Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. május 9., szombat

Tiltott végzet 2. fejezet

2. fejezet - Történések

… Vagy mégsem? Egy erdőben találtam magam. Körülöttem mindenhol fák, a talaj pedig csúszott a sártól. Hirtelen beszélgetésre lettem figyelmes.
-És hova akarunk majd menni?
-Majd megtudod.
Már csak ennyit tudtam kivenni a beszélgetésből. Aztán megláttam két lányt, biztos ők beszélgettek. Majd amikor közelebb értek, nagy meglepetésemre az egyik én voltam, a másik Amy. És még egy srácot is véltem felfedezni Amy oldalán. Biztos a barátja volt. Vagy nem? Elég furcsán pillantott rám, amikor nem néztem felé. A pillantása tele volt szeretettel. Nagyon jól nézett ki. De mit is akarnék én egy ilyen adonisztól? Egymás mellett sétáltunk, jobban mondva ők sétáltak, én csak botorkáltam. Közben folyamatosan faggattam Amyt, hova visz.
-Madison, nem mondták még neked, aki kíváncsi, hamar megöregszik? – Amy rám vigyorgott, én pedig bosszúsan fújtattam.
-De én akkor is tudni akarom!
-De nem fogod megtudni, csak majd ha odaértünk….
Aztán egy fehér villanás. Még mindig az erdőben voltam, de nem ott ahol az előbb. Amy nem volt már mellettem. Helyette egy fekete csuklyás alakot láttam. Felém közeledett, én pedig elkezdtem futni. Nem jutottam sokáig. Nagy erővel nekiestem egy fának. Valaki hátulról megtaszított. A fekete csuklyás alak egy szempillantás alatt mellettem termett. Megfordított, én pedig belenéztem fekete dühtől izzó szemeibe. Sikítottam.

Sikoltva ébredtem fel. Amikor észrevettem, hogy a szobámban vagyok egy kicsit megnyugodtam, majd zokogni kezdtem. A testem ragadt az izzadságtól, és mostmár az arcom is vizes volt patakokban folyó könnyeimtől. Ennyire nem borultam még ki hogyha rosszat álmodtam. Igaz, az eddigi álmaim nem is voltak ennyire… valósághűek. Magamhoz öleltem a párnámat, úgy zokogtam tovább. Egy kis idő elteltével elapadtak a könnyeim. Amint kitisztult a látásom, megnéztem mennyi az idő. Még csak öt óra volt.
Lementem a konyhába inni egy kicsit. Anya sajnálatomra még mindig nem volt otthon. A konyhából gyorsan felszaladtam az emeletre. Egy kicsit le kell magam nyugtatni. Beszaladtam a szobámba, összeszedtem valami kényelmes ruhát, aztán elindultam a fürdőbe. Lepakoltam a cuccaimat a mosdó melletti kis sámlira. Volt szerencsém megnézni magam a tükörben is. Amit láttam egyenesen hátborzongató volt. Az addig szép hullámos hajam, most kócos volt. A szemem is dagadt volt a sírástól. Csoda, hogy még láttam. A ruhám pedig… borzalmas. Nem volt rajtam olyan pont, ahol ne lettem volna vizes. Gyorsan levettem a szemem a tükörről. Levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. Egy kicsit lenyugodtam. A forró víz jót tesz az idegeimnek. Miután sikeresen elfolyattam az összes meleg vizet, kikászálódtam a zuhanyzóból. Elégedetten konstatáltam, hogy mostani tükörképem már egész tűrhetően néz ki. A szememről is visszahúzódott a duzzanat, a hajamat pedig megmostam. Felöltöztem és megfésülködtem. Még sok leckém volt, úgyhogy azt is gyorsan megcsináltam. Fél hétre végeztem az írásbelikkel. A tanulás pedig nem nagyon érdekelt. Már mindet tanultam az előző sulimban. Reggel remélhetőleg elég lesz csak egyszer átolvasni.
Ajtócsapódás hallatszódott lentről, majd egy meggyötört „megjöttem” hagyta el anya száját. Mi lehet vele? Ő sosem szokott így köszönni. Mindig vidám.
Leszaladtam a lépcsőn hogy üdvözöljem. Amikor megláttam, hát hogy is mondjam… még ramatyabbul festett mint én nemrég...
-Anya, mi a baj?
-A kórházból hívtak. Nagyapád rosszul lett.
-Dehát mi történt?
-Az orvosok sem tudnak semmi pontosat mondani. Kevin azt mondta, hirtelen rosszul lett és összeesett.
Átfutott az agyamon, ki is lehet Kevin. Nem nagyon ismerhetem, mert nem emlékszem rá. Pedig jó az arc- és névmemóriám.
-Anya, bocs, de ki is az a Kevin?
-Nagyapáddal él. Nem emlékszel rá? Vagy lehet, te nem is találkoztál vele.
-Ezekszerint nem.
-Nem baj. Majd megismered. Az elkövetkező két hétben nálunk fog lakni, ugyanis nekem el kell mennem nagyapádat ápolni. Egyedül pedig nem akarom, hogy itthon marajd.
Hogy mi?!
-Anya, ezt te sem gondolod komolyan. Nagylány vagyok, tudok magamra vigyázni!
-Nem érdekel! Nincs apelláta. Kevin itt marad, én pedig elmegyek nagyapádhoz.
Dühösen fújtam ki a levegőt, aztán felrohantam a szobámba.
Mégis mit gondol rólam? Nem kell nekem bébiszitter! Nem vagyok olyan felelőtlen, mint a mostani suhancok. És nem gondolja, hogy én is szeretném látni nagyapát? De ha anya egyszer eldönt valamit, azon nem változtat. Az a fránya makacsság! Igaz, azért nekem is kijutott belőle valami…
Még egy ideig puffogtam magamban. De anya felszól, hogy beszéde van velem. Na még csak ez hiányzott! Jön a szokásos prédikáció. Viselkedjek jól, ne keveredjek bele semmibe és a többi… Amint leértem a konyhába anya megölelt.
-Annyira fogsz hiányozni! – ugyan miért?
-Te is nekem anya, de miért is búcsúzkodsz?
-Mert egy óra múlva indul a gépem – tátva maradt a szám a meglepetéstől.
-Hogy mi?! Ilyen hamar? De hát miért? –értetlenkedtem.
-Minél hamarabb ott akarok lenni apával. Ugye megérted?
-Persze, anya. De még mindig nem értem, én miért nem mehetek veled?
-Mert itt van a suli.
-És Kevin? Neki is ott van a suli. Ő bezzeg eljöhet!
-Ő már egyetemista. És amúgy is, legalább megismeritek egymást. A szülei még régen meghaltak, és nagyapád befogadta őt.
-Igazán kedves tőle… - mormogtam magamban. Anya biztos nem hallotta meg, mert nem volt rá semmi megjegyzése.
-Na de indulnom kell. Még van háromnegyed órám, hogy bepakoljak és elérjem a gépet.
Segítettem anyának az összecsomagolásnál. Tudtam, már nagyon szeretne nagyapa mellett lenni.
-Ja és Kevin holnap kora reggel érkezik. Kedves lenne, ha kimennél érte a reptérre.
-Mit jelent az a kora reggel? Mert Amyvel egy kis túrázást terveztünk az erdőben.
-Azt mondta hét körül ér ide a gépe.
-Jó, mert mi nyolckor megyünk. Akkor lesz időm hazahozni, aztán megyek túrázni.
-Rendben, ahogy gondolod – igaz, az arckifejezése nem tükrözte a mondatait. Látszott rajta, hogy zavarják a terveim. De hát ez van. Az nem ált a kikötésben, hogy minden időmet muszáj leszek vele tölteni.
-Na jó, tényleg indulok. A kocsit kinthagyom a reptéren. Jaj, a szállítók telefonáltak. A motorod ha minden igaz, még a héten megérkezik. Na de tényleg megyek. Amint megtudok valamit hívlak. És a telefonod legyen mindig nálad! Jóban lettem az itteni rendőrfőnökkel. Akár a föld alól is előkerít! És szóltam is neki, hogy nézzen rád néha.
Remek. Dupla testőrség. Még csak ez kellett!
-Jó anya. Kiadtad az utasításokat. Elindulsz végre? Nem mintha zavarni akarnálak, de ha nem akarod lekésni a gépet, akkor még a mai nap folyamán oda kellene érni.
-Jó. Csak… még nem volt olyan, hogy két napnál többet nélküled töltöttem. Hiányozni fogsz!
-Te is nekem anyu – megöleltem, majd kikísértem a kocsiig.
Az este további részét a tévé előtt ücsörögve töltöttem. Nem volt benne semmi érdekes, csak kapcsolgattam a műsorok között.
Még egy ideig a nappaliban gubbasztottam, de elfáradtam és jobbnak láttam lefeküdni. Holnap hosszú napom lesz, és elég korán kell kelnem. És még ki is kell sétálnom Kevinért a reptérre, úgyhogy még energiát is kell gyűjtenem a hosszú gyalog útra. De várjunk csak! Mi lenne ha felhívnám? De nem leszek pofátlan? Hát mindegy. Egy próbát megér.
Még csak fél kilenc van. Biztos nem zavarja. Elővettem a papírt, amire Amy ráfirkantotta a mobil számát. Beírtam a számot, majd tárcsáztam. Kicsöngött.
-Haló
-Szia, itt Medison. A holnapi nappal kapcsolatban hívlak.
-Szia. Na elengedett anyud?
-Igen, csak előtte lenne egy elintéznivalóm. Anya elutazott nagyapához, mert rosszul lett. De idejön egy családi barát Kevin. Elkéne menni érte a reptérre. Mivel nincs jogsim, és a motorom sem érkezett még meg, lennél olyan kedves és elviszel a reptérre? Aztán amint visszaértünk nálunk átöltözünk, és mehetünk is túrázni.
-Én benne vagyok. Mikorra menjek érted?
-Hát a gépe hét körül ér be. Háromnegyedkor jó ha értem jössz? De ha nagyon korai akkor semmi gond. Majd kigyalogolok.
-Jaj nem. Semmi baj. Így ha hamarabb visszaérünk, hamarabb indulhatunk el túrázni. Egy helyet mindenképpen meg akarok neked mutatni, és délutánra esőt mondtak. Esőkabátot is hozz magaddal.
-Oké. Na de leteszem. Ki kell magam aludni a holnapi nap előtt. Meg még össze is kell készítenek a holmimat.
-Rendben. Majd reggel találkozunk.
-Szia. Jóéjt.
-Neked is. Szia.
Örültem neki, hogy Amy belement. Így megóvtam magam egy hosszú gyaloglástól, a méghosszabb túra előtt. Felmentem az emeletre, átöltöztem az alvó ruhámba. Szinte bedőltem az ágyamba, majd mély álomba merültem.

Reggel negyed hétkor csörgött az órám. Nagy volt a kísértés, hogy visszaaludjak, de végül nem tettem meg. Kimásztam az ágyamból. Megfésülködtem, felöltöztem. Még Amy érkezése előtt volt időm megenni egy szendvicset. Pont időben fejeztem be, mert meghallottam a kocsiját. Cipőt vettem, beráztam az ajtót és behuppantam mellé a kocsiba.
-Szia. Remélem nem okoztam nagy gondot.
-Nem semmi gond. Legalább hamarabb szabadultam az őrült öcsémtől.
-Neked van öcséd?
-Igen. De inkább ne beszéljünk róla. Nem valami jó téma a kis majom…
Nekem nem volt testvérem, így nem tudtam elképzelni milyen lenne.
-Biztos nem lehet valami szívderítő.
-Hát nem az. Neked nincs tesód ugye? Mert ha nincs, akkor addig adj hálát. Néha egész elviselhető, de amikor rájön az ötperc, a falra tudnék mászni.
-Biztos… - ennél bővebb választ nem tudtam adni a témával kapcsolatban.
-Meg sem kérdeztem – kaján vigyor – az a srác aki jön… jól néz ki legalább?
-Nem tudom. Még nem találkoztam vele.
-Hát akkor van egy kis probléma.
-És mégis mi lenne az?
-Honnan fogjuk megismerni?
Úristen! A fejemhez csaptam. Honnan tudjam, kiért kell menni, ha azt sem tudom, hogy néz ki és melyik kifutóra érkezik meg a repülője.
Gyorsan a mobilom után kotorásztam a zsebembe. Megtaláltam. Megkerestem a telefonkönyvben anya nevét és tárcsáztam.
-Gyerünk vedd fel… - tiszta ideg voltam. Így hogy fogom megtalálni?
-Szia kicsim.
-Jaj szia anya! Dejó, hogy felvetted. Egy nagyon fontos dolgot elfelejtettem megkérdezni. Honnan tudom, hogy ki Kevin?
-Jaj azon neked nem kell problémázni. Mutattam neki egy fényképet rólad, majd megismer.
Na ilyenkor utáltam anyát. A pénztárcájában van egy fénykép, amin egész borzasztóan festek, de ő azt mutogatja mindenkinek.
-Akkor megnyugodtam – nem teljesen, de egy problémával kevesebb – És hogy van nagyapa?
-Jobban, de még mindig bent tartják a kórházban.
-Puszilom, de most le kell tennem. Megérkeztünk a reptérre. Szia anya. Szeretlek. Még hívlak.
-Szia. Én is szeretlek.
Letettem a telefont majd Amy felé fordultam.
-Szerencsére nincs nagy baj. Tudja, hogy nézek ki. Nagyjából…
-Ezt meg hogy érted?
-Anya mutatott rólam egy három éve készült képet. Nem tudom mennyire fog majd felismerni.
Közben megérkeztünk a parkolóba. Bezártuk a kocsit. A legtöbb járat most érkezett. Így elég nehéz lesz megtalálni. Jobbnak láttuk helyet foglalni, ha egy kicsit kevesebben lesznek akkor keresgélünk. Addig is beszélgettünk. Elmesélte, hogy Jessika féltékeny rám. Mintha lenne rá oka…
-Amy ha úgy van nyugodtan mondd meg neki, hogy nem egy az ízlésünk. Leon jól néz ki. De inkább illik Jessikához mint hozzám. Amúgy sem vagyok az a pasizós fajta.
-Medison! Nem mondhatom el neki, hogy megbeszéltem veled ezt a témát… -hirtelen valaki megköszörülte a torkát.
Amy hamarabb felfigyelt rá és megfordult.
-Szia. Bocs, hogy kihallgattam a beszélgetést, de én pont egy Medison nevű lányt keresek. Te lennél az?- bársonyos hangon beszélt az illető és várta a választ.
De Amybe mintha belefojtották volna szót. Lassan én is megfordultam és megértettem az okát.
Egy adonisz állt előttünk. Barna kócos haja volt, de így is remekül nézett ki. Szemei aranybarnák voltak amikkel most Amyt vizslatta. Szegénykém el is vörösödött.
-Háát… ööö… én… –inkább folytattam helyette a mondatot. Nem hiszem, hogy képes lett volna még egy értelmes szót kinyögni. Bevallom nekem is erőt kellett gyűjtenem a beszédhez. -Ő Amy. Én pedig, Medison vagyok - mély levegőt vettem. Alig mondtam valamit, de máris kifulladtam – És ha nem tévedek te lennél Kevin?
Végre belemertem nézni a szemébe. És meg is bántam.Elég bosszúsan nézett rám. Mi a fene?
Egy kicsit dühös lettem.
-Igen én vagyok Kevin – bezzeg velem már nem tudott olyan szépen beszélni mint Amyvel. Elég feszült volt a hangja.
-Rendben. Akkor mehetünk is.
Amyt alig bírtam felrángatni a székből. Szegény csaj teljesen elolvadt.
Mire kiértünk a kocsihoz összeszedte magát, így vezetőképes lett. Kevin beült a kocsiba, én pedig beraktam a csomagját a csomagtartóba. Gyorsan lehajtottam a tetejét. Mikor kinyitottam az anyósülés felőli ajtót, megdöbbenve vettem észre, Kevin ül a helyemen. Elfutott a pulykaméreg. Nem elég, hogy ilyen ellenszenves velem, de még a helyemet is elfoglalja?! Puffogva ültem be a hátsó ülésre. A visszapillantó tükörben láttam, ahogy Kevin elvigyorodik. Legalább ő jól szórakozni. A ház felé vezető úton, Amy folyamatosan kérdésekkel bombázta. Melyik egyetemre jár, mik a tervei a jövőre nézve. Tudtam, cseppet sem érdeklik ezek a válaszok. Csak a hangját akarta hallani. Rólam szinte meg is feledkeztek.
Én meg csak bambultam az ablakon és figyeltem az elsuhanó tájat. Még két hetet kell kibírnom. De lehet azért ilyen ellenszenves velem, mert neki sem egy leányálom itt tölteni ezt az időt. Biztos szívesebben töltené a haverjaival, mint velem.
Végre befordultunk az utcába. Hálát adtam az égnek, hogy végre kitesszük Kevint a házunknál, mi pedig elhúzunk túrázni. Rossz érzés volt, hogy levegőnek néztek. Kár volt előreinni annak a bizonyos medvének a bőrére…
-Amy akkor gyorsan kitesszük Kevint, átöltözünk és megyünk is. Ez így megfelel?
-Merre mentek? –kérdezte újdonsült lakótársam.
-Amyvel túrázni megyünk –az Amy szót erősen megnyomtam, hogy még véletlenül se jusson eszébe velünk jönni – Egész délelőtt elleszünk. Addig neked lesz időd kipakolni, és szétnézni a házban.
-Szívesebben mennék veletek – nem hiszem, hogy vette a lapot. Vagy csak idegesíteni akart mégjobban.
Már nyitottam volna a számat, és kiabáltam volna, hogy NEM de Amy megelőzött.
-Persze. Jöhetsz velünk. De csak ha van megfelelő felszerelésed.
Istenhez rimánkodtam (ami nem szokásom), hogy ne legyen felszerelése. Az Isten most vagy aludt, vagy direkt ki akart velem szúrni, mert nem hallgatta meg az imámat.
-Szerencse, hogy bepakoltam – kivette a csomagtartóból a cuccát, és mintha ott sem lennék, karon ragadta Amyt – aki egy kissé megszédült – és elindult vele az ajtó felé. Eleinte azt hittem nem fog tudni bejutni. Tévedtem. Anya biztos elárulta neki merre van a pótkulcs. Elindultam utánuk befelé az ajtón.
Mikor beértem, Kevin hozzám fordult.
-Medison, elmondanád mégis merre van a szobám? – elég parancsoló volt. Mintha egy szállodai recepciós lennék.
-Az emeleten, az enyém mellett. De ha akarod még két szobával alrébb költözhetsz.
-Nem az tökéletes lesz. Köszönöm. – rám mosolygott. Ezek a kedélyváltozások… Már nem is akartam megérteni. Visszamosolyogtam rá, már amennyire tudtam, és mutattam az utat. A lépcsővel szemben az első szoba az enyém volt. Mellette volt a vendégszoba, ami most Kevin „lakhelye” lesz egy darabig. Amellett a fürdő és anya szobája. Barátnőmmel gyorsan beszaladtunk a szobámba, Kevin is a magáéba és átöltözünk.
-Minek kellett elhívnod?-pirítottam rá Amyre, aki még most is álmodozott. Végre sikerült visszarángatnom a valóságba, mert megszólalt.
-Ne legyél már ilyen! Ha úgy vesszük a rokonod. És elég jól néz ki. Annyira irigyellek…
-Ugyan miért? – tényleg nem értettem miről beszél.
-Egy adonisszal a szomszéd szobában… - kajánul elvigyorodott. Csak neki juthatnak eszébe ilyenek.
-Nekem nem lesz olyan élvezet mint neked lenne. Csak úgy süt belőle az utálat felém. Ha eddig nem vetted észre, most tájékoztatlak.
-Jaj ne legyél már ilyen. Te sem voltál vele valami kedves.
-Jó ez igaz.
-Na akkor vita lezárva. Örülj neki, hogy velünk jön. Hátha a végén még valami jó is kisül belőle.
-Hátha… - itt annyiban hagytuk a beszélgetést. Lementünk a nappaliba, de Kevin már ott volt.
-Nos, mehetünk?
-Felőlem. – vigyorgott Amy.
-Mehetünk – suttogtam. Az én válaszomra már nem nagyon voltak kíváncsiak.
Hátunkra vettük a táskákat,és elindultunk a kocsi felé.
Kevin megint elöl ült, de már nem bántam. Inkább néztem az utat. Ha egyszer túrázáshoz támad kedvem, én is tudjam merre kell menni. Nem volt messze tőlünk az erdő. Öt perces út. Befordultunk egy kis ösvényre. Egy darabig még hajtottunk, majd Amy megállt.
-Megérkeztünk – mondta vidáman, és kiugrott a kocsiból.

-Akkor túrára fel! – kiáltotta el magát Amy, amikor már táskáink is a hátunkon voltak. Na remek. Én csak fintorogtam, és elindultam utánuk az erdőbe.


A hibákért elnézést kérek. csak nem nagyon néztem át, mert így is elkéstem vele a gép miatt. Ha jó lesz a gép majd átnézem, és ahol kell ott kijavítom. :) remélem ez is tetszeni fog. A kritikákat pedig még mindig szívesen fogadom :D

6 megjegyzés:

Nessie írta...

Szia! Nagyon jó lett. alig várom a folytatást. Majd nézd meg te is az oldalam légysz: nessie-twi-fic.blogspot.com . Igazából csak miattad próbáltam ki hogy mi lenne akkor ha én is írnák, mert te is megpróbáltad, úgyhogy ezt nagyon köszi. Sok szerencsét az íráshoz. Puszi Nessie

Moll Rowan írta...

Szia! Ez még jobb lett mint az elozo. Gratulálok hozzá! Remélem minnél hamarabb felkerul majd az új fejezet!!!

Angyal írta...

Köszönöm :) Az előző fejezetet nagyon nehezen írtam meg, ez talán könnyebb volt. Ha minden jól megy, ma este lesz fent a folytatás... de nem biztos...

isabella black írta...

Annyira jó, annyira jó, annyira jó!!!!!!!!
MÉG MÉG MÉÉÉÉÉÉÉÉÉGGG!!!!!!!!
Csók!

Truska írta...

Szia! nagyon ügyes vagy! könnyeden és gyorsan felkelted az ember érdeklődését a folytatás iránt.

Egy- két dolog viszont nekem itt feltűnt. Nem kritika, csak észrevétel. Amikor az édesanyjának mondja, hogy Amy-vel megy túrázni, az anyja meg sem kérdezi, hogy ki az az Amy, és mégiscsak a lánya egy vadidegennel akar kirándulni. A másik pedig az, hogy Kevin tényleg ennyire bunkó, hogy hagyja, hogy ő pakolja be a kocsiba a csomagjait?

Nagyon ügyes, tényleg. További jó írást! Puszi!

Gaby írta...

Szia! Nagyon jó! Nekem igazán tetszik! ;)