Az oldal automatikusan átirányít az új weboldalamra!

2009. április 27., hétfő

Tiltott végzet 1. fejezet

Hali :)
Írtam egy történetet. Vagy ficet kinek hogy teszik. Eleinte nem akartam feltenni, de mondták, hogy egy próbát megér. Először írok életemben ilyet. Úgyhogy kérlek: KRITIKÁT!!! Ha borzalmas és sokan mondják hogy hagyjam abba, akkor leszedem. Leírom a tartalmat nagyjából. Aki akarja még visszafordulhat! :)


Angyalokról és vámpírokról szól. Egy történettel kezdődik, ami elmondja, hogyan alakultak ki az ellentétek (lehet hogy egy kicsit értelmetlen lesz). Szerelem vámpír és angyal között, a vége pedig halál. Így éleződnek ki az ellentétek a két faj között. Évszázadokkal később Medison Carter, a mit sem sejtő New York-i lány édesanyjával Forksba költözik a problémák elől. Madison azt hitte, végre sikerült elmenekülni, de sajnos tévednie kell...

És ha tetszett a bevezető, akkor itt van végre a történet. Mint mondtam, ne várjatok sokat. :) Jó olvasást! :)

Ja és mellesleg egy nagyon jó segítségem is akadt. Nagyon köszönöm neki!!!

Címváltozás! Tiltott szerelem helyett, Tiltott végzet. Kiderült, már létezik egy ilyen című fanfic.




Tiltott végzet

1. fejezet: Az álom és első nap a suliban

„Régen, amikor az angyalok megszülettek, akkor játszódik ez a történet. Camil gyönyörű lány volt. Hosszú, selymes szőke haja göndörödve omlott a hátára. Gyönyörű kék szemei voltak, melyekbe, ha bármelyik férfi belenézett, elveszett benne. Még csak tizenhét éves volt, amikor először elérte a szerelem. Beleszeretett a környékükön lévő, gazdag földes úr egyetlen fiába, akit Dominiknak hívtak. Szerelme viszonzásra talált. Egyik este, teliholdkor, a lány meggyőzte a fiút, hogy üljenek ki a tópartra és gyönyörködjenek a csillagokban. Aznap este csillaghullás is volt. Sose láttak még ilyet. Amikor egy csillag leesett, odasiettek a kráterhez, hátha találnak valami értékeset. A kráter belsejében egy tündér állt, ezüst ruhában, és gyönyörű szőke haja volt, akár csak Camilnek. Megáldotta a fiút és a lányt, majd azt mondta nekik: „Ti vagytok a föld angyalai”. Felruházta őket természetfeletti képességekkel és megígérte, ezek a képességek öröklődni fognak családjukban. A lány a szeme miatt - amiért olyan gyönyörű kék szemei voltak, mint a tenger - képes volt uralni az elemeket. A fiú az érzelmeket tudta uralni, hiszen karizmatikus személyiség volt. Másnap reggel, amikor visszaértek, senkinek nem mondtak semmit. Eleinte ők maguk sem hitték el, de amikor a képességeik kiütköztek, mégis elhitték. Ezután kezdődött a baj. Elmentek egy másik faluba, mert itt már túl sok furcsaságot észleltek körülöttük. Nem öregedtek, nem változtak az évek során és ez többeknek is kezdett feltűnni. A másik faluban élt egy gazdag család, akikről az a hír járta, hogy már évszázadok óta ott élnek. Camil beleszeretett a legfiatalabb fiúba, akit Cedriknek hívtak. Szerelmüket titokban tartották, nehogy a lány férje megsejtse. Egyre jobban megismerték egymást, és kiderültek féltve őrzött titkaik. A fiúról, hogy vámpír, a lányról, hogy angyal. Miután felfedték titkaikat, szerelmük még erősebb lett. De sajnos Dominik megsejtette a kettőjük között lévő szerelmet, és később harcra került a sor. Az angyaloknak is nagy volt az erejük, akárcsak a vámpíroknak, de azért nem vetekedett vele. Dominik tudta, ahhoz hogy le tudja győzni, szövetkeznie kell a vérfarkasokkal. Hallott a létezésükről, de eleinte nem akarta elhinni. Aztán amikor rájött belőle is mi lett, elkezdett hinni a legendákban. Azt is kikövetkeztette, hogy Cedrik és családja vámpírok. Amikor a fiú egy nap vadászni ment, a farkasok Dominik kérésére megtámadták és megölték. A vámpírok elindultak megtámadni a farkasokat, de az egyikük tudott olvasni a gondolatokban, így megtudták ki az igazi tettes. Bosszút esküdtek, hogy annak az angyalnak a leszármazottaival, aki megölte testvérüket, örökre ellenségek lesznek, akárcsak a farkasokkal. Camil amikor megtudta szerelme halálhírét és azt is ki tette vele, meg akart halni. Megkérte Dominiket- akiben ekkor már nem volt semmilyen érzelem a lány iránt, csak utálat és közöny-, hogy ölje meg őt is, ahogy szerelmével tette. Meg is tette a lánynak, amit akart, de egy dologra senki nem számított: Camil a halálát követően négy napra újraéledt, begyógyultak testi sebei. Elszökött, és nem is látta egy darabig senki. Egy hónappal később Dominik megtudta, hogy Camil véget vetett az életének. Nem rengette meg nagyon a hír. Talált magának egy másik feleséget. Gyermekük is született. És ahogy teltek az évek, megdöbbenve vette észre, hogy hirtelen öregedni kezdett. Hiszen az alatt a pár év alatt, amit Camillel töltött nem öregedett egy percet sem. És hirtelen mégis. Azt hitte, ez a tündér átka rá nézve, amiért megölte Camilt és Cedriket. De rájött, amint a lánya elérte a tizennyolc éves kort, hogy ez nem igaz. Csak öröklődtek a génjei, ahogy a tündér megmondta. A lányának is voltak különleges képességei, akár csak neki. A gyönyörűsége pedig senkiével sem vetekedett. Így ment ez generációkig, ahogy ez a mese is öröklődik generációk óta.”- fejezte be a mesét nagyi.

-Rendben Madison. Kérlek, most már tényleg aludj! Megvolt ma is a mese.

-Kérlek nagyi, még egyszer!

-Egy tíz éves kislánynak nem nagyon kéne, hogy tetsszen, egy ilyen véres történet.

-Nem baj. Nekem igen is tetszik – durcáskodtam.

-Rendben. De most már tényleg aludj!

-De neem. Van egy csomó kérdésem.

-Majd holnap válaszolok rá, de most aludj!

-De holnapra elfelejtem! És egész este ezen fogok gondolkozni. Na nagyi. Légyszííí

-Rendben. De csak egy kérdésre válaszolok.

Felcsillant a szemem. Örültem neki, hogy nagyi válaszol a kérdéseimre.

-Ez tényleg megtörtént? És ha igen, kik az utódaik? És még mindig ellenségek a vámpírok és az angyalok? És… - még folytattam volna, de nagyi félbe szakított.

-Hékás, csak egy kérdésről volt szó! – nevetett, és összeborzolta a hajamat. – Az első kérdésedre válaszolok. A többire csak akkor, ha eljön az ideje. – megint durcásan nézhettem rá, mert elnevette magát. Nagyi szerint vicces voltam, amikor durcáskodtam.- A történet tényleg megtörtént. De kérlek, ne durcizz! Majd később mindent elmondok.

-De én most akarom tudni!

-Nem, Madison! Holnap iskola lesz. Ne akarj fáradtan menni!


Felriadtam. Ránéztem az órára. Fél hét volt. Gyorsan kibattyogtam a fürdőszobába, és lezuhanyoztam. Amikor a tükör elé léptem, hogy letöröljem róla a párát, a tizenhét éves önmagam nézett vissza. Igen. A mese óta hét év telt el. A nagyi is meghalt már. De sajnos a mese igazi jelentését nem tudtam meg, mert nagyinak már nem volt ideje elmesélni. Anya pedig nem szívesen beszélt róla. Az egyetlen dolog, amit tudtam a történettel kapcsolatban, hogy igaz. Furcsa is volt, hogy erről álmodtam. Lehet, az új hely hozta ki belőlem. Most költöztünk Forksba és ma lesz az első napom a suliban. Azért is keltem ilyen korán, mert az első benyomás nagyon fontos. Gyorsan megtörölköztem, megfésülködtem. Hosszú, göndör, aranybarna hajam volt. A szemeim zölden csillogtak.

Az arcomra nem kellett semmi smink, anélkül is megvagyok. Gyorsan beszaladtam a szobámba. Magamra kaptam a fehérneműimet, és felvettem az előző este kikészített lila felsőm a hozzá kiválasztott fekete szűkszárú farmerem. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn a konyhába, ahol már anya várt engem. Nagyon izgatott voltam, és ezt ő is észrevette rajtam.

-Jó reggelt, kicsim! Látom, nagyon izgulsz a mai nap miatt. Készítettem is neked reggelit, ameddig öltözködtél, hogy neked ne legyen gondod rá.

-Neked is jó reggelt, anya! És nagyon köszönöm.- majd egy puszit nyomtam az arcára.

Ezek a megnyilvánulások nálam gyakoriak voltak. Apa nélkül nőttem fel, mert még kiskorunkban elhagyott minket. Úgyhogy csak mi voltunk egymásnak.

-Kicsim, ha még sokat álmodozol, elkésel az első napon. És még enned is kell!

-Jaj, kösz hogy szóltál. Csak elkalandoztam…

Gyorsan megettem a szendvicsemet, beraktam a táskámba az ebéd pénzt, és már mentünk is ki. Ameddig nem jön meg a motorom, addig anya visz be a suliba. Mivel még kocsira nincs jogsim, csak motort vezethetek. De nem akartam megvárni a tizennyolcadik születésnapomat. Addig még van 4 hónap. Milyen már, hogy anya furikázik be mindig a suliba. Úgyhogy még 2 évvel ezelőtt levizsgáztam motorra. Imádtam száguldozni, amit anya persze velem ellentétben nem szeretett.

Beszálltunk a Mercinkbe és elindultunk a suli felé. Ahogy közeledtünk, egyre jobban összeszorult a gyomrom. Vajon kedvelni fognak? Még sosem voltam új suliban, úgyhogy nem nagyon tudom milyen a fogadtatás. Eddig nyolc osztályosba jártam. Arra, hogy negyedik osztály után, hogy fogadtak az új suliban ki emlékszik már? Amúgy is, akkor még csak tíz éves voltam, könnyen beilleszkedtem bárhová. De most, a gimnázium harmadik évfolyamába kell beilleszkednem. És az sem mellékes, hogy mivel Forks kisváros, mindenki ismeri a másikat. Így nem nagy esélyen van arra, hogy befogadnak. Mindenkinek megvannak a maga barátai.

-Anya, mi van, ha nem fognak kedvelni? – szerettem volna meghallgatni a véleményét, mielőtt teljesen felemészt a kétkedés.

-Nyugalom kicsim. Emiatt nem kell aggódnod! – és amint ezt kimondta, már tényleg nem aggódtam. -Biztosan találsz magadnak barátokat.

Anyának jó volt a meggyőző képessége, ezért is hittem el neki, amit mondott.

Amikor beértünk a suliba, még csak fél nyolc volt. Elköszöntem anyától, majd kiszálltam a kocsiból. Nagy meglepetésemre a parkoló félig üres volt. Legalább tudtam, hogy nem késtem le semmiről. Megnyugodtam. Volt időm egy kicsit szétnézni. Az iskola és a parkoló környékét is egy óriási erdő szegélyezte. Maga az iskola pedig kissé ódivatú volt, de illett Forkshoz. Nézelődésem közepette arra lettem figyelmes, hogy hirtelen eleredt az eső. Már tudom, miért nem akartam ide jönni. Itt az év napjainak kilencven százalékában (ha nem több) esik az eső. De még esőkabátot sem hoztam. A francba!

Gyorsan beszaladtam az eresz alá, de így is szétáztam. Na, szép. Mit fog mindenki gondolni? „Az új lány már az első napján úgy fest, mint egy vízbe fúlt macska” vagy „mi van, nem telik esőkabátra?”. Mondhatom szép kis kezdés. De már mindegy. Cuppogó csizmával, és szétázottan mentem be az iskola épületébe. Mindenki döbbenten nézett rám. Nem szerettem, ha néznek, úgyhogy jobbnak láttam gyorsan kereket oldani. Megkerestem a titkárságot, majd bemenekültem az első órának a színhelyére, a kíváncsi tekintetek elől. Gondolom nem erre számítottak. Ahonnan jöttem ott mindig sütött a nap. Az én bőröm a napozások ellenére sem barnult be. Akárhogy próbálkoztam. Végül pedig feladtam. Jó nekem így fehéren is. Otthon persze mindenki fekete báránynak nézett. Azt hittem itt másként lesz. Tévedtem.

Eszembe jutott előző úti célom, és gyorsan tettem egy száznyolcvan fokos fordulatot. Mindezt olyan hirtelen, hogy nem vettem észre a velem szembe jövő lányt és beleütköztem. A kezében lévő könyvek szétszóródtak a padlón. Gyorsan segítettem neki összeszedni.

-Jaj, de ügyetlen vagyok. Nagyon sajnálom. – majd zavartan elmosolyodott. - Hogy tudnám jóvátenni?

-Először is, nem csak a te hibád volt, és nem is vagy ügyetlen! – ennél a pontnál eszembe jutottak az én bravúros eséseim még régebbről. Igaz azok inkább figyelmetlenségből származtak, mint ügyetlenségből. Hajlamos voltam elmélyedni a gondolataimban, és olyankor mindenkit kizártam. Egyszer egy mélázásom alkalmával sikeresen fellöktem a suli leghelyesebb pasiját. –Másodszor, a segítséget szívesen elfogadnám. Tudod, új vagyok itt, és meg kéne keresnem a titkárságot. Tudsz segíteni?

-Rendben – mosolygott rám – Megmutatom, merre van.

A titkárságra menet nézelődtem a folyosókon, hogy berögzüljenek a helyek, és az irányok. Csendes szemlélődésemet a mellettem haladó lány törte meg.

-Amúgy Amynek hívnak.

-Én pedig Medison vagyok.- örültem neki, hogy megtörte ezt a kínos csendet.

-És honnan jöttél? Ha nem veszed tolakodásnak.

- Nem, nem veszem – mosolyodtam el. – New York-ból költözünk ide anyával.

- Hú, az aztán nagyváros. De akkor mit kerestek Forksban?

Na, pont erről nem akartam beszélni.

Úgy tettem, mint aki nem hallja a kérdést. Vette a célzást, és nem faggatott tovább. Látta, hogy nem szívesen beszélek még róla.

-Amúgy hány éves vagy? Csak, mert lehet, hogy osztálytársak leszünk.

-Tizenegyedikes leszek.

-Én is az vagyok. Reméljük, egy osztályba kerülünk!

-Reméljük!

Nagyon örültem, hogy Amy ennyire közvetlen velem. Végre volt valaki, aki nem csak azért barátkozott velem, hogy később elkérje tőlem lemásolásra a házit. Befordultunk egy folyosóra, majd Amy hirtelen megbökte a vállam, és egy ajtón függő táblára mutatott, melyen ez állt: Titkárság.

Gyorsan benyitottam. A folyosók egyhangú fehér színe után ide felüdülés volt belépni. A falaknak világos barack színe volt, középen egy barna díszítéssel.

-Szia kis drágám! Miben segíthetek?- szólított meg az íróasztal mögül, egy ötvenes éveiben járó, kedvesnek látszó nénike.

- Jó napot. Medison Carter vagyok. Az új diák.

-Jaj, már nagyon vártunk. Odaadom a papírokat és mehetsz is az első órádra. Először is itt az órarended. Majd az iskola térképe. Megmutassam, mit merre találsz?

-Nem kell köszönöm. Van egy nagyon kedves idegenvezetőm. – itt Amyre gondoltam.

-Rendben. Hát azt hiszem, ennyi lenne. – törte még egy kicsit a fejét, majd hirtelen felkiáltott, aminek következtében akaratlanul is egy kicsit hátrahőköltem.

-A legfontosabbat majd’ elfelejtettem. Itt van ez a papír, alá kell íratnod az összes tanároddal, akiknél órán voltál. Az órák után pedig hozd ide vissza nekem!

-Rendben. Viszlát! És köszönöm.

- Viszlát, kis drágám!

Az ajtón kiérve ott találtam a toporgó Amyt, aki egy másik lánnyal beszélgetett éppen.

- Jaj, Madison, ő is Jessica. Jessica ő itt Medison.

- Örvendek! - mosolygott, majd arcon puszilt.

- Na, de mondd már! Melyik osztályba jársz?

Tényleg még meg sem néztem.

-Az "e" osztályba. Miért?

Válaszként sikoltást kaptam, majd Amy szinte a nyakamba ugrott.

-Osztálytársak leszünk!

Én is nagyon örültem ennek a hírnek. Így együtt indultunk el az első óránkra, ami matek volt. Második óránk is ez volt. Sosem szerettem, de az ötöst valahogy mindig megkaptam belőle. Amikor a tanár Mr. Mendez bejött, aláírattam vele a papírt, majd gyorsan helyet foglaltam Amy mellett.

A következő órákon már nem volt ekkora szerencsém sem a tanárokkal, sem az ülésrenddel. Harmadik órán Jessel ülök. Az a csaj egy dumagép. Be nem áll a szája. Jó telhetetlen vagyok, de minek kellett nekem egy pont ilyen padtársat kifogni? Történelem órán kihívott a tanár, hogy mutatkozzak be. Még csak ez kellett. Totálisan hülyét csináltam magamból. Hetet-havat összehordtam, és dadogtam össze-vissza. A beszéd sok ember előtt, valahogy nem az erősségem. Kicsöngetés után gyorsan sprinteltem az ebédlőbe. Legalább a gyomrom korgása megszűnik. Amikor bementem vettem egy sajtos szendvicset és egy almát, a szememmel padig Amyt kerestem, mert még az első óra alkalmával meghívott, hogy üljek velük. Észrevehetett, mert egyszer csak egy felém integető kézre lettem figyelmes, ami hozzá tartozott. Gyorsan odaszaladtam hozzá.

-Szia. Azt hittem már meg sem találsz minket. Gyere, ülj le.

Az asztalnál többen is ültek. Három fiú, Amy, és most már én is. A fiúk nevét sajnos nem tudtam megjegyezni, úgyhogy hajszínük alapján különböztettem meg őket.

Végre Jessica is feltűnt az ebédlőben, miközben én a mellettem két székkel helyet foglaló, szőke sráccal kezdtem el beszélgetni. Jess pont odaért, amikor a srác a mellettem lévő székre akart ülni, de ő gyorsabb volt. Tálcáját lecsapta az asztalra, és elfoglalta a helyet. Így a Leon – eszembe jutott a szőke neve- nem tudott mellém ülni. Jessica arcán észrevettem egy diadalittas mosolyt. Hát így állunk.

Amyvel korábban végeztünk az evéssel, mint a többiek, becsöngetésig pedig volt még húsz perc. Legalább alkalmam nyílt rá, hogy megkérdezzem a sejtésemről.

-Hé Amy, tudod ült az asztalnál az a srác. Azt hiszem, Leonnak hívják. Jessnek tetszik? – itt kajánul elvigyorodtam.

-Jaj, hát ennyire látszik?

-Igen. Nem tudom a srác, hogy nem veszi észre?!

-Én se. De a legtöbb ilyen. Tudod: nem látják a fától az erdőt.

Ezen jót nevettem. Amy is úgy viszonyul a pasi témához, mint én. Velük is jó, de nélkülük még jobb. Amikor ezt gondoltam, még nem tudtam mi vár rám a közeljövőben…

Suli után Amyvel együtt mentünk a parkolóba. Látta, hogy nem kocsival jöttem, úgyhogy felajánlotta, hogy hazavisz. Én persze szívesen elfogadtam. Anya ki tudja, mikor végez, nekem pedig nem volt kedvem sem várni, sem gyalogolni. Amy kitett a házunk előtt.

-Nagyon köszönöm a fuvart. Remélem nem volt nagy kerülő.

-Jaj semmiség, egy barátnak mindent. – amikor ezt mondta, furcsán elmosolyodott. – Jaj, jut eszembe… holnap úgyis szombat lesz, nincs kedved eljönni egy kicsit túrázni? Tudod apukám felelős az itteni erdőért, úgyhogy kitéve-betéve ismerem. Kiskoromban engem is sokszor elvitt.

Megfontolandó volt. Anya remélhetőleg elenged, elfoglaltságom pedig úgy sincs. Vagyis lesz fél percen belül.

-Rendben. Szívesen elmegyek veled.

-Remek. Reggel jó, ha nyolckor érted jövök? Vagy jöjjek később, még aludni szeretnél?

Nem vagyok korán kelő típus, de most az egyszer kivételt teszek.

-Nem. Nyolckor tökéletes.

-Akkor holnap találkozunk. De el ne aludj nekem! Na szia csajszi. Akkor holnap.

-Szia.

Ahogy gondoltam. Anya nem volt még otthon. Gyorsan felcsörtettem a szobámba, ledobtam az ágyamra a táskámat, aztán átöltöztem egy kicsit kényelmesebb ruhába. Farkaséhes voltam, így lementem a konyhába valami ennivaló után nézni. A hűtőben találtam egy szelet pizzát, ami még az előző este maradt meg. Gyorsan bedobtam a mikróba. Ameddig melegedett, elkezdtem a mai napomon gondolkozni. A régi sulimban egy nap sem telt ilyen gördülékenyen. És a másik helyen ilyen jó barátnőm sem volt, mint Amy.

Amikor a mikró végzett felmentem a szobámba, hogy ott egyem meg a pizzámat. A számítógépet még nem sikerült összeszerelni, úgyhogy egyenlőre meg kell lennem anélkül.

Leültem az ágyra, majd bekapcsoltam az mp3-amat. Megettem a pizzát aztán egy kicsit lefeküdtem az ágyra, hogy jobban élvezhessem a zenét. Időközben elaludtam. Majd egyszer csak felébredtem…


11 megjegyzés:

Ency írta...

Szerintem jó lett.Nem olyan értelmetlen. Bevallom rosszabbra számítottam. De kellemesen csalódtam:D Nagyon ügyi vagy.Várom a folytatást. Puszi

Truska írta...

Szia! nekem tetszik a történet. Legyen egy kis önbizalmad, szerintem igenis nagy ötlet a vámpír és angyal párosítás. A felvezetés a nagyi meséjével pedig nagyon tetszett. Várom a folytatást.;)

dyna94 írta...

Szia! Szerintem is nagyon jó történet! A nagyis mesés felvezetés nekem is nagyon tetszett! :) Várom a kövi részt :) pusz Dyna

Angyal írta...

Köszönöm a kritikákat :) Ma vagy holnap lesz következő fejezet, csak előtte még leellenőriztetem :):D puszi és még egyszer köszi, hogy elolvastátok és írtatok is kritikát! :D

Aliece írta...

Szia! Páratlan gondolat az angyal-vámpír páros. Én ezért bele se kezdek az írásba... Nincsenek ilyen jó ötleteim! Várom a folytatást! ;)

Angyal írta...

Sajnálom, hogy kések. Csak a merevlemez beadta a kulcsot xD De holnap már remélhetőleg jó lesz(veszek újat) és majd felteszem a következő fejezetet :) Amúgy már megvan a 2. is, meg a 3. is le van írva egy füzetbe :) puszi

Tünci, Tüncicke, Boci, Bogyó, Babybogyó írta...

és mi lenne ha feltennéd mind a kettöt??? léccccccciiiiii!!!! ugy szeretném hallani...mármint olvasni... xD
és mond, mikor lesz az igazi bonyodalom???
Sok sikert a folytatáshoz!!!!!!! :* (L)
Pussza:Tündi!!!!!!!!!!!!!!!

isabella black írta...

most már isabella black-kén leszek, ok???
T.

isabella black írta...

xD

Angyal írta...

Okés :)
Amúgy a bonyodalom már a tervem szerint a 3. fejezetben elkezdődik, de nem tudom úgy fogsz-e rá tekinteni, mint bonyodalomra. :) majd meglátom... :D Am még minidig nincs új merevlemezem xD és wordom sincs, de gyorsan beszerzek egyet valahonnan :P

Moll Rowan írta...

Szia! Jó lett!! Várom már a kovetkezot!!