszonozta az ölelést. De aztán karjait felemelte, és körémfonta. A vállába fúrtam a fejem, és most jöttem csak rá: először érezhetem az illatát. Nagyon jó illata volt. Még a legjobb parfümöt is felülmúlta. De mit vártam? Tökéletes teste láttán, a férfi modellek elbújhatnak a sarokban. Most egy póló volt rajta, ami a testére feszült. Gyorsan kibontakoztam az öleléséből, megelőzve nehogy olyat tegyek amit nem kéne.
-De most ha megkérhetlek, elmondanád a te verziódat? Hogy találtatok meg Amyvel?
Mély levegőt vett. Biztos számított a kérdésemre, de a választ még nem gondolta át.
-Észrevettük, hogy már nem vagy velünk. Én... én... megijedtem. Valami elvonta rólad a figyelmem. Nem tudom mi volt az. De befolyásolta az ösztöneimet. Nem tudtam hol vagy. Amy mondta, majd biztos visszajössz. De én mondtam neki, induljunk el megkeresni. Rossz előérzetem volt, és reméltem nem következik be. Ahogy haladtunk az erdőben, meghallottalak téged és a Vadászt - a keze ökölbeszorult. - Nem hagyhattam, hogy Amy megtudja mire vagyok képes. Azt javasoltam neki váljunk ketté. Mivel ő jól ismeri az erdőt nem tévedhet el. Én meg majd csak kitalálok valahogy. Belement. Amint eltűntem a szeme elől gyorsítottam. De így is későn értem oda. A Vadász már megkarmolt. Lelöktem rólad, de elmenekült. Te közben sikoltottál a méregtől. Amit akkor átéltem, az nem fogható semmihez. Az a kín, hogy ígéretem ellenére nem tudtalak megvédeni. A Vadász mérge halálos. Azt hittem elveszítelek. - maga elé meredt. Én pedig rá. Azt hitte, hogy elveszít? - Gyorsan a karomba kaptalak, és ahogy tudtam szaladtam a kocsihoz. Közben már alábbhagyott a sikoltásod, aztán végül elhalkultál. Amy is odaért , így bevittünk a kórházba. Ott az ápolóknak azt hazudtam, hogy legurultál egy lejtőn. Korholtak, hogy miért emeltelek fel, de mivel az orvosira járok, - meglepődtem. Kevin az orvosira jár? Sok meglepetést tartogat még számomra az biztos- így megnyugtattam őket, hogy szakszerűen jártam el. Ott bekötötték a fejed, és a vállad, a kezedet pedig begipszelték. De azt sajnos nem tudták, miért nem akarsz felébredni az ájulásból. Végül alra a következtetésre jutottak, hogy te magad nem akarsz felébredni. De most, hogy elmesélted, már megértettem, hogy amikor a nagymamáddal beszélgettél, nem volt alkalmad felkelni. A sötétség pedig biztos azért volt, mert túl sok ideig tartózkodtál a másik síkon, és az elméd nem tudta eldönteni, merre akarsz menni. Később ezért ajánlotta fel neked úgymond az ajtó lehetőségét. Azt pedig, hogy élsz-e ezzel a joggal már tényleg neked kellett eldöntened. Te pedig -szerencsére- éltél ezzel a lehetőséggel, és most itt vagy velem. Hát ennyi lenne azt hiszem. Most pedig hallgatom további kérdéseidet.
-Hagy gondolkozzam... - megkellett fontolnom, mi az amire legelőször kíváncsi vagyok. - Rendben. Hogy öl a Vadász?
Egy percnyi gondolkodási időt hagytam neki, hogy összeszedje a gondolatait, végül megszólalt:
-Ezt most elég nehéz elmagyarázni, hiszen én is csak hallomásból tudok a dologról. Szerencsére még nem volt alkalmam végignézni.De volta olyan szerencsések vagy épp szerencsétlenek, akik látták, de megmenekültek. Tudod a Vadásznak elég egyszerre két lélek, és kb. egy hónapig nem kell vadásznia újabb lelkekre. Ha pedig angyallal találkozik, főleg. Az angyalok lelkiereje óriási. Főleg a még át nem változottaké. A módszerei pedig ha úgy vesszük, neked már egy kicsit ismerősek. A méreggel megbénítják az ellenségüket, vagy ha olyan erős a dózis - főleg az embereknél, és az elmúlt napban nállad is - akár halálos is lehet. Aztán pedig a kezét a szívedhez teszi, és állítólag valami kék vénycsóván keresztl, kiszívja belőled a lelkedet. De az a kín, amit akkor átélhetsz borzalmas lehet. Akik látták és hallották mi történt, azt mondták olyan lehet, mintha kitépnél a szívedet. - amikor Kevin a végéhez ért, megborzongtam. Mindent átgondoltam, de a tényleges verzióra nem voltam felkészülve. Ez sokkal borzalmasabb volt, mint amit én a sötétségben elképzeltem.
Kevin észrevehette a reakciómat mert megszólalt:
-Sajnálom, de te voltál annyira kíváncsi. Legközelebb kíméletesebb leszek.
-Nem semmi baj... - próbáltam magam tartani. De ahogy az arcát láttam, nem sikerült meggyőznöm.
-Mindegy. Akkor térjünk a következő kérdésedre.
-Mióta ismerted nagyit? Igazából hogy kerültél a nagyapához?
-A nagymamádat már leánykora óta ismerem - itt szünetet tartott. Meg kellett emésztenem az elhangzottakat. De az lehetetlen! Alig néz ki húsznak. Akkor meg miről beszél?
-Kevin én ezt nem értem.
-Majd idővel mindent megfogsz érteni. A nagypapádhoz, pedig tényleg úgy kerültem, hogy a szüleim meghaltak. Csak épp nem balesetben, ahogy mindenkivel elhitettük. A bukottak ölték meg őket - az utolsó szavakat már annyi döhvel ejtette ki, hogy rossz volt hallgatni. Egy biztos: bosszút forralt - A nagyapád is miattuk haldoklik... upsz. Ezt nem kellett volna.
Félve nézett rám. Eléggé sokkolt a dolog. Már nagyapát sem hagyják békén?
-Mi történt? - kérdeztem elszántan.
-Már ennyit sem szabadott volna elmondanom. Kérlek ne kérdezz erről többet. Bármit kérdezhetsz, csak ezt nem.
-Rendben. Mi vagy te? - nem kíméltem. Belevágtam a közepébe - Azt tudom, hogy valamiben más vagy, mint a körülöttem lévő emberek. Nem öregszel - ezt az is mutatja, hogy már fiatal korában is ismerted a nagyit. Hihetetlenül gyors vagy. Ezt onnan tudom, hogy a Vadászt egy elmosódott folt lökte le rólam. Te pedig magad is mondtad, hogy sikerült rólam leszedned. - úgy nézett rám, mint akinek elmentek otthonról - Ne nézz így rám! Attól, hogy bevertem a fejem, tudom mennyi egy meg egy!
Az arca elkomorult.
-Sajnálom, hogy hülyének akartalak mutatni. De... még ezt sem mondhatom el. Medison mindennek eljön a megfelelő ideje. Én csak a te javadat akarom!
-Mit? Azt akarod, hogy oldallyukadásban meghaljak, mert nem voltl hajlandó elárulni egy dolgot?
Megrándult a szája széle. Mintha mosolyogni akart volna, de aztán megint elkomorult. A legkomolyabb pillantását vetette rám, és arany szemeit az enyémekbe fúrta.
-Nem akarom, hogy félj! - a hangjában sok érzelem volt. Féltés, szeretet, szeretet, és mégtöbb szeretet. A szemei is erről árulkodtak. Elvesztem bennük. Egy percig meredtünk egymásra, majd a végén nagynehezen megtörtem a csendet:
-Ha velem vagy, nem félek - nem tudom miért mondtam. Csak úgy kicsúszott a számon. Alig ismertem és mégis ebben a kis időben úgy megnyíltam előtte, mint még soha senki más előtt.
-Csak attól félek, hogy még valakit elveszítek amiatt, aki vagyok. Nem akarom, hogy anya vagy Amy, vagy épp te legyél a következő.
-Engem ne félts Medison. Velem minden rendben van.
-De meddig?
Tétovázott. Aztán erőtt vett magán, és az arcomra helyezte a kezét.
-Ha azt akarod, örökké.
Elakadt a lélegzetem. Képes lenne az életét is feladni értem?
-De Kevin, én ezt nem kérem tőled.
Elfordította a fejét, és lemondóan suttogta:
-Pedig megtehetnéd.
Azt hittem rosszul hallok, de inkább nem kérdeztem meg mit mondott. Már erőm sem volt hozzá.
-Medison aludnod kéne. Szívós vagy, de attól pihenned kell. A méreg nagyon erős volt a szervezetedben. Egy ekkora dózistól teljesen lebénulhattál volna, vagy meghalhattál volna. De valamiért, nincs rád hatással. Most a gyógyítóerőd lassult le egy kicsit. Azért nem jó még a karod. De ha most alszol, akkor holnapra talán jobban leszel.
Alvás. Nem akarok aludni. Ha alszom, előjönnek az álmaim. Nem akarok álmodni!
-Kérlek Medison aludj. Magadrahagylak. Próbálj meg aludni.
-Ne kérlek! Ne hagyj egyedül. Eddig egyedül voltam. Legalább csak ma ne hagyj egyedül.
-Rendben. Ahogy szeretnéd.
Azzal beült a fotelbe, és engem kezdett el nézni.
-Kevin... - nem tudtam hogy kérdezzem meg. - Nem túl kényelmetlen ott?
-Egy éjszakát csak kibírok - mosolyodott el.
-Ha szeretnéd... - lesütöttem a fejem. A végén még félre érti. Igaz én szeretném, ha félreértené. De azért annyira nem - na szóval... nem jönnél ide mellém? Franciaágy, ketten is elférünk rajta. Tudom, hogy elég bizarr de...
-Nem. Semmi baj. Megértem.
Azzal odajött hozzám, és mellém feküdt. Így már nyugodtan tudtam aludni. Csak még egy kérdést szerettem volna feltenni neki:
-Kevin?
-Tessék Medison?
-Meddig voltam eszméletlen?
-Két napig.
Már erőm sem volt szörnyűlködni. Csak magamban végigfuttattam az eseményeket. Egy és fél napig a sötétben. Egyedül. De nem baj. Most itt van mellettem Kevin. Ha ő itt van, nem eshet nagyobb bajom, mint a mai. Legalábbis most úgy érzem.

Nincsenek megjegyzések: